„Az EU régi tagállamai úgy hiszik, hogy mindaz, amit egy liberális társadalomról hisznek, az demokratikus életforma egyetlen megengedhető formájának tekintendő. Mindez nem pusztán a Magyarországgal és Lengyelországgal való veszélyes konfliktushoz vezet – lenyűgözően vázlatos emlékezőkészségről tesz tanúbizonyságot.
(…)
Az igazság ettől eltérően az, hogy amikor a kelet-európai országok 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakoztak, kötelezettséget vállaltak arra, hogy megtartják azt, amit „EU acquis-nak” hívunk. Ez a pluralizmus és a szabadság kötelező érvényű megtartásában áll.
(…)
Csakhogy túl könnyű dolgunk lenne, ha megelégednénk ennyivel. Van ugyanis egy másik vélelem – ami a régi nyugati tagállamokhoz fűződik, s ez nem kevésbé aggasztó. Habár Európához immár 17 éve a kontinens keleti fele is hozzáértendő, a régi tagállamok – ideértve az Európai Bizottságot is – egyfajta „tulajdonosi reflex” gyötri (Jacques Rupnik).
(…)
E körben [a Nyugat] képviselői misszionárius-szerepet vállalva mindinkább a lelkek meghódítására, továbbá arra törekednek, hogy mindenkit arról győzzenek meg, hogy egyedül az ő egyházuk képes menedéket nyújtani.
Azokat az embereket nevezzük fanatikusoknak, akik csak egyig tudnak elszámolni. Valahányszor társadalmi ügyekről folyik a diskurzus, a legtöbb nyugati kormány (a közvélemény egy részének támogatását élvezve) fanatikusnak számít. Aki visszautasítja őket, annak el kell tűnnie. Kirepül. Viszlát mindörökre.
(…)
Ezt láthattuk, amikor Mark Rutte holland miniszterelnök Magyarország EU-ból való kilépése mellett érvelt. Valamivel később a luxemburgi külügyminiszter, Jean Asselborn még tovább ment: (…) azt javasolta, hogy az európai polgárok népszavazás útján döntsenek arról, hogy »Orbánt meg kell-e tűrni az Európai Unióban«. Ha Asselborn javaslata valósággá válna, az az EU végét jelentené.
(...)
Magyarország és Lengyelország 1989-ben és 1990-ben váltak demokráciává. Harminc év telt el azóta. El tudná-e bárki is képzelni, hogy a bonni köztársaság 1979-ben a „harmadik nemet” a férfivel és a nővel tette volna egyenlővé? Van olyan, aki komolyan úgy gondolja, hogy Helmudt Schmidt szövetségi kancellár a melegházasság zászlóvivőjeként határozza meg magát?”