Görög adósság: elutasította a görög hosszabbítási kérelmet az Eurócsoport

2015. június 27. 18:20

Az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a július 5-ére tervezett népszavazásra tekintettel néhány nappal hosszabbítsák meg a görög pénzügyi mentőprogram június 30-án lejáró időbeli hatályát. A holland pénzügyminiszter indoklása szerint a görögök elutasították a reformokra irányuló javaslataikat.

2015. június 27. 18:20

Az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a július 5-ére tervezett népszavazásra tekintettel néhány nappal hosszabbítsák meg a görög mentőcsomag június 30-án lejáró időbeli hatályát – közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereiből álló testület elnöke, a görög adósságválságról szombaton tartott brüsszeli rendkívüli ülés után.

„A program kedd éjjel lejár” – szögezte le Dijsselbloem.

Elmondta, hogy a görög fél elutasította a nemzetközi intézmények azon javaslatait, amelyek Görögország által megvalósítandó hiteles és fenntartható szerkezeti reformokra irányultak. A görög kormány népszavazásra viszi a kérdést, mégpedig azzal, hogy a nemzetközi intézmények javaslatának az elutasítását indítványozza a görög lakosságnak – tette hozzá az Eurócsoport elnöke.

Közölte, hogy a testület szombati ülésének közös megállapításaival a görög pénzügyminiszter nem értett egyet. Az eurózóna Görögországon kívüli 18 országának pénzügyminiszterei ezután folytatják a tanácskozást.

 

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
berzsian56
2015. június 28. 08:27
A nagybankok ismét felülírták az EU politikusainak szándékát, akik már hajlottak a megegyezésre. Előtte persze gondoskodtak róla, hogy az adósság háromszáz milliárdos terhét ne ezek a nagybankok, hanem a német és a francia állam viselje. Ősszel jöhet Portugália ahol a mutatók csak papíron jobbak, mert a megszorításokból csak túlélni lehet, abból nem következik növekedés. Nem csak az a kérdés, mennyire rengeti meg az EU gazdaságát ez a hiányzó háromszázmilliárd, hanem az is milyen folyamatokat indíthat be.
Szúnyog
2015. június 28. 01:51
A görögöknek már 35% kamatot kell fizetniük. És ezt komolyan gondolja a birodalmi elit. Hajrá görögök!
Qsza
2015. június 28. 00:33
Minél mélyebbről indult egy szegény EU-tagállam, annál nagyobb bajba került 2008 után pénzügyileg. Az Unió értelme az lenne, hogy az egész egységesen, ugyanazon a fejlettségi szinvonalon, asszimetrikus sokkok nélkül működjön, ugyanazzal a devizával. Ezért azután öntötték a pénzt a periferiális államokba, ahol azért valamilyen formában de mégiscsak egy civilizációs ugráss történt, nem egészen egy generáció alatt. Egy ekkora változás máskor, pl. a 19-ik század végi Gründerzeit alatt hihetelne szociális feszültséget okozott. A jóléti kirakat egyfajta utózöngéjeként viszont Perem-Európában a kormányok nem engedhettek meg szociális válságot, inkább fizettek. S lőn a pénzügyi válság. Minél nagyobbat ugrottak, annál mélyebb. (Írország vs Portugália vs Görögország) Kezelni pedig úgy szeretnék, hogy visszakonvertálják a pénzügyi válságot szociálissá. Ezzel viszont nem segítenek az illető országokon, csak a válság formája változik, a baj ugyanakkora marad. A helyzet azt, hogy az EU és az eurozóna jelenlegi formájában elhibázott, erőltetett, koraszülött, túlbürokratizált és KORRUPT. Sokkal hosszabb időt kellett volna hagyni a felzárkózásra, kézben kellett volna tartani folyamatosan a jóléti kiadásokat, nem hirtelen visszavágni, ha már egyszer a gazdag tagállamok pénze. Az eurozóna kiterjesztése pedig végletesen elhibázott lépés volt, nem lett volna szabad fellazítani a Lámfalussy-féle eredeti kritériumokat, akár megsértődnek az olaszok és a franciák, akár nem.
foton
2015. június 28. 00:24
"Nyugaton konganak a keresztény templomok, ott a mise alatt beférni alig lehet." Lilalogikus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!