Az Aszad-rezsim leváltását ígérik a G7-ek

2017. április 11. 18:09

Rómában találkoztak a G7-ek külügyminiszterei, ahol megegyeztek abban, hogy az Aszad-rezsim leváltásában látják a szíriai helyzet rendezését. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kijelentette: Oroszországnak el kell döntenie, hogy kinek az oldalán áll. Tillerson szerint az Aszad uralma a végéhez közeledik. A résztvevő országok támogatásukról biztosították az USA-t egy megtorló támadás esetén, de a britek tervét az oroszok elleni szankciókról egyelőre elvetették.

2017. április 11. 18:09

Bassár el-Aszad elnök távozásához kötötték a szíriai helyzet megoldását a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csoport külügyminiszterei az olaszországi Lucca városában kedden tartott találkozójukon. A fejlett országok diplomáciai vezetői Szíriáról külön találkozót is tartottak, amelyen részt vett Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Jordánia és Katar külügyminisztere is.

Választás elé állította Moszkvát az amerikai külügyminiszter

Rex Tillerson, az amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Oroszországnak fel kell hagynia a szíriai elnök támogatásával és el kell döntenie, melyik oldalon áll. 

„Világos mindannyiunk számára, hogy az Aszad család uralkodása a végéhez közeledik”

– mondta Tillerson a csúcson, aki a többi támogatást kapott egy megtorló csapásra a G7 többi országától is.

A külügyminiszterek kétnapos találkozóját záró nyilatkozat szerint ha Oroszország készen áll befolyását latba vetni a szíriai válság békés megoldása érdekében, akkor a G7-államok együttműködnek a konfliktus politikai megoldásában, valamint részt vesznek a szíriai stabilizálás és újjáépítés költségeinek fedezésében. A G7-ek Oroszországot „valódi politikai folyamat” ösztönzésére szorgalmazták, hangsúlyozva, hogy a néhány nappal ezelőtti amerikai beavatkozás Szíriában „háborús bűncselekményre adott megfelelő és korlátozott mértékű” katonai válasz volt, vagyis a korábbi vegyi támadáshoz mért reakció.

Egyelőre elvetették a brit javaslatot az oroszok elleni szankciókról

Az amerikai külügyminiszter a nap folyamán Luccából Moszkvába utazott tovább. A külügyminiszteri találkozó célja volt, hogy még Tillerson moszkvai vizitje előtt közös álláspontot fogalmazzanak meg. Boris Johnson brit külügyminiszter szír és orosz katonai vezetők elleni szankció ötletével érkezett, ez viszont nem került bele a csúcs zárónyilatkozatába. Johnson ezt nem értékelte vereségnek és mivel állítása szerint a támogatnák a szankciókat, ha több bizonyíték érkezik a szíriai vegyi támadásokról – írta meg a BBC.

A házigazda Angelino Alfano olasz külügyminiszter sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Szíriában nem kizárólag katonai megoldás létezik. Kiemelte, hogy Oroszországot nem lehet kihagyni a szíriai helyzet megoldásából, sem a tűzszünet eléréséből, sem a békéből, sem az újjáépítésből. Alfano hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsa „nem fog egy nap alatt eldőlni”, és a szíriaiakra vár, hogy saját jövőjükről döntsenek.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter viszont kijelentette: a G7 országai egyetértenek abban, hogy semmilyen megoldás nem lehetséges, amíg Aszad hatalmon van. A francia diplomácia vezetője arra is kitért, a G7 világossá fogja tenni Oroszország számára, hogy fel kell hagynia a „képmutatással”, és együtt kell működnie a többi országgal, hogy véget érjen a polgárháború. Ayrault egyúttal arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Szíriára mért minapi amerikai légicsapás „apró lehetőséget teremtett” a helyzet rendezésére.

(MTI / BBC) 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
józan paraszti ész
2017. április 11. 23:25
Csak úgy demokratikusan leváltják, kívülről. A demokraták.
Rugo
2017. április 11. 22:43
Egy biztos, Magyarország köszönettel tartozik Assadnak a keresztények védelméért.
Strassnoff Ignác
2017. április 11. 21:02
"a G7-ek külügyminiszterei, ahol megegyeztek abban, hogy az Aszad-rezsim leváltásában látják a szíriai helyzet rendezését." Hiába no, akinek az Úr hivatalt ad, annak észt is ad hozzá. Mezei polgár úgy gondolná, hogy elsőként talán az IS-t kéne kinyírni... Aztán esetleg dönthetne Szíria népe, hogy kit szeretne vezetőjének. Megjegyzem Aszad vegyi fegyverére eddig annyi a bizonyíték, mint Husszeinéra volt . A G7 úgy gondolja, hogy Aszadot ki kell nyírni. A törökök kedvéért a kurdokat is ki kell nyírni. A mérsékelt ellenzék olyan, mint Columbo felesége. Mindenki hallott már róluk, de még senki sem látta őket. Marad az IS. Ez egy fasza rendezési terv... Trump azt mondta: Megsemmisítik az IS-t. Befejezik a demokrácia exportját. Ez se gyakran hazudik. Csak ha beszél....
zolka50.50
2017. április 11. 20:55
Ma Peter Ford, volt szíriai brit nagykövet azt nyilatkozta, hogy Asszad eltávolítása vérfürdőt eredményezne, tényleg felrobbanna az ország. Hozzátette: nincs mérsékelt ellenzék, ami átvehetné a hatalmat. Elég csak szétnézni az ellenzék által ellenőrzött területeket, hogy lássuk, milyen lenne az élet. Biztos benne, hogy Putyin továbbra is támogatni fogja Asszadot. Azt hiszem tegnap az MI5 volt főnöke pedig arról beszélt, hogy Asszad bizonyosan nem hajtott végre gáztámadást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!