Bezártak a szavazóhelyiségek Észak-Macedóniában, magas volt a részvétel

2020. július 15. 22:32

Az első nem hivatalos eredmények szerda késő este várhatók, a végeredményt pedig feltételezhetően már csütörtökön közli a választási bizottság.

2020. július 15. 22:32
null

Befejeződött az előrehozott parlamenti választás Észak-Macedóniában, szerda este 9 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány délelőtt még magasnak volt mondható, ám délután kevesen járultak az urnák elé, így 19 óráig a választási bizottság adatai szerint a szavazásra jogosultak 45,74 százaléka adta le voksát.

A közvélemény-kutatások szerint két fél között lehetett szoros küzdelemre számítani, nagyon kicsi lehet a különbség a jobboldal és a baloldal között. A kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) legnagyobb riválisa a korábban tíz évig kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) volt. A közvélemény-kutatások szerint egyik párt sem lesz képes önállóan kormányt alakítani, így szükség lesz az albán kisebbségi pártok támogatására is. A szociáldemokraták az egyik albán kisebbségi párttal, a Besával összefogva indultak a megmérettetésen, választási jelmondatuk a „Képesek vagyunk rá” volt, amellyel arra utaltak, hogy képesek az európai úton tartani az országot, és elérni, hogy Észak-Macedónia belátható időn belül csatlakozhasson az Európai Unióhoz, ahogyan az év elején a NATO-hoz is csatlakozott. Az inkább a nemzeti érzelmekre építő VMRO-DPMNE a „Macedónia megújítása” jelmondattal igyekezett meggyőzni a választópolgárokat arról, hogy a szociáldemokraták majdnem négyéves kormányzása után ismét meg kell újítani az országot, ezt viszont voltaképpen a korábbi évekbeli jobboldali kormányzás újrakezdésével tennék.

Mindkét oldal a valóságtól elrugaszkodott gazdasági ígéreteket tett. A kormány és az ellenzék is magasabb fizetéseket és nyugdíjakat, valamint alacsonyabb adókat tervez a következő időszakra, gazdasági szakértők szerint azonban ezek irreális elképzelések, hiszen egyelőre nem lehet tudni, meddig húzódik el a koronavírus-járvány, és milyen gazdasági következményei lesznek. Nagyon valószínű, hogy az adókat nemhogy csökkenteni nem lehet majd a következő néhány évben, hanem növelni kell. A mintegy 1,81 millió, szavazójoggal rendelkező észak-macedón állampolgár összesen 15 listáról választhatta ki a 123 fős szkopjei törvényhozás tagjait. Az egykamarás parlamentet négy évre választják, a kormányalakításhoz egy pártnak vagy koalíciónak 62 parlamenti helyet kell megszereznie. Észak-Macedónia függetlenségének kikiáltása óta ez volt a tizedik parlamenti választás, és sorrendben az ötödik előrehozott választás.

Megfigyelők szerint a voksolás nyugodt légkörben zajlott, nem volt számottevő rendellenesség sehol, és a koronavírus-járvány miatt az egészségügyi előírásokra is figyeltek. A járvány miatt egyébként három napig tartott a voksolás, hétfőn a koronavírus-fertőzöttek és karanténban levők, kedden a súlyos betegségben szenvedők és a börtönbüntetésüket töltők voksoltak, a szavazás fő napja pedig szerda volt, amikor a tömeg elkerülése érdekében két órával meg is hosszabbították a szavazásra használható időt.

Az első nem hivatalos eredmények szerda késő este várhatók, a végeredményt pedig feltételezhetően már csütörtökön közli a választási bizottság.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Nake Batev

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2020. július 15. 23:27
Ki az, se nem bolgár, se nem török, se nem szerb, de még csak nem is görög, mégis mind közül a legszebb? A makedón lány.
billwilson
2020. július 15. 23:05
sorossssssssss
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!