Putyin a csúcstalálkozón: A globalizáció liberális modellje leáldozóban van

A brazilok is beszóltak a NATO-nak a BRICS-csúcson.

A szavazáson jelen lévő magyar képviselők támogatták Oroszország visszatérését az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe (PACE), ezzel kapcsolatban félreértések jelentek meg a sajtóban; közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán telefonon az MTI-vel.
Németh Zsolt a közgyűlés strasbourgi üléséről beszámolva elmondta, hogy a Fidesz-KDNP összes delegáltja támogatta az Oroszország mandátumának igazolásáról szóló határozatot, amelyet végül 116:62 arányban, 15 tartózkodás mellett fogadtak el.
Hozzátette, fontos ugyanakkor, hogy ebben az Európa Tanács "nagyon erős elvárásokat" is megfogalmazott Moszkvával szemben, például 77 millió eurós tartozásának azonnali befizetését, a Kercsi-szorosnál őrizetbe vett ukrán tengerészek szabadon bocsátását és a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyének kivizsgálását.
(MTI)