Nagy-Britannia csúnyán kihúzta a gyufát Putyinnál – Oroszország már válaszlépésekről beszél
Az orosz külügyminisztériumba bekéretett misszióvezetőt arra szólították fel, hogy gondolkozzon el.
Sir Kim Darroch lemondása mögött egy diplomáciai válság áll, amely azután alakult ki, hogy magánlevelezése kiszivárgott a brit sajtóhoz.
A kiszivárogtatott levelezésben a nagykövet a Trump-kormányzatról szóló, gyakran igen lesújtó véleményeket fogalmazott meg. Sir Kim Darroch a távozását bejelentő levelében közölte Jeremy Hunt brit külügyminiszterrel, hogy a kiszivárogtatás után kialakult helyzetben lehetetlenné vált munkájának folytatása, és a felelős eljárás az, ha átadja a helyét egy új nagykövetnek.
Darroch a táviratokban - amelyeket valaki eljuttatott a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit tömeglapnak – egyebek mellett azt írta, hogy Donald Trump elnöksége alatt a Fehér Ház „egyedülálló mértékben működésképtelenné vált”, az amerikai kormányt „késhegyig menő” belvillongások jellemzik, és az elnök pályafutása „dicstelen véget érhet”.
Trump azonnal bejelentette, hogy megszakítja a kapcsolattartást a diplomatával, keddi Twitter-bejegyzéseiben pedig „félnótásnak”, „igen ostoba fickónak”, „felfuvalkodott bolondnak” nevezte a brit nagykövetet.
(MTI)