Szaúdi külügyminiszter: Nem szabad átpolitizálni az újságíró-gyilkosságot

2018. november 15. 19:06

A szaúdi ügyészség halálbüntetést kért csütörtökön öt vádlottra az ország isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt újságíró halála miatti büntetőperben.

2018. november 15. 19:06

Nem szabad átpolitizálni a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus újságíró halálának ügyét, amely immár a szaúdi igazságszolgáltatásra tartozik – jelentette ki Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter csütörtökön Rijádban újságírók előtt.

„Az ügy átpolitizálása mindössze további súrlódásokat okozna az iszlám világban, míg a királyság annak egységét akarja” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Mint mondta, továbbra is vannak még megválaszolatlan kérdések a gyilkossági ügyben, de Ankara három alkalommal is elutasította Rijád kérését, hogy szolgáltasson bizonyítékot Hasogdzsi halálának Törökország által felvázolt verziójához.

A miniszter ugyanakkor elutasította az Ankara által szorgalmazott nemzetközi vizsgálatot. Szaúd-Arábiának független bírósági rendszere van, amely képes az ilyen gyilkossági ügyeket feldolgozni – mondta. Hangsúlyozta: Rijád a kezdetektől fogva azt mondja, hogy bárki vett részt a Hasogdzsi-gyilkosságban, azt bíróság elé állítja.

Dzsubeir kijelentette: Mohammad bin Szalmán szaúdi trónörökösnek semmi köze az újságíró meggyilkolásához. Újságírók esetleges nemzetközi szankciókat firtató kérdésére a miniszter azzal válaszolt: különbség van aközött, hogy egyes embereket büntetőintézkedéssel sújtanak, vagy a szaúdi kormányt teszik felelőssé.

„Hibák előfordulnak (...), néha az emberek túllépik hatáskörüket” – mondta Dzsubeir. Mindemellett kijelentette: a szunnita királyság intézkedéseket tett, hogy ilyen jellegű művelet ne fordulhasson elé újra. 

A szaúdi külügyminiszter szót ejtett a jemeni polgárháborúról is, amelyben a Rijád vezette arab koalíció az ország nemzetközileg elismert kormányát támogatja síita lázadókkal szemben. Dzsubeir hangsúlyozta: a királyság támogatja az ENSZ égisze alatt zajló békefolyamatot és a világszervezet jemeni különmegbízottjának erőfeszítéseit.    

„Elkötelezettek abban, hogy leszállítsanak minden szükséges humanitárius támogatást a jemeni testvéreiknek” – tette hozzá.

A szaúdi ügyészség halálbüntetést kért csütörtökön öt vádlottra az ország isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt újságíró halála miatti büntetőperben. A vádirat szerint az öt vádlott a főkonzulátuson méreginjekcióval meggyilkolta, majd feldarabolta a The Washington Post szaúdi újságíróját, a testrészeit kivitték az épületből. Az áldozat maradványait továbbra is keresik – közölte az államügyész helyettese újságírókkal.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter később bírálta a nyilatkozatot, mondván az nem teljesen kielégítő.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Edvind Johnsson3.0
2018. november 15. 19:58
Kivégeznek 5 szerencsétlent, akik talán ott sem voltak.
Anonymtalan
2018. november 15. 19:56
Persze az újságíró 3x lefejelte a térdét az egyinak, majd lefejelte a másiknak a kardját, aztán fogta a fejét beledobta a piranya oldatba, majd fejetlenül utána ugrott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!