Robban-e a puliszka?
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Az EU belső szabályozási politikáját hegemónként próbálja ráerőltetni a világra.
„Az Európai Unió elhamarkodottan döntött. Belengette a szén-dioxid-határadó bevezetésének tervét még mielőtt legfőbb szövetségeseivel megegyezett volna a kérdésben.
Az EU egyoldalú eszközökkel próbálja mindenkire rákényszeríteni politikai céljait, amit az egész világ ellenez.
Az importokra kivetett szén-dioxid sarc az Európai Bizottság klímatervének központi eleme, melynek a „Fit for 55” nevet adták – ez az jelenti, hogy az évtized végére az 1990-es szinthez képest 55 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást.
Kína szerint álcázott gazdasági háború zajlik, az EU megtette az első lépést a Kereskedelmi Világszervezet megkerülése és Kína kizárása felé, ezeket a célkitűzéseket Brüsszel viszont nem vállalja fel.
A klímaváltozás nem válhat a geopolitika ürügyévé és nem lehet arra használni, hogy egyes országok kereskedelmi akadályokat gördítsenek más államok elé – mondta Hszi Csin-ping kínai elnök.
(…)
John Kerry az USA elnöki klímaváltozási küldöttje arra szólította fel az EU-t, hogy az ősszel megrendezésre kerülő COP26 éghajlat-változási csúcstalálkozó előtt ne tegyen további lépéseket a határadó bevezetése felé. Az ugyanis alááshatja azt a gondosan megtervezett diplomáciai stratégiát, mely lehetővé tette, hogy a globális kibocsátás 78 százalékáért felelős országok karbonsemlegességet célzó kötelezettségvállalást tegyenek.
Kerry szavainak figyelmen kívül hagyása a Trump utáni időszak rózsaszín felhőének elillanását jelenti, és minden valószínűség szerint egy olyan újabb kereskedelmi konfliktus kezdetét is jelzi, ami elkerülhető lett volna. Mindez rossz vezetői készségekre vall.
(…)
Brüsszel mégis belekezdett, és ezzel azt kockáztatja, hogy az atlanti együttműködés – egyfajta kereskedelmi NATO létrehozása – lehetősége krónikus kereskedelmi konfliktussá válik. (…) Brüsszel pedig Londonnal újabb súrlódást idéz elő.
Komoly konfliktusforrás körvonalazódik, ami eláraszt minket egy sor értelmetlen problémával – véli Tom Burke, az E3G nevű zöldenergiával foglalkozó agytröszt munkatársa. Burke a Emmanuel Macront hibáztatja azért, hogy a határadót az EU napirendjére tűzte.
(…)
Az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság energia- és klímapolitikai szárnya vajon kommunikál egyáltalán a kül- és védelempolitikában jártas kollégákkal?
A Bizottság célkitűzése egy hosszú és kanyargós utat vetít előre. Az Európai Parlament szigorúbb fellépést látna majd szívesen. A Tanács kelet-európai tagállami pedig visszafogottabbat. A lobbisták pedig minden követ megmozgatnak, hogy mentességet harcoljanak ki vállalataik számára.
Már-már azt gondolná az ember, hogy az uniós taktika működik: Kína azért vezeti be a saját szén-dioxid-kereskedelmi rendszerét, mert tart a nyugati országok határadóitól.
Amennyiben viszont az éghajlatváltozás elleni küzdelem célkitűzése lebeg előttünk, a megszerzett relatív előny haszna gyorsan semmissé válik, ha az aláássa a glasgow-i COP26 sikerét. A Fehér Ház figyelmeztetéseinek figyelmen kívül hagyása pedig zárójelbe teszi a Nyugat egységes fellépését.
Az EU ambiciózus akart lenni, miközben belső szabályozási politikáját és módszereit hegemónként próbálja ráerőltetni a világra a kereskedelempolitika révén. Az EU azonban nem nagyhatalom.”