Ez a helyzet egy általánosabb, mondhatni elméleti problémát vet fel, jelesül a demokrácia és a bármilyen színezetű forradalmi erőszak viszonyát. A demokrácia – általánosan elfogadott definíciója szerint – a „nép” uralma, ezért semmilyen eszközzel nem rendelkezik ugyanezen „nép” spontán vagy nem spontán, erőszakos mozgalmainak kezelésére. A dolog a régi, Kádár-kori viccre emlékeztet: „Mi a proletárdiktatúra? A proletariátus önuralma”.Hogyan lázadhat fel a nép önmaga ellen? A szkizoid helyzet elkerülésére a demokratikus társadalommérnökök azt a módszert szokták alkalmazni, hogy a fennálló államhatalmat elkeresztelik „oligarchák” és „antidemokratikusok” uralmának, akikkel szemben aztán már nyugodtan lehet lázadozni. A demokrácia bármekkora vérontást megér. A mai demokráciák bajnokai mélyen hiszik, hogy lehetséges egységes módon kormányozni a világ népeit, hogy létezik univerzális államforma, amelyik Alaszkától a Tűzföldig, Londontól Vlagyivosztokig és Johannesburgig egyformán alkalmas és helyes. Az, hogy ez nyilvánvaló tévedés, amire a világ valódi eseményei nap mint nap rácáfolnak nem hatja meg őket. A mai demokrácia-modell az angol ajkú népek – hogy Churchill elnevezését használjuk – történelme során alakult ki. Felépítését, működését az ő társadalmi, gazdasági és mindenekelőtt kulturális tradícióik határozzák meg. Ahogyan távolodunk kialakulásának földrajzi helyétől, úgy válik egyre alkalmatlanabbá az egyre eltérőbb gondolkodású népek számára.
Persze mindenütt vannak olyanok, akik már annyira nyugatinak és világpolgárnak tartják magukat, hogy minden további nélkül el tudják képzelni országukat olyannak, mint Amerika vagy Anglia. Ennek egyik alapvető oka az, hogy bármit sokkal könnyebb elképzelni, mint megvalósítani. Ők azok, akik a szürkeállomány fölényében bízva összefogtak a legszélsőségesebbekkel is a „zsarnoki” hatalom elűzésére, bízva abban, hogy a „győzelem” után a szélsőségeseket majd szép szóval ráveszik a visszavonulásra. Azokat, akiket a rendőrök gumibottal nem tudtak erre rávenni. Tigrisen akarnak lovagolni és úgy is járnak, mint aki ezt megpróbálja. A tigris azonban nem csak őket fogja széttépni, hanem jó eséllyel egész Ukrajnát is. Az orosz vezetésnek csak türelemre van szüksége, és előbb-utóbb kitörnek azok az erőszakos etnikai konfliktusok, amelyek ragyogó okot szolgáltatnak az orosz lakosság megvédésére – sőt, az ukrán szélsőségeseket elnézve könnyen lehet, hogy tényleg szükség is lesz erre a védelemre.
Európa pedig eközben, ahogyan szokta, lapítani fog. Elhangzanak majd kulisszahasogató fenyegetések, de más semmi. A hideg télben a szépen feldíszített Tannenbaum alatt meghitten ünneplő németországi törökök meleg lakása sokkal fontosabb, min holmi kietlen sztyeppék lakóinak sorsa. Katonai akcióról pedig szó sem essék! Nagyon nehéz lenne a fent említett törököket német páncélos hadosztályokba szervezve elképzelni, amint a hómezőkön Leopárd harckocsikkal tartanak Moszkva felé, együtt a szövetséges, pakisztániakkal és arabokkal színesített angol-francia alakulatokkal, hogy megbüntessék a gonosz Vlagyimir cárt. Esetleg Viviane Reding vezethetné őket kivont karddal; csoda lenne. Aztán majd jöhet a volokalamszki országút.
*
Pillanatnyilag ott tartanak a dolgok, hogy a Krím annektálását hallgatólagosan mindenki elfogadja. Európa, sőt az USA is, miután nem nagyon tehet mást. Az ügynek azonban koránt sincs vége. Ukrajnával újra tárgyalni kezdett az EU, mi több, pénzt is hajlandó adni neki. Ez azonban néhány további problémát vet fel. Az első, hogy az így kapott pénzt valószínűleg azonnal tovább kellene utalni az oroszoknak, miután a gázszállítások kapcsán végtelen összeggel tartoznak nekik; ez pedig eléggé vicces, hiszen így az EU a támogatást lényegében az oroszoknak adja. A második – ez a súlyosabb – hogy ezt az összeget az IMF feltételeinek elfogadásához köthetik. Az IMF és Ukrajna magyar nézőpontból Irina Ivascsenko személyén keresztül kapcsolódik össze, aki a budapesti IMF-iroda vezetője volt. Most majd esetleg hazamehet Ivascsenko, hogy honfitársainak elmagyarázza, miért is jó nekik az energiaár emelése, a nyugdíjak csökkentése és még sok-sok kellemes meglepetés az IMF tarsolyából. Ha így lesz, a tv-elnök sorsát látva személy szerint aggódom Ivascsenko asszony testi épségéért az ukrán kormányerőkkel folytatott pénzügyi tárgyalások során. Fog ő még visszavágyni az Orbán-rezsim által uralt Magyarországra.