Transzneműek százai térnének vissza eredeti nemükhöz

Az angliai, 28 éves Charlie Evans azt mondja, jelenleg rekordot dönt azok száma, akik megbánták a nemátalakító műtétet. Csak saját környékén, Newcastle körül legalább harminc ilyen emberről tud. 

Mint a hölgy a SkyNews-nak mondja: rengeteg 19-20 éves transzneművel találkozik, akik megbánták az operációt, nemi identitászavaruk ugyanis nem múlt el, és nem tudják, most mit tehetnének. 

Hozzáteszi: jellemző, hogy többnyire nőkről van szó (akik férfivá operáltatták magukat), a húszas évek közepén járnak, a saját nemükhöz vonzódnak, és általában a viselkedésük autisztikus.

Mint mondja: egyiküket az LMBTQ-mozgalom árulónak kiáltotta ki.

Ezért Evans létrehozta a magukat visszaműttetni kívánók megsegítésére a The Detransition Advocacy Networköt. 

Ruby története

A SkyNews bemutatja az egyik, műtétjét megbánó történetét is. Ruby 13 évesen kezdte fiúnak gondolni magát, s tesztoszteron-kezelésbe kezdett, így elmélyült a hangja, s megnőtt a test- és arcszőrzete. Ezen a nyáron távolíttatta volna el a melleit, de kétségei támadtak, és végül a visszaváltozás mellett döntött.

Mint mondja: arra jutott, hogy jobb, ha saját magán, a saját érzésein dolgozik, mintsem a testét változtassa meg. Hozzáteszi: voltak evési zavarai is, de mindezt a nemi identitászavarral foglalkozó terápián nem érintették. A genderklinikán nem említették, hogy az evési zavarai kapcsolatban lehetnek a nemi identitászavarával. 

Ruby leszögezi: ma csak annyit mondanak annak, aki nemi identitászavarral küszködik, hogy itt vannak hormondjaid, és kész; ő szeretné, ha több lehetőséget felvonultatnának. 

Mit mond a tudomány?

Különböző felmérések szerint a transzneműek az Európai Unióban a lakosság 0,3, az Egyesült Államokban felméréstől függően 0,3-0,6 százalékát teszik ki: szám szerint az 512 milliós EU-ban 1,5 millióan, a 326 milliós USA-ban 1,4 millióan lehetnek.

Egy svéd tanulmány szerint, amely az 1973 és 2003 között Svédországban átoperált személyekről készült, jelentősen magasabb körükben a halálozási arány, ijesztően magas az öngyilkosságot elkövetők száma, és a pszichológiai problémáik is megmaradnak, még a műtét után is. Nem a társadalmi előítéletek okozzák tehát mindezeket a mentális problémákat.

Az amerikai Johns Hopkins Kórház nemiidentitás-klinikájának (Gender Identity Clinic) egyik volt vezetője, John Hoopes, aki eredetileg támogatta a nemváltó operációkat, hormonkezeléseket, később kijelentette: sosem látott sikerrel végződő operációt, a legtöbb páciens problémái nem oldódtak meg. Megerősítette ezt utódja, Jon Meyer is, aki leszögezte, hogy a transzneműek pszichés problémái nem oldódnak meg a műtéttel.

Ráadásul a valódi nemi átalakulás lehetetlen: a műtét csak a felszínen változtatja át másik neművé a pácienst. 

A legismertebb, a nemváltás megbánó személyiség az amerikai Walt Heyer, aki évekig nőként élt, és a transzneműséggel kapcsolatos közhiedelmek leleplezésére tette fel az életét, egyik könyvében leszögezi: semmi sem bizonyítja, hogy transzneműnek születnek emberek, „transzgén” nem létezik, a nemi identitásunkat meghatározó alapélmények pedig – azaz hogy harmonikusan azonosítjuk magunkat a biológiai nemünkkel – a kisgyermekkori nevelés felelőssége. (Walt Heyer főbb kötetei: kötetei: Gender, Lies and Suicide; Sex Change-It's Suicide: A Whistleblower Speaks Out; A Transgender's Faith.)

Ryan T. Anderson, a Princeton Egyetem mellett működő Witherspoon Intézet munkatársa, korábbi házassági tanácsadó, genderszakértő 2018-ban jelentetett meg kritikus könyvet a transzmozgalommal kapcsolatban (When Harry Became Sally. Responding to the Transgender Moment. Encounter Books, New York, 2018), melyben bemutatja, miként hallgatja el a trasznmozgalom a nemátalakító műtétet megbánók történeteit, majd jópár konkrét személyiséget be is mutat.

A transzmozgalom ellentmondásai

Mint Ryan T. Anderson írja: „Miközben a transzaktivisták kompromisszumképtelenek, álláspontjuk tele van ellentmondásokkal. Azt állítják, hogy a valódi én független a testtől, mégis azt hirdetik, hogy a test átalakítása szükséges a kiteljesüléshez. A nemi identitás fogalmát sztereotipikus tevékenységekhez és állításokhoz kötik, miközben filozófiájuk szerint a nemi identitás szerintük mesterséges társadalmi konstrukció. Radikálisan szubjektív álláspontjuk szerint az egyéneknek bármi meg szabadna engedni, amit tenni óhajtanak és hagyni, hogy úgy definiálják az igazságot, ahogy szeretnék, mégis rákényszerítenék mindenkire a transzneműség ideológiájának dogmáit.”

Jó pár kérdés felmerül tehát: „Ha a gender identitás konstrukció, akkor hogy lehet benső és megváltoztathatatlan? Hogy lehet, hogy valakinek az identitása, tekintettel a társadalmi konstrukciókra, már az anyaméhben eldől, a biológiának köszönhetően? Hogy lehet, hogy ez identitás megváltoztathatlan és örök, tekintettel az állandóan változó társadalmi konstrukciókra? És ha a gender identitás benső, akkor hogy lehet fluid is egyben?”

Aztán: „Most akkor genderbinaritás van vagy nem? Ha a nő és férfi elég objektív dolgok ahhoz, hogy így identifikálódjanak emberek, akkor hogy lehet a gender egyben spektrum is?  Vagy épp: „Mi van a magukat valamilyen állatnak tartó emberekkel, és az olyan egészségesekkel, akik fogyatékosnak tartják magukat? Ezek az önmeghatározások is hatással vannak a valóságra? Ha nem, miért nem? És kellene, hogy ők is kapjanak orvosi segítséget, hogy elképzelésükhöz igazítsák testüket? Miért fogadjuk el a transznemű „valóságot”, és vessük el a transzrasszizmust, a transzfajiságot, transzfogyatékosságot?”

A  SkyNews riportja szerint a Tavistock and Portman NHS Trust nevű szervezet 18 év alattiaknak is kínál genderügyi szolgáltatásokat, például hormonterápiát, akár három- vagy négyéves kortól is. A szervezetnél rekordmértékben növekedett a jelentkezők száma a tíz évvel korábbihoz képest: 3200 százalékkal (igen, 3200 százalékkal), s ha csak a nőket vesszük, akkor 5337 százaléka növekedés; s így valószínűleg a beavatkozásokat megbánók száma is növekedni fog. 

Az LMBTQ-, s különösen a transzmozgalom az eredeti nemükhöz visszatérőket gyakran árulónak tekinti, azokat pedig, akik ennek lehetőségét felvetik, transzfóbnak. Ezért is van szükség az olyan szervezetekre, mint Charlie Evansé.