Fukuyama magyarszidása: mi van az amerikaiak kivételességtudatával?

Magyarországon a jobboldaliak azt gondolják, hogy a magyarok különlegesek – panaszkodik Francis Fukuyama, akinek híres, 1989-es koncepciója, miszerint a kommunizmus végével itt a történelem vége, és a liberális demokrácia elhozza a válozatlan időtlenséget, azóta megbukott, és mindenki rajta röhög, annyira, hogy már nincs is sportértéke rugdosni eme felvetését.

Fukuyama a Bloombergnek adott interjúban beszélt a magyarok kivételesség-tudatáól. A beszélgetés témája a demokrácia globális állapota és az Egyesült Államok előtt álló lehetőségek sora volt. A kérdező felveti, hogy statisztikailag az elmúlt két évtizedben csökkent a világ liberális demokráciáinak száma, miközben egyre többen élnek olyan „illiberális demokráciákban”, mint Magyarország, Törökország és India. (amúgy formailag Magyarország továbbra is liberális demokrácia, de mindegy.)

Fukuyama szerint ez nem egyetlen tényezőre vezethető vissza. Az Egyesült Államokban és Európában, ahol megerősödtek a jobboldali nacionalisták, ezt a folyamatot gyakran a globalizáció által teremtett növekvő gazdasági egyenlőtlenségnek tulajdonítják. De jobb és baloldalon is támadják a liberalizmus alapelveit. A politológus hangsúlyozza: 

A baloldalon pedig inkább a tolerancia és a szólásszabadság alapvető liberális erényeinek megkérdőjelezése a jellemző.

Fukuyama, úgy látszik, nem tudja elengedni a liberális demokráciát, mint a történelem szerinte legtökéletesebb államberendezkedését. A kivételességtudattal kapcsolatban meg elég szelektív az emlékezete.

Mint azt a Magyar Politikai Enciklopédia Amerikai Egyesült Államokra vonatkozó szócikkében írtam:

„Az amerikai kontinensre a XVII. század elején érkeztek az első angliai telepesek. A virginiaiak és az újangliaiak más-más motivációval szálltak partra, az elsők elsősorban a boldogulás és gyarapodás lehetőségét keresték, a puritánok viszont a királyi elnyomás elől menekülve saját ideális társadalmukat szerették volna megvalósítani, amelyet az általuk létrehozott egyik gyarmat, Massachusetts kormányzója, John Winthrop úgy fogalmazott meg 1630-ban a bibliai Jeruzsálem képére, a mennyország szimbólumára utalva: 

Innen eredeztethető az amerikai mentalitásra mai napig jellemző elhivatottságtudat.”

Ez az elhivatottságtudat azóta is jellemző Amerikára, ráadásul politikai megfontolástól függetlenül, és részint pont a liberális demokrácia a tárgya.

A konzervatív hazafiak számára ugyanis ez az kivételességtudat – akár vallásos, akár nem vallásos formájában – a hazafiság integráns része: büszkék az „amerikai életmódra”, mindarra, amiben különböznek a „vén” Európától, s arra, hogy az egykori monarchiákkal szemben a kis kormányzaton alapuló, egyéni kezdeményezéseket és életmódokat becsülő republikánus országban élnek. Ebből fakadóan az amerikai jobboldaliak is hajlamosak lenézni a világ többi részét, mert úgy gondolják, ők megvalósították az emberiség álmát, amit másoknak is át kellene vennie. Neokon formájában ez a dolog a demokráciaexportot jelentette, de ez 

 Amerika a hegyre épült város, ami beragyogja a világot. Jobboldali formájában ez a kivételességtudat az amerikai életmód és államberendezkedés miatt érzett büszkeséget, kifelé pedig a demokráciaexporton túl a több-kevésbé nyílt érdekérvényesítést jelenti.

Ha azt hisszük, hogy baloldali formája nincs a dolognak, akkor tévedünk. Az érdekérvényesítés ott is megvan, viszont akármennyire is van az amerikai baloldalnak egy öngyűlölő, önostorozó tendenciája, a demokráciaexport, az államberendezkedésből a „fékek és egyensúlyok” hangsúlyozása igenis jellemző rájuk, nem is beszélve 

meg a demokrata adminisztrációk idején szokásos, progresszív ügyeket agresszíven toló diplomácia. Az egész liberális emberi jogi doktrína, valamint annak erőszakos terjesztése az amerikai kivételességtudat progresszív értelmezésének az eredménye. 

Akármilyen formát is ölt, akármilyen hangsúlyai is vannak, az amerikai különlegességtudat létezik, és ez határozottan megmutatkozik mind a hétköznapi amerikaiak, mind az amerikai politika attitűdjein. Van is erre egy teljesen bevett kifejezés: „American exceptionalism”. Seymour Martin Lipset ezt amerikanizmusnak is nevezte. 

Szóval Fukuyama kezdhetné a nemzeti különlegességtudatok miatti aggódást a saját háza táján. Akár szó szerint is, ugyanis a saját koncepciója a történelem végéről úgyszintén eme kivételességtudat terméke. 

Ami pedig a demokráciafajtákat illeti: nem csak többféle demokrácia van, hanem többféle demokrácia-tipológia. A sok közül az egyik legérdekesebb a Notre Dame Egyetem 2011-es, globális kutatásán alapuló, ami szerint egy demokrácia nem tud egyszerre minden „demokratikus” célt megvalósítani. Ők hatféle demokráciatípust sorolnak fel, amelyek így vagy úgy, de kizárják egymást, legalábbis nem lehet maradéktalanul megvalósítani őket egyszerre, egy időben, egy helyen: a schumpeteri választási (minimalista, elitista) demokráciát, a liberális demokráciát, a többségi demokráciát, a részvételi demokráciát, a deliberatív demokráciát és az egalitariánus demokráciát.

Amúgy ezek formailag mind tudnak liberális demokráciák lenni, viszont mindegyik másra helyezi a hangsúlyt, és mindegyikre van példa Európában. És a lényeg, hogy nincs köztük hierarchikus viszony, azaz egyik sem jobb a másiknál.

– mutatnak rá a szerzők. A liberális demokrácia, amelyet szerintük konszenzusos vagy pluralista demokráciának is lehet becézni, az átláthatóság, az állampolgári szabadság, a joguralom, a számonkérhetőség, a „fékek és ellensúlyok” és kisebbségi jogok köré épül, ezek biztosítására szerződik. Ez a nézőpont a politikai hatalmat negatív szempontból ítéli meg, azaz a demokrácia ez esetben a hatalom korlátozásával, határaival definiálható. Fontos az írott alkotmány, a média szerepe, a bíróságok, az érdekcsoportok, a decentralizáció.

A többségi demokrácia (felelős pártkormányzás) éppen hogy ellenkező oldalról közelít: a többség a szuverén. A hatékony kormányzás érdekében a politikai hatalmat a többségi demokráciában centralizálni és koncentrálni kell, és kiemelt szerepe van benne a politikai pártoknak.

Az orbáni „illiberális demokrácia” (pontosabban: „illiberális állam” és „nemliberális demokrácia, így hangzott egy a 2014-es tusványosi beszédben) ezen tipológia szerint többségi demokrácia. És mély ellentétben áll az EU által promotált liberális demokráciával. Ez főleg attitűd-ellentét, a két berendezkedés közt nem feltétlen van nagy különbség formailag. 

Fukuyama talán néha magába nézhetne, ahelyett, hogy aggódik a történelem végének – a liberális demokráciák végső győzelmének – állandó tolódása miatt, meg ahelyett, hogy egybemossa Indiát és Törökországot Magyarországgal. Igazából akár ide is látogathatna, és beszélgethetne kivételességtudattól szenvedő illiberálisokkal. És akkor szembesülne saját kivételességtudatával.