Modi és Trump: sikerreceptek az új jobboldal számára?

Ritkán fordul elő, hogy konzervatív politikus annyira sikeres és népszerű legyen, mint India miniszterelnöke, Narendra Modi (nyitóképünkon Modi figurája, számos szerepében). 

Modi valójában sokban hasonlít Donald Trumpra, így talán elmondható, hogy kettejük között kialakulni látszik egy sikeres 21. századi jobboldali stratégia receptje.

A jobboldaliság általában két elemből szokott állni. Van egy tradicionalista, a hagyományos értékrendet és kultúrát megőrizni kívánó eleme; és egy nemzeti, a nemzeti érdeket, identitást, büszkeséget, sikert, tekintélyt, rangot, nagyságot előtérbe helyező eleme. Mondhatjuk, hogy az előbbi szimbóluma a templom, az utóbbié – a futball. E kettő általában jól kompatibilis egymással, ám van egy nagy kivétel: a modernizáció kérdése.

Bár konzervatív szerzők sokszor leírták, hogy a társadalmi haladáseszményt ellenzik, nem a technológiai haladást, azért azt tudni kell, hogy a kettőnek van valamennyi köze egymáshoz. Ha példának okáért a modern, gépesített, szinte gyárként működő mezőgazdasági termelést vesszük alapul, azt mérnökök „csinálják”, nem parasztok – aki valószínűleg kevésbé hajlamosak a hagyományos paraszti életforma szerint élni, jellemzően kevésbé vallásosak, és így tovább. Tehát a tradicionalista helyesen teszi, ha a technológiai haladással szemben is kissé szkeptikus.

A „nacionalista” nem szkeptikus a haladással szemben. E ponton tér el a két szemlélet, itt tér el egymástól a jobboldaliság két fő eleme. A nemzeti büszkeség vagy nagyság fogalmához szorosan hozzátartozik a gazdagság és az erő fogalma, ahhoz pedig a modernizáció, a technológiai fejlettség. Mindig a szegény, fejletlen, elmaradott ország polgárainak van kisebbrendűségi érzésük a fejlett, gazdag, modern országok polgáraival szemben. 

A „nacionalista” tehát logikusan teszi, ha modernizál. Márpedig a modernizáció precízen az a fajta dolog, amit baloldaliaknak, liberálisoknak vagy politikai identitással nem rendelkező, ötletszerű szavazóknak is remekül el lehet adni. Lehet, hogy sok tanult, entellektüel, liberális mentalitású indiai embernek nem tetszik Modi hindutva, hindu identitású vallásos nacionalizmusa. De amikor ebből az informatika, a napenergia, az ipar és köztisztaság fejlesztése lesz, mint az indiai nemzeti nagyság programja, az már számukra is érdekesen hangzik.

*

A narratíva, Moditól Trumpig körelbül így foglalható össze: a baloldal megosztó, mindig azzal foglalkoznak, hogy ki nyom el kit, tehát egymás ellen fordítják a nemzet polgárait.

Make America Great Again és így tovább.

A dolog nem egyszerű: több halmaz közös részhalmazát kell megtalálni hozzá, kell hozzá politikai ügyesség, érzék. Olyan programokat kell kitalálni, ami a jobboldalnak eladható azzal, hogy növeli a nemzet tekintélyét, gazdagságát, erejét, presztízsét; a liberálisoknak azzal, hogy modernizál; a baloldaliaknak azzal, hogy van valamilyen szociális, a szegényeknek hasznos eleme.

Indiában szegény emberek tömege az utcán vagy kunyhókban alszik, az utcán végzik a dolgukat, mert vécéjük nincsen. Ez nekik rossz, de konkrétan a nemzeti érzelmű középosztály sem örül neki, mert ez az a klasszikusan harmadikvilágias bűz-mocsok dolog, ami egészen egyszerűen ciki, nemzeti szégyen. A Nyugat pontosan az ilyen dolgok miatt nézi le ezeket az országokat. Ez pontosan ugyanaz a dolog, amikor nekem Budapesten járva ég az arcom a mocskos buszok miatt, hogy miért nem lehet azt közmunkásokkal lemosatni, legyen már a fővárosnak ilyen szinten valamiféle önbecsülése, ne nézzen ki kelet-európaiasan, legyen már egy kicsit németesebb. Amikor Modi kitalálta, hogy közvécéket építtet, akkor az a szegényeknek tetszik, a baloldaliaknak tetszik, mert ez szociális és az emberi méltóság fogalmához is erősen köze van; a liberálisoknak tetszik, mert modernizáció, fejlődés történik; a nemzeti érzelmű jobboldalnak szintén, mert egy okkal kevesebb, hogy alsóbbrendűnek érezzék a hazájukat a Nyugathoz képest. Ad a nemzeti önbecsülésüknek egy löketet.

Érdekes kérdés, hogy miért nem a baloldal modernizál. Szerintem azért, mert nekik mostanában elsősorban az egyenlőtlenségek, az „elnyomás” felszámolása a fő témájuk. Indiai kontextusban ez nyilván a kaszt-alapú egyenlőtlenségeket jelenti. Modi egyébként alacsony kasztú, szegény családba született, szerintem érzi ezt a témát, de úgy látja, hogy inkább az országa egésze fejlődjön, és akkor abból majd jut a szegényeknek is. Ez a klasszikus jobb-bal „növelni a tortát, akkor minden szelet nagyobb lesz” vs. „egyenlőbbre szeletelni a tortát” c. dilemma. Nyilván nagyszabású iparfejlesztő terveiben a szegényebb rétegek a több munkahely, alacsonyabb munkanélküliség, tehát magasabb bér lehetőségét látják.

*

De még csak nem is gyakorlati értelemben, nem a nők vagy kisebbségek számára gyakorlatban fontos dolgok fejlesztésére fókuszálnak, hanem egyszerűen csak másokat címkéznek, ha szerintük „nem megfelelő" kijelentéseket engednek meg maguknak. A probléma ezzel ott van, hogy a „bunkóság” a gazdag, tanult, sikeres, karrierépítő emberek luxusproblémája. A cérnagyárban dolgozó nőknek fontosabb problémáik is vannak.

Ennek megfelelően például szinte az egész amerikai és nemzetközi média attól zengett, hogy Donald Trump mekkora bunkó, milyen szexista vagy rasszista szövegei vannak. Tökéletesen eltévesztették a lényeget: egy sikeres építőipari vállalkozó nemzeti nagyságot ígér. Mi következik ebből? Fejlesztés, beruházások, építés, infrastruktúra, ipar. A jellemzően bölcsész végzettségű tévériportereknek ez fel sem tűnik, mert a bölcsészet, a társadalomtudomány elment az „elnyomás-tan” irányába.  A melósoknak annál inkább feltűnik az új elnök programjának lényege.

Így tehát a baloldal és a média-mainstream kihagy egy nagy ziccert a helyzet uralásár. A „múlt héten éppen ki volt bunkó kivel” című cicaharc csak egy nagyon szűk réteget érdekel, pont azt a réteget, ami elég sikeres, karrierista, pénzes ahhoz, hogy fontosabb problémáik ne nagyon legyenek. A többség viszont úgy van vele, hogy inkább fejlődjünk, haladjunk, mozdítsuk előre a dolgokat, a „bunkóság” ehhez képest másodlagos. Nem véletlen, hogy már a The New York Times is lassan azt kezdi pengetni, le kellene szállni az „identitásliberalizmusról”.

*

Így tud a 21. századi jobboldal egy széles koalíciót kiépíteni.

És ez a kombináció nagyon sikeres, mert egyszerre hat az emberekre érzelmileg, miközben nyilvánvalóan gyakorlati, kézzelfogható javakat is kínál.

Így fordulhat elő, hogy egy „hindu fundamentalista” politikus egy olyan országban, ahol a lakosság 80%-a hindu, 87%-os népszerűségi indexet tud elérni. Tehát annak ellenére, hogy a liberális sajtó Modit muszlim-gyűlölőnek tartja, jó eséllyel a muszlimok egy része és más vallásúak is láthatják a politikájában az előrelépést. Ha ez „populizmus”, annak igen szokatlan.

Nyilvánvalóan a „social justice” aktivistákon kívül általában éppen a jobboldal vallásos-tradicionalista része kevésbé vevő erre. Nagy átlagban minél vallásosabb egy amerikai republikánus közíró vagy politikus, annál kevésbé támogatta Donald Trumpot, ami érthető a nőcsábász mentalitása, a melegekkel és transzneműekkel szemben eléggé elfogadó mentalitása miatt. Trump nem tradicionalista, hanem nemzeti.

Egy ilyen modernizációs fordulatnak persze csak akkor van esélye, ha a jobboldali vezetők, közírók jelentős része hajlandó elfogadni egy ilyen irányt, hogy a nemzeti önbecsülés fontosabb a tradicionális életmódok megőrzésénél. Ha elfogadnak egy inkább futballjellegű és kevésbé templomjellegű politikát, ami együtt jár egy gazdasági, infrastrukturális, oktatásügyi stb. modernizációval.

A ballib értelmesség persze rögtön párhuzamot fogna találni az olasz fasizmus autóversenyző-mentalitásával, Marinetti futuristáival. De ez nem baj, mert amúgy is stresszfüggők, direkt rosszul éreznék magukat, ha nem retteghetnének valamitől.