Amerika migrációpárti programja ellen lépett fel több állam

2018. május 02. 09:01

Hét amerikai állam is törvényellenesnek tartja az Obama idejéből maradt, migrációra vonatkozó DACA-programot és pert indított megszüntetéséért.

2018. május 02. 09:01

Az Egyesült Államok hét tagállama kedden perkeresetet nyújtott be a gyermekkorukban illegális bevándorló szüleik által az Egyesült Államokba hozott és ott felnőtt fiatal nemzedékeket a kitoloncolástól védelmező DACA-program megszüntetése érdekében. A Késleltetett Intézkedés a Gyermekkorban Érkezettekért (DACA) nevű programot az előző elnök, Barack Obama a törvényhozást megkerülve elnöki rendelettel vezette be 2012-ben, s nemcsak a kitoloncolástól védte a mintegy 700-800 ezer fiatalt, hanem egyúttal törvényes lehetőséget teremtett nekik a tanulásra és a munkavállalásra is. A program azonnali hatályon kívül helyezését – vagyis megszüntetését – követelő hét szövetségi állam éppen arra hivatkozik az indoklásban, hogy az elnöki rendelettel a végrehajtó hatalom túlterjeszkedett a hatáskörén, ezért a rendelet alkotmányellenes.

A 137 oldalas perkeresetet Texas és hat másik állam, Alabama, Arkansas, Dél-Karolina, Louisiana, Nebraska és Nyugat-Virginia együttesen nyújtotta be egy szövetségi bíróságon. „Ha érvényben marad, a DACA veszélyes precedenst teremt arra, hogy a végrehajtó hatalom figyelmen kívül hagyhassa a kongresszus által életbe léptetett  törvényeket és megváltoztathassa nemzetünk bevándorlási törvényeit az elnök saját politikai elképzeléseinek megfelelően” – fogalmazott közleményében Ken Paxton, texasi főügyész. Hozzátette: Texas állam évek óta érvel amellett, hogy a szövetségi végrehajtó hatalomnak nem áll jogában egyoldalú döntéssel jogszerű tartózkodási és munkavállalási engedélyt adni az illegálisan az országban lévő idegeneknek. Paxton leszögezte: a szövetségi államok beadványa nem a bevándorlási politikát kívánja befolyásolni, hanem a jogrendet szolgálja.   

A DACA-program megszüntetését tavaly szeptemberben jelentette be Donald Trump elnök, és márciusig adott határidőt a törvényhozóknak olyan általános bevándorlási törvényjavaslat kidolgozására, amely rendezte volna a DACA-fiatalok sorsát is. A kongresszusban azonban a politikusok nem jutottak egyezségre, elsősorban azért, mert a demokrata párti törvényhozók elutasították az elnök egyéb feltételeit, köztük például a legális bevándorlás korlátozását. 

Miután a DACA-program érvényben tartására adott határidő márciusban lejárt, három kerületi bíróság, San Franciscóban, New Yorkban és a fővárosban, Washingtonban elrendelte a meghosszabbítását, illetve új jelentkezők kötelező befogadását. A belbiztonsági minisztérium – amelynek tisztségviselőit megnevezték a  perkérelemben – nem kívánta kommentálni az ügyet, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyhöz nem fűznek megjegyzést. A végső döntést valószínűleg az alkotmánybíróság szerepét ellátó legfelsőbb bíróság mondja majd ki.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tizuii
2018. május 02. 10:39
nehéz lessz a nagy demokratákat kifüstölni az usában is, beették magukat mindenhova mint a tertmeszek. dehát ell kell kezdeni itt is.
JMoflicheque
2018. május 02. 09:22
obama szívesen importálta volna az ingyenélő tesókáit. Európában mér ennél is több nemzet tiltakozik a migráció usa erőltetése ellen.
KannibálTatárÚr
2018. május 02. 09:17
"Amerika migrációpárti programja ellen lépett fel több állam" A Mandi megint hazudik. Nem államok léptek fel ellene, hanem szövetségi (esetleg tag-) államok. Nagy különbség!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!