Nagy a nyomás, hogy jófiúkról és rosszfiúkról írjunk – a szólásszabadságról vitáztak az MCC Feszten

A gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság viszonyáról beszélgettek az MCC Feszten, a résztvevők Ed West brit író, Gladden Pappin, az MCC vendégoktatója, Julius Strauss, az MCC oktatója és John O’Sullivan, a Danube Institute igazgatója voltak.

Hogyan haladhatjuk meg az egyéni nézetek megjelenését az újságírásban? A kommunista megközelítés az volt, hogy a sajtó csak a párt érdekét követi. Nem szabad elhinni, hogy az újságírásunkkal javítjuk a világot, mert elfogulttá teszi a munkánkat – véli Julius Strauss. Strauss élt Oroszországban, és mint elmondta, az orosz sajtó sokáig az orosz narratívát képviselte, de egészen 2014-ig alapvetően tényszerű. Később már hamis történeteket jelenített meg. Az újságíró nem teheti meg, hogy megszűri a híreket, csak mert nem tetszik neki az igazság.

O’Sullivan szerkesztőként egyetért az imént kifetett küldetéssel, miszerint

A publicistának és a riporternek meg kell maradnia a szakmájánál. Mostanában egyenesen a bulvársajtónak kell néha megrugdosnia a régi, neves lapokat, hogy őszintén tárjanak fel bizonyos témákat, például a genderkérdés ügyében.

Néha valóban vannak ilyenek, de a narratíva így sokszor túlságosan egyszerű. Oroszország rossz, Franciaország jó, még akkor is, ha a francia rendőrök erőszakosan vernek szét tüntetéseket. Németország is jófiú, dacára annak, hogy korábban közelebb állt Oroszországhoz, mint bárki más.

Strauss felidézte egy olyan újságíró példáját, aki bár Amerikával szimpatizált, de amikor riporterként látta, hogy amerikai katonák civileket lőttek le Irakban, mégis képes objektívan leírni a helyzetet. Ennek ellenére szerinte látni kell a nagy képet, például Bosznia nyilván áldozat volt a délszláv háborúban. West a nagy kép szem előtt tartására utalva megemlítette, hogy Szíriában is a nagy képet tartották szem előtt a lapok, és közben a Nyugat felfegyverzett egy halom dzsihadistát.

Pappin szerint Donald Trump után megváltozott a közösségi média. Tíz éve hozott egy amerikai lap egy cikket, miszerint van jobb- és baloldali Facebook. A Facebook ugyanis korábban politikailag kategorizálta felhasználóit, és igyekezett lehetőleg mindenkit bevonni. Mindenkinek azt mutatta, amit szeretett olvasni. A republikánusok például főleg arról találtak cikkeket, hogy egy bátor fegyverviselő amerikai megállított egy bűncselekményt. A baloldaliak pedig arról, hogy a fegyverek veszélyesek. Tehát korábban erősítette az oldal a már létező politikai véleményeket.

De mikor már mindenkit bevonzott ez a felület, és Trump megváltoztatta a médiához való hozzáállást, a Facebook is reagált. Valamikor Trump kormányzása alatt

és így tett a Twitter is. A cégek elkezdtek szűrni is a hírek között, például a legutóbbi választás során Joe Biden fiáról nem lehetett bizonyos negatív híreket megjeleníteni – fejtegette Pappin.

O’Sullivan szerint ha rákeresünk a kedvenc éttermünkre, a Google egy halom más éttermet elénk tesz. Ugyanez a helyzet a sajtóval: ha rákeresünk adott témákra, egy halom ellentétes találatot is kapunk előtte. Nem érvényesül az egyenlő kritika szabálya, a baloldal számára kedves témákkal nem így járnak el az oldalak. A narratíva, miszerint a liberális demokrácia áll szemben a gonosz populizmussal, téves, de ezt erőltetik a lapok.

Ez nem volt mindig így, O’Sullivan szerkesztőként a kiegyensúlyozottságra törekedett. A szerkesztőknek az „őszinteség papjainak” kell lenniük, csakis így nevezhetik a terméküket újságnak. Ez nem a woke hozzáállása, ők nem akarnak vitát, nem akarnak kíváncsiságot látni, és

Fotó: Gyurkovits Tamás