Az EU nem egyenlő Berlin vagy Párizs akaratával – Olasz elemző a Mandinernek

Közel három hónapnyi tárgyalás után június 1-én a Liga és az Öt Csillag Mozgalom együttműködésével megalakult az olasz kormány. Itália vezetésével Giuseppe Contét bízták meg, Matteo Salvini (a Liga vezetője) a belügyminiszteri posztot kapta, míg Luigi Di Maio (az M5S vezető politikusa) a gazdasági fejlesztési, jóléti és munkaügyi tárcák élére került.

Az ország jelenlegi helyzetéről, a jövőbeni kilátásokról és a múlt történéseiről is beszélgettünk Paolo Espositoval. A jelenleg Rómában dolgozó ügyvéd jogalkotási koordinátor és politikai elemző az FBLab-nél, a FB & Associati kutatóközpontjában. Az FBLab jelenleg Olaszország egyik legjelentősebb közügyekkel és érdekképviselettel foglalkozó vállalata.

***

A Liga és az Öt Csillag Mozgalom végül közösen alakított kormányt. Mire számít?

Az ország nagyobbik részéhez hasonlóan én is kíváncsi vagyok. Az embereknek országszerte magas elvárásai vannak a koalícióval kapcsolatban, hiszen számtalan dolgon kellene változtatni, ez az összefogás pedig talán csinál is majd valamit. Természetesen egyelőre várnunk kell, hogy lássuk történik a következő napokban, hetekben, hónapokban, miképp tudnak együtt dolgozni. Egyelőre jó jel, hogy a kormányban helyet kaptak a politikusok mellett technokraták is. Az ország helyzete csak akkor változhat, ha az emberek dolgoznak a változásokért – az pedig, hogy technokraták is vannak a koalícióban, azt sugallja, hogy a kormány hajlandó dolgozni a valódi változásokért.

Mit gondol az új miniszterelnökről, Giuseppe Contéról?

Az olasz politika egy teljesen új embere, a legtöbbünk még nem is hallott róla. Di Maio terjesztette fel őt a címre, most azonban valahol Di Maio és Salvini között kell lavíroznia. Az lenne a legjobb, ha ez így is maradna és valóban mindkét pártot képviselni tudná. Kötöttek egy szerződést, most már csak ki kell várnunk, hogy a gyakorlat szintjén mi történik. Ebben a szerződésben megegyeztek az adókról, az iparról és a mezőgazdaságról is – majd kiderül, a való életben mi lesz belőle. Contének mindkét oldalt kell képviselnie anélkül, hogy állást foglalna a vitákban.

A kampány során sokféle ígéretet tett mindkét párt azt illetően, min változtatnának. A koalíciótól mire számíthatunk?

A pártoknak kétségtelenül nehéz lesz betartani az ígéreteiket, főleg az Öt Csillag Mozgalomnak, ugyanis a párt tele van fiatal és felkészült politikusokkal, akik egy-egy témára specializálódtak. A nehézség jelenleg az, hogy mindkét tömörülésnek fel kell adnia egyes nézeteit a közös döntéshozás érdekében.

– annak minden mellékhatásával.

Beszéljünk ezekről mi is, kezdve az EU-val! Korábban mindkét pártot euroszkeptikusnak címkézték – mi a helyzet a koalícióval? Mire számíthatunk?

Sokat beszéltek az országon kívül és belül egyaránt arról, Olaszország milyen euroszkeptikus. Véleményem szerint ez nem a teljes igazság, hiszen láthatjuk, hogy a koalíció nincs az EU ellen, maximum az unió jelenlegi berendezkedése nem tetszik nekik. Olaszország nem szeretne kilépni az EU-ból, inkább beszélni szeretne a többi európai országgal és szervezettel a problémákról és kérdésekről, amikkel meg kell küzdenünk. Valahogy arról szól ez, hogy ha az EU részese vagy, akkor nem csak a gondokban, de a megoldásokban is osztoznod kell. Olaszország egy olyan állam az Unióban, ami dolgozni szeretne az EU-ért.

Szinte minden nap olvashatunk valamit Olaszország és az EU kapcsolatáról, de ezek a hírek ritkán szólnak a gördülékeny ügymenetről. Hogyan terveznek mégis együtt dolgozni, ha az olasz kormány teljesen más álláspontot képvisel, mint ami az EU akarata?

Szerintem a koalíció nincs az EU ellen. Fontos látnunk, hogy

Számos ország van az EU-ban és mindegyiknek megvan a maga véleménye. Nincsen egy Végső Igazság, amit kinyilatkoztathatna bármelyik ország. Ha azt szeretnénk, hogy az EU működjön, először azon kell változtatnunk, hogyan gondolkodunk a szervezetről. Elképzelhető, hogy mást gondol róla Olaszország, Franciaország vagy Magyarország – meg kell hallgatnunk egymás véleményét a gazdaságról, a problémákról, a megoldásokról. Mi, olaszok csak szeretnénk magunk mögött hagyni az EU azon működési módját, ahol néhány, a többinél erősebb nemzet megmondja, mi történjen az unióban. Van néhány kimondatlan megegyezés,  ezeken pedig változtatni kellene. Itt lenne az ideje leülni egy asztal köré és kitalálni, hogyan dolgozhat együtt Merkel, Macron és Olaszország. A döntéshozásban pedig minden országnak részt kellene venni.

A kampány során az euroszkepticizmus konkrét témákhoz kapcsolódott, például a bevándorláshoz. A Liga határozottan EU-ellenes és bevándorlás-ellenes pártként definiálta magát. Az M5S szintén bevándorlásellenes. Nem fest úgy, mintha ezt illetően bárki meggondolná magát.

Salvini nyilvánvalóan ellenzi az EU migrációs politikáját, ami számos fontos dolgot nem vesz figyelembe, ahogyan azt a dublini reform is megmutatta. Az is nyilvánvaló, hogy a ma meglévő rendszer nem működőképes, és mivel Olaszország a mediterrán térségben van, a problémákkal mi találkozunk először. Itália nem képes egyedül boldogulni ezzel a helyzettel, de az, ahogyan az EU kezeli a dolgokat, szintén nem egy jó megoldás. Ha mindenkit beengednénk az országban, az mind Olaszország, mind Európa egésze számára károkat okozna. Gondoljunk csak arra, hogy még az olasz emberek számára sincs elég munkahelyünk.

A harmadik téma amit említett, a munkahelyhiány volt. Mit tudhatunk erről?

Ez egy igen összetett probléma. Először is, az iskolákat éppen befejező fiatalok elvándorlását kellene megállítani.

és mennek Európa nyugatibb részeire vagy Amerikába, hogy a szakmájukban dolgozhassanak. Ezzel párhuzamosan pedig nem csak a fiatalok és képzett emberek nem találnak munkát. A startupoknak és a nemzetközi nagyvállalatoknak sem könnyű boldogulni a bonyolult bürokrácia miatt. Végül, de nem utolsósorban pedig a kisebb városok, községek és falvak lakosságára is gondolni kellene. Olaszország tele van kiaknázatlan lehetőségekkel, csak a régiókat kellene segíteni, hogy valóban azt csinálhassák, amikben jól tudnak teljesíteni.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt jelenti, hogy a kormánynak nem csak a nagyvárosok problémáival kellene foglalkozni, hiszen az ország nagyobb része közepes és kisméretű településekből áll. Ezeknek a helyeknek speciális problémáik is vannak a gazdaságban, nem csupán az álláslehetőségek hiánya. Itália különböző részeihez más-másféle ipari és gazdasági ágazat kötődött a múltban; az ország középső részén például ételt termesztettek, míg Nápoly környékén, az Amalfi-part közelében mindig is a turizmus uralkodott. Ezeknek a területeknek mind egyéni tervekre lenne szüksége, hogy kihasználhassák a bennük rejlő lehetőségeket. Az olasz gazdaság ilyen kisebb egységekből épül fel, így ki kell találnunk, ezeknek hogyan tudunk segíteni.

Jelenleg mi ezen a téren a legnagyobb probléma?

Először is a szabályozást kellene egyszerűbbé tenni, ugyanis az elmúlt negyven évben egy szükségtelenül bonyolult rendszert alakítottunk ki. További gondok vannak az adózás ügyében is. Ami jó jel, hogy a jelenlegi koalíció mindkét pártja helyi politizálásból nőtte ki magát: a Liga északon, az Öt Csillag Mozgalom délen kezdte. Ennek köszönhetően

– az emberek vélhetőleg ezért is támogatták őket. Mindazok miatt a problémák miatt, amit országszerte mindenki tapasztalt, a Második Köztársaságnak el kellett buknia. Most majd kiderül, hogy ez a koalíció elhozza-e a Harmadik Köztársaságot. Az eddigiek alapján elmondható, hogy belátták, ha változtatni szeretnének a meglévő dolgokon, kommunikálniuk kell az emberekkel. A politikusoknak ki kell jönni az irodájukból, a hivatalos intézetekből – nem elég bentről figyelni, mi történik. Ki kell jönniük, kérdéseket kell feltenniük és meghallgatni az emberek válaszait. Erre jó ideje nem volt példa Olaszországban.

Minek köszönhető, hogy ilyenné alakult az ország?

Az emberek túl sokáig tartották csukva a szemüket. A második világháború után úgy döntöttek; jó az, ha a kanapén ülnek, tévét néznek és pizzát vagy pastát esznek – anélkül, hogy az ország sorsára gondolnának. Egy ponton azonban feltűnt, hogy ez nem az az élet, amit élni szeretnének, így most talán kinyitották a szemüket. Ehhez viszont társul az, hogy akik valós változásokat szeretnének véghezvinni, azoknak alkotmányellenesnek kell lenniük, elég bátornak ahhoz, hogy megszegjék a szabályokat. Az idősebb generáció megdolgozott ezért az országért, felépítették azt, de hozzá is szoktak a Második Köztársasághoz, annak minden hibájával. A fiatalabb generáció nem képes azt ilyenformán elfogadni.

Tud mondani egy konkrét példát, amiben ez megjelenik?

Ha manapság egy fiatal munkát szeretne kapni Olaszországban, a legjobb esélyei akkor vannak, ha felhív egy barátot vagy egy barát barátját, aki tud szervezni egy találkozót valakivel.

Ez frusztráló az egész fiatalság számára, hiszen nem az érdemeik alapján ítéltetnek meg. Még ha keményen tanult vagy dolgozott is valaki, szüksége lehet egy ismerősre, akinek segítségével talán juthat egyről a kettőre. Igazából a rendszer mentalitását kellene megváltozni.

Mi ez a mentalitás? Miről szól?

Arról a tényről, hogy mindenki a maga érdekeire koncentrál. Itt minden a jó megjelenésről szól. Az emberek nem vállalnak felelősséget azért, amit tesznek, nem ismerik el a hibáikat, inkább mindig valaki mást tartanak bűnbaknak. Másrészről viszont sokak nem is akarnak jobbá válni abban, amit csinálnak – így bekerülve egy munkahelyre nem törekszenek arra, hogy előreléphessenek. Ha akárhogyan is, de működik egy rendszer, nem akarnak rajta semmit változtatni. Ha pedig törekszenek is az előrelépésre, sokszor nincsen rá lehetőség, mert cégen belül is félnek az emberek, hogy valaki elveheti a munkájukat. A politika pedig hatással van erre az egészre. Most csak reménykedhetünk, hogy a parlamentben esetlegesen történő változások mutatkoznak majd meg az emberek gondolkodásán. Ahogy mondtam, én kíváncsi vagyok.