A hosszútávfutó magányossága

Régóta foglalkoztat a különböző időtávú döntések egymáshoz való viszonya, hogy miként lehet összehangolni a rövid távon fontos döntéseket a hosszú távú célokkal. A kettő gyakran kerül konfliktusba egymással. Az ókori görög városállamok politikai vezetései például rövid távra rendezkedtek be. Céljuk ezért az volt, hogy kevés idő alatt érjék el a lehető legnagyobb hasznot. Az akkori prioritás – a tengeri kereskedelem és háborúk mentén – a hajók építése volt, amihez fára volt szükség. Ezért évszázadok alatt gyakorlatilag tarra vágták az Égei-tenger partvidékét. Az újkori Portugália politikai vezetése ezzel szemben hosszú távra tervezett. A prioritás itt is – a tengeri hajózás kapcsán – a fakitermelés volt, de a dinasztia ügyelt arra, hogy az ország gazdasági erőforrásai ne csak ma, hanem holnap is rendelkezésre álljanak. Ezért nemcsak kivágták a fát, hanem ültettek is. De a rövid és a hosszú táv között feszülő ellentétre jó példa a török hódoltság is. A modell szerint a szpáhik birtokolták a magyar földeket, és mivel a birtok nem volt örökölhető, és a szultán bármikor elvehette, a szpáhik azonnal akartak keresni sokat. A rabló­gazdálkodás végét jól ismerjük: teljesen elpusztult Magyarország jelentős része.