Kína tovább csorbítja Hongkong autonómiáját

2021. március 10. 16:25

Hongkong stabilitásának biztosítását célozza elsősorban a választási rendszer tervezett reformja az MTI-nek szerdán telefonon nyilatkozó Jen Feng, a Kínai Népi Politikai Konzultációs Testület (KNPTT) tagja szerint.

2021. március 10. 16:25
null

Jen, aki a Hongkongi Kínai Értékpapír Ágazat Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke, valamint a hongkongi székhelyű Guotai Junan International kínai értékpapírokkal foglalkozó vállalat igazgatótanácsának elnöke és ügyvezető igazgatója, a KNPTT éves plenáris ülésének zárónapján beszélt a hongkongi választási rendszer tervezett reformjáról.    

A hazafi = kommunista

Kiemelte: a reformok alapját képező elv, amely szerint hazafiak kormányozzák Hongkongot, még a nyolcvanas években látott napvilágot.

A gondolatot Teng Hsziao-ping korábbi kínai vezető fogalmazta meg még azelőtt, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért a kínai anyaföldhöz. Hszia Pao-lung, a kínai központi vezetés hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának vezetője egy február 22-én tett nyilatkozatában

a hazafit úgy definiálta, mint aki elkötelezett az országot irányító Kínai Kommunista Párt iránt.

Jen ezt a gondolatot tovább kifejtve elmondta: a hazaszerető ember tiszteli saját népét, és nem tesz kárt Hongkong virágzásában és stabilitásában. A tisztviselő szerint nem minősülhet hazafinak olyan ember, aki nem ismeri el Kínát, illetve Kína fennhatóságát Hongkong felett a városnak az anyaföldhöz történő visszatérését követően.    

Vang Csen, a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának elnökhelyettese a kínai törvényhozás éves ülésszakának megnyitóján, múlt pénteken bejelentette: a pekingi központi vezetésnek a hongkongi választási rendszerrel kapcsolatos reformjai nyomán a hongkongi választási bizottság választaná meg a város törvényhozóinak egy részét.    

Az Európai Unió aggódik a reformok miatt

Az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) a pekingi bejelentésre reagálva úgy foglalt állást, hogy

a reformok elfogadásának messzemenő negatív következményei lehetnek

a demokratikus elvek érvényesülésére és a demokratikusan megválasztott képviselőkre nézve, továbbá ellentétes lenne a Hongkongot érintő korábbi választási reformokkal, és szembemenne az alaptörvényben foglalt általános választójog bevezetésére vonatkozó kötelezettségvállalásokkal.    

Stabilitás a demokrácia árán

Jen ezzel kapcsolatban azonban úgy vélekedett, hogy a reform pozitív hatást fog gyakorolni, hiszen a tervezet az egy ország, két rendszer elvének tényleges megértésén alapul. Arra a kérdésre, hogy Pekingnek szándékában áll-e még az általános választójog ígéretének betartása, Jen elmondta: az alaptörvényben ugyan valóban ezt az irányt jelölték ki, ám a 2019-es év kaotikus eseményei – utalt a kormányellenes tüntetéshullámra – hatással voltak a hongkongiak mindennapi életére,

az elsődleges feladat tehát Hongkong fejlődésének és stabilitásának a biztosítása.

Hangsúlyozta: az általános választójoghoz kapcsolódó elkötelezettség beváltása egy folyamat, amelynek a folytatását a mostani reformtervezet nem zárja ki, ám az elsődleges cél Hongkong virágzásának és stabilitásának, valamint az egy ország, két rendszer elvének garantálása.    

A jelenleg érvényben lévő választási rendszerben a 70 főt számláló törvényhozó tanács tagjainak felét közvetlenül a hongkongi választók választják meg, míg a további 35 tagról szakmai vagy egyéb érdekcsoportok döntenek. Egyes megfigyelők szerint a

reformokat követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.    

Kínai részről szintén elsősorban Hongkong stabilitásának helyreállításával indokolták azt a nemzetbiztonsági törvényt is, amelyet a kínai törvényhozás a tavaly júniusban megtartott éves plenáris ülésén fogadott el, válaszul a városban 2019-ben hónapokon át tartó kormányellenes tüntetéshullámra.

A jogszabály tiltja a szakadár tevékenységet

A jogszabály egyebek mellett tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére más országokkal vagy külföldiekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának.    

A törvényt hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok is kifogásolják,

mert szerintük súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az egy ország, két rendszer elve alapján nagyfokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város anyaországhoz történő – 1997-es – visszakerülését követő ötven évre. Hongkong a nemzetbiztonsági törvény bevezetése nyomán idén első alkalommal lekerült a Heritage Foundation washingtoni székhelyű agytrösztnek a világ legszabadabb gazdaságait rangsoroló listájáról, amelyet 25 éven át vezetett.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Vincent Yu

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!