A Gucci-ház: Lady Gaga és don Corleone találkozása

A megjelenésünket, a divatról alkotott véleményünket meghatározó hatalmasságok életéről készült filmek mindig is nagy népszerűségnek örvendtek. Coco Chanelt és Yves Saint Laurent több film is középpontba állította, s ahogy Roy Halston életét, Gianni Versace tragikus halálának körülményeit is sorozat dolgozta fel, hogy csak a legismertebbeket említsem. Ridley Scott ezúttal a Gucci-ház szövevényes és árulásokkal teli történelmébe kalauzol el bennünket az idei év legjobban várt filmjeinek egyikében.

Ritkán fordul elő, hogy egy olyan neves rendezőnek, mint Ridley Scott, alig három hónap különbséggel két nagyköltségvetésű filmje is mozikba kerül. A pandémia miatt halasztva október 14.-óta látható nálunk is a lovagkori viszályt bemutató Az utolsó párbaj című rendezése Matt Damon, Jodie Comer, valamint Adam Driver főszereplésével, aki A Gucci-ház-ban is központi figurát játszik. A középkori történet mérsékelt sikert aratott – sokan bukásként értékelik –, miközben az olasz divattervező-családról szóló alkotást már az első hivatalos kép megjelenése után azonnal hatalmas érdeklődés övezte. A Lady Gagát és Adam Drivert ábrázoló kép „sikere” teljesen érthető volt, hiszen két karrierje csúcsán tündöklő fiatal tehetséget mutatott, akik megjelenése egy izgalmas és fordulatos filmet vetített előre.

A film hátteréről érdemes tudni, hogy az angol rendező cége, a Scott Free már közel 20 éve próbálkozott a megvalósításával, mivel Scott felesége és produceri partnere, Giannina Facio 2001-ben megvásárolta Sara Gay „A Gucci-ház - Igaz történet gyilkosságról, őrületről, csillogásról és kapzsiságról” című könyvének jogait. Giannina bármennyire is szerette volna a történetet a vásznon látni, sajnálatosan mindig felmerült valamilyen akadály. Sokáig a forgatókönyv nem volt teljesen megfelelő, majd a stúdiók nem mutattak komolyabb érdeklődést. A legtöbben azzal hárítottak, hogy a film nem illeszkedik pontosan egy műfajba sem – életrajzi-bűnügyi, szatírikus dráma –, valamint attól is erősen tartottak, hogy a Gucci, mint cég vajon miként fogadja majd a filmet. Jelentős változás 2019 végén következett be, amikor a Csillag születik sikerét követően Lady Gaga és a rendező megállapodásra jutottak.

„Ha 40 évvel ezelőtt készítettem volna A Gucci-házat akkor a főszerepre Elizabeth Taylort választottam volna – mondja Scott. – Liz Taylorban benne volt a szépség, az intelligencia, a csintalanság és a veszély is. 

Szerencsére mindezt megtaláltuk Stefániában is.” (Scott „Stefaniának” szólítja Gagát, valódi keresztnevét, a Stefanit olaszosítva, ezzel is elismerve az általa megformált olasz nő testhezállóságát.)

Noha Lady Gaga alakítását inkább mondanám hullámzónak, mint tökéletesnek, ettől még a film az ő sztár státuszára épít. Aki a filmre kíváncsi, az leginkább az ő alakítása miatt vált jegyet, hiába látjuk a plakáton még Al Pacino, Jeremy Irons és Jared Leto nevét is.

Mindezt egy olyan év végén, amelyben megjelentette Tony Bennettel közös „Love for Sale” albumát, az év nagyrészében Las Vegasban koncertezett, és kiadta még a 2020-as „Chromatica” című popalbumának „Dawn of Chromatica” avantgárd remixalbumát is, amelyben fiatal, főként LMBTQ-előadókkal állt össze. Szólistaként is remekelt, elég csak a Biden elnök beiktatásakor az amerikai himnusz előadására emlékezni tőle, vagy amikor májusban Phoebe-nek öltözve adta elő a „Büdös macska” című dalt a Jóbarátok újraegyesülésén.

Az, hogy immár a mozirajongók is Lady Gagára figyelnek, nem véletlen. A mindenkori zenei bálványok mozivásznon való szerepeltetése nem újkeletű dolog, elég csak Elvis és a Beatles „filmsikereire” emlékezni, de hogy valaki filmszínészként is maradandót tudjon alkotni popsztár létére, igen ritka kivétel. Gaga ilyennek mondható. Sok színpadhoz szokott színész filmszerepe kapcsán említettem már magam is, hogy a „lássanak, halljanak a leghátsó sorban is” gyakorlat a kamera és a vászon által túlzó, gyakran parodisztikus eredményeket okozott. A színházi tereknél jóval nagyobb színpadokhoz és showkhoz szokott popsztárok hajlamosak összekeverni a színészi alakítást a kényszeres pózolással. Az, hogy a videóklipjeikben pillanatokra magukra öltenek egy-egy szerepet, még nem teszi őket színésszé – és ezt sokan nem is tudják elfogadni. (Néhánynak jóllehet sikerül értékelhető színészi karriert is felépítenie, közülük mutat be párat keretes írásom.) Lady Gaga is a szabályt erősítő kivételhez tartozik. 

A film központi figurája, Patricia Reggiani hálás szerep a számára. Az egyszerű fuvaros elkényeztetett, faragatlan lánya  egy véletlen találkozást követően behálózza és leveszi a lábáról a Gucci divatház egyik örökösét, és egyre jobban beleélve magát a dúsgazdagok világába lassan megpróbálja átvenni a hatalmat a család felett. Nem számol azonban azzal, hogy egy Gucci mindig Gucci marad. Alakítása régimódi elemekből épül – ahogy a film is ilyen hatást kelt –, egyszerre van meg benne a kacér vadmacska, a született arisztokratákat kioktató proli, a számító szipirtyó és a kontrollt vesztett őrült. 

Nem egy klasszikus értelemben vett gonosz, akinek a kezdetektől ott villognak a szemében a dollárjelek, sokkal inkább egy kegyetlenül gyakorlatias opportunista, aki felméri és kihasználja az előtte álló lehetőségeket. Csak azzal nem számol, hogy a származásából adódó „hiányosságai” kiszolgáltatottá teszik, és bármennyire is igyekszik ezt leplezni, új környezete csak a kisstílű „arany-bányászt” látja benne - nem a nagystílű matriarchát. Ahogy az megszokhattuk Gagától, mindig bátran megmutat magából annyit, amit még az insta sem tiltana le, és ezt ebben a filmben is kihasználja. Női bájait igyekszik a legszélesebb eszköztárban megmutatni, legyen szó egyszerű hétköznapi helyzetről, partyról, hálószobáról, nappaliról, egy egyszerű autós hazaútról a nagybácsi szülinapjáról, az irodai szex-jelenetről már nem is beszélve. Minden jelenete a tőle megszokott túláradó extravaganciával teli. Ha a vásznon van, uralja a figyelmet: még ha nem is ő a központi figura, akkor is mindent megtesz annak érdekében, hogy ne tudjunk másra figyelni.

Az, hogy mennyire Lady Gaga a film központi figurája, az is jól mutatja, hogy több mint 55 különböző frizurával láthatjuk, ebből 10 egyedi paróka, amelyek között több is 10.000 dollárba került. 

A filmet röviden úgy lehetne jellemezni, mint A keresztapa-trilógia és a Divatdiktátorok találkozása.

Adam Driver Marizio Guccija egyértelműen Michael Corleone, Jared Leto Paolo Guccija Fredo, miközben Jack Huston Domenico De Sole-ként a csendes Tom Hagen, aki végül mindent visz!

Ahogy Ridley Scott-tól már megszokhattuk, a látvány és az alakítások uralják a filmet. Ezúttal is szemkápráztató erővel viszi vissza a nézőit a ’70-’80-as évek fényűző Európájának arisztokratái közé, ahol a kor luxus enteriőrjei között a kifinomult nyaksálak, díszzsebkendők, személyre szabott öltönyök és a trapéznadrágok gyönyörködtetik a nézőket. A történet laza párhuzamot mutat a néhai valósággal. Érezhetően minden, helyzet, fordulat a színészi alakításoknak van alárendelve, melyek között van egészen briliáns és elfogadható is.

Adam Driver, mint Maurizio Gucci jól hozza a naiv joghallgatót, akit az elején még a moped szélvédőre írt telefonszámmal is el lehet csábítani, de ahogy kinyílik előtte a világ, egyre határozottabb elképzelésekkel mindenkin kegyetlenül átgázolva csúszik bele a gondtalan arisztokraták hedonizmusába. Ahogy a film vége felé az esőben az utcán fényképalbumot szorongató feleségére rácsukja a Gucci palota ajtaját, az mesteri.

Al Pacino Aldo Guccija az öt főszereplő közül talán a legegyhangúbb. Végig olyan, mint az unoka esküvőjén a zenére röcögni próbáló nagypapa, akit, ha megszólítanak, akkor kedvesen mosolyog és látványosan a keblére öleli az egész világot, miközben titokban arra vár, ha elfordulnak, észrevétlenül meghúzhassa a kedvenc üvegét.

Jared Leto Paolo Guccit nem vállalta a saját arcával, ismét maszk mögé bújt. Az elején még érdekes figyelni őt, akár még a bravúros jelzőt is kiérdemli, de ahogy halad előre a történet, úgy válik egyre kiszámíthatóbbá és egysíkúbbá az alakítása. A film utolsó harmadában már végig azt éreztem, hogy kinevet rám a maszk mögül „He-he-he, én ezt is meg tudom csinálni…” Tőle kevesebb több lett volna. A jelenet, amikor apját, Aldót várja a repülőtéren, teljesen kimaradhatott volna a filmből.

. Ahogy Paolo Guccit a helyére teszi a családi birodalomban, az a film legjobb jelenete. Sok részletet elárul a családról és a divatszakma kegyetlen útvesztőiről egyaránt.

A Gucci márkához jelenleg legközelebb álló szereplő a filmben a Patricia jósnőjét alakító Salma Hayek, akinek férje, Francois-Henri Pinault a Kering konglomerátumon keresztül tulajdonolja az egykori családi márkát. Hayek alakítását kívülállónak érzem, mint aki meggyőződés nélkül, „ha nincs ló, jó a szamár is” alapon vállalta volna el a szerepet. A film egyik mélypontja, amikor megbízzák a két szicíliait a gyilkossággal, Gaga és Hayek is ott a leggyengébbek, már-már saját maguk paródiái. Pedig Pina Auriemma egy nagyon fontos karakter Patrícia életében, gyakorlatilag az ő jóslatai következtében jut fel a csúcsra, majd bukik el. Ahogy a jósnő – vagy lelki bátorító? – tanácsait megfogadva egyre magasabbra jut, elveszti a józan ítélőképességét és nem méri fel: jobb a kevesebbet biztosan uralni és élvezni, mint a többet teljesen elveszíteni.

A film legnagyobb tanulsága, hogy mennyire torz kép alakulhat ki bennünk a környező világról, ha csak olyan véleményekkel és tanácsokkal találkozunk, amelyek azt támasztják alá, amit és ahogy hallani akarunk.

A film minden szereplőt közel egyenlő távolságtartással kezel. Egyik szereplő cselekedeteiről sem fogalmaz meg markáns véleményt. Nem ítélkezik róluk. Gyakorlatilag egymással állítja párhuzamba az öt főszereplő önző érdekeit a gyilkosságról, az őrületről, a csillogásról és a kapzsiságról, ahogy a film alapjául szolgáló regény címe is állítja. Az állásfoglalás hiányát leginkább Patrizia Regggiani karakterénél érzem. Heroikus ábrázolása kapcsán a férje meggyilkolását megrendelő „aranyásó” személyisége inkább pozitív, mint negatív kicsengést kap, holott a gyilkosságon felül a család laza szövetségének a szétzüllesztése is jócskán a rovására írható.

Mindazonáltal a film népszerűsége teljesen jogos, bizton az idei díjátadó-szezon megkerülhetetlen alkotása lesz, még úgy is, hogy Ridley Scott rajongóként meggyőződésem, hogy a rendező a felesége és Lady Gaga igényeit igyekezett inkább kiszolgálni, mint a saját rendezői elképzeléseit.

***

(Nyitókép: Forum Hungary Kft.)