Sűrű élet a fekete-afrikai nap alatt – ilyen Kenya a koronavírus idején

Marsai Viktor és Tóth Klaudia (Migrációkutató Intézet) riportja a Mandiner hetilapból

Afrikába utazni sosem egyszerű, különösen koronavírus-járvány idején. Először azon izgulhatunk, hogy a Kenya és az Egyesült Arab Emírségek közti cicaharc miatt – Abu-Dzabi szerint sok kenyai érkezett az országba hamis pcr-teszttel – az Emirates járatait felfüggesztették a két ország között, így az utolsó pillanatban kell másik légitársaságot találni. Azután pedig jön a másik gyomorgörcs, hogy az omikron hazai tombolása alatt vajon sikerül-e negatív tesztet produkálnunk – a visszaútról nem is beszélve. Az utazás miatti teendők számosak: útlevéligénylés pipa, öt védőoltás pipa, kenyai elektronikus vízum – bizony! – igénylése pipa.

Több mint tizenhárom órás repülőút és egy átszállás után szerencsésen landolunk Nairobiban a napfelkeltében. Sokszor halljuk a helyiektől, hogy „Nairobi nem Kenya”, de a fekete-afrikai életérzés azért itt is markánsan megjelenik. A több mint négymilliós város pulzáló légköre, a brit gyarmati múltból származó jobbkormányos és igen kaotikus vezetési stílus, az embertömegek, a megrázó szegénység és a hihetetlen mértékű gazdagság párhuzamossága letaglózó. Az egyik percben öt-hét éves gyerekek jönnek kéregetni, a másikban már egy száz méter magas felhőkarcoló lábánál sétálunk. Szarvasmarhák és tehenek mászkálnak az útépítések kellős közepén, a belvárost elkerülő körút mentén kilométereken keresztül ágykereteket árulnak. Disney hercegnős témájú kisbuszba zsúfolódva

Az európai télből az örök nyárba érkezünk, de a 25-28 fok ott teljesen más, mint itthon: egyáltalán nem kánikulaszerű a hőérzet, és estére igencsak lehűl a levegő – bár az Egyenlítőhöz igen közel, de 1600 méter feletti magasságon fekszik a város.

Megérkezésünk napján már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem partneregyetemén, a Kenyatta Egyetemen tartunk órát és vitatjuk meg az ott egybegyűlt kenyai oktatókkal a Csád-medence biztonsági helyzetét, a Boko Haram dzsihádista szervezet és az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartományának vetélkedését, a kelet-afrikai geopolitikai csatározásokat és a kenyai–magyar oktatási együttműködési és kutatási lehetőségeket.

Nairobi látképe

Muszáj gyorsan felvenni Nairobi ritmusát, mert intenzív napok várnak ránk. Járunk Magyarország nagykövetségén, amelynek munkatársai sokat segítettek abban, hogy megnyíljanak a kapuk a szakmai találkozók előtt. Találkozunk az Európai Unió Kenyához és Szomáliához delegált külképviseletének migrációval és menekültekkel foglalkozó szakértőivel, az Európai Bizottság helyi munkatársaival, valamint a Nemzetközi Migrációs Szervezet képviselőivel is. Hasznos szakmai egyeztetésekre kerül sor a német nagykövetséggel, a Nemzetközi Válságcsoport nairobi irodájával, illetve más, Kelet-Afrikával foglalkozó szakértőkkel is. Más olvasni Afrika problémáiról és más olyan emberekkel találkozni, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy megoldják ezeket a problémákat. Van olyan nap, amikor négy szakmai találkozón veszünk részt Nairobi különböző pontjain – nem csekély logisztikai kihívás átkelni egy sokmilliós afrikai nagyvároson.

A szomáliai dzsihádisták jelentette fenyegetettség azonban így is a mindennapok részét képezi. Bár a 2013–15-ös időszak nagy terrorhulláma után többé-kevésbé sikerül mederben tartani az Al-Shabaabot, és 2019 óta nem került sor nagyobb támadásra egyik kenyai nagyvárosban sem, a szomáli–kenyai határon rendszeresek a merényletek.

Azért Nairobiban sem árt az óvatosság: a terroristaellenes készültség folyamatosan magas szinten van, és minden épületbe lépést biztonsági átvizsgálás előz meg – bár ennek hatásfoka épp a napi rutin miatt meglehetősen vegyes. Az a fokozott nyugati izgalom azonban, amely időnként a kenyai terrorhelyzetet övezi, mindenképp túlzó: az ide látogató turistának nagyságrendekkel nagyobb esélye van meghalni közlekedési balesetben, mint merényletben. Úgyhogy mindig csatoljuk be a biztonsági övet, és ne feledjük, a járdáról való lelépés előtt itt először nem balra, hanem jobbra kell nézni.

A szakmai találkozók és egyetemi előadások mellett Afrika egyik legnagyobb nyomornegyedébe is ellátogatunk. A Nairobi délnyugati részén található

Legtöbbjük napi keresete nem haladja meg az 1,25 dollárt, azaz körülbelül 400 forintot. A munkanélküliségi ráta magas, sok a HIV-fertőzött, közvilágítás híján gyakori a bántalmazás és a nemi erőszak. Kevés iskola van, a legtöbb ember nem is engedheti meg magának a gyermekei oktatását. A tiszta víz és a megfelelő csatornahálózat hiánya miatt nagyon rosszak a higiéniás körülmények, emiatt gyorsan terjednek a betegségek. A nyomornegyedben élők nagy többsége nem fér hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, beleértve az áramot, a folyó vizet és az orvosi ellátást.

Mindezek miatt alapvető fontosságú a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által 2012-ben létrehozott és azóta helyi partnerekkel működtetett szanitációs központ, amely a nyomornegyed több ezer lakójának biztosít vízvételi és mosakodási lehetőséget, tiszta vécéhelyiséget. A helyieknek ez óriási segítség, és nagymértékben hozzájárul a terület fertőzöttségének csökkentéséhez, hiszen a „flying toilettel” – amikor az emberek egy nejlonzacskóba végzik a dolgukat, és azt kidobják a szemétre vagy egész egyszerűen az utcára – kínál kulturált és higiénikus alternatívát.

Kibera milliós nyomornegyede

A központon kívül egy helyi közösségi fenntartású iskolához is ellátogatunk, ahol az általános iskola alsó osztályától középiskolás korig oktatják a gyermekeket, és a tanárok is a nyomortelep lakói közül kerülnek ki. A helyiek elmondása szerint a telepen jellemzően vidékről származó emberek élnek. Egy részük azért vándorolt el, mert a megváltozott időjárási viszonyok miatt – gyakran mert elapadt a vízkészlet – egyszerűen már nem tudták maguknak megtermelni a betevőt, vagy az állattartás vált megoldhatatlanná. Sokan vannak olyanok is, akik Nairobiban dolgoznak, de nem engedhetik meg maguknak a városi bérleti díj kifizetését, így Kiberából járnak be nap mint nap a munkahelyükre.

Mindez azért is megdöbbentő, mert a nyomornegyedben sem olyan olcsó az élet: egy sártapasztású viskó havi bérleti díja is – amely az esős évszakban be-, illetve jórészt elázik – majdnem 15 ezer forintnak megfelelő shilling. Ráadásul Kibera életében nagy szerepet játszik a helyi maffia: mivel az állam a nyomornegyed mélyére nem igazán merészkedik be,

és minden lehetséges módon próbálnak pénzt kicsikarni az itt élőkből. Emiatt sokaknak örök illúzió marad a kitörés a középosztályi létbe. Mindez azért is szomorú, mert a hátrahagyott vidék egy kis segítséggel gyakran jóval kedvezőbb lehetőségeket tartogat, mint a Nairobiban bővülő bádogváros.

Nem véletlen, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új kísérleti projektje épp a vidéki területekre való hazatérést hivatott segíteni, hogy a résztvevők emberhez méltó körülmények között és érdemi jövőperspektívával kezdhessenek új életbe. A pályázók egy tizennyolc hónapos, zömében mezőgazdasági alapú üzleti tervet adnak le, és a nyertesek a szeretetszolgálat mentorálásával megvalósíthatják. A Hungary Helps Ügynökség által is támogatott projekt célja az,

amely megakadályozza őket abban, hogy a láncmigrációs folyamatba kerülve később ismét a nagyvárosok bádognegyedeiben keressék a boldogulást.

Kenyában a nyomornegyed lakói is mosolyognak, s kedvesen bánnak az odalátogatóval: bármekkora szegénységben élnek ott a családok, még azt a keveset is megosztják a vendégeikkel, amijük van. Ha ebből az optimizmusból és szolidaritásból tudnak táplálkozni, a segítségnyújtás is működhet majd. A helyiek lelkierejéből még a kényelmes mindennapokhoz szokott európaiak is feltöltekezve indulhatnak haza.

Fotók: Shutterstock