Tarlós: Felelős főpolgármester nem ellenezheti az olimpiát

2017. február 01. 20:59

Ha Budapest rendezhetné az olimpiát 2024-ben, akkor az erős vidéki lobbi ellenére sokkal több pénz maradhatna a fővárosban – indokolta Tarlós István, hogy miért áll a város érdekében az olimpiarendezés. A főpolgármester azt is elmondta: nincs baja a népszavazással, ám a kezdeményezés mögött szerinte egy ki nem mondott motiváció áll.

2017. február 01. 20:59

A főpolgármester hangsúlyozta, a vidéki lobbi nagyon erős, de ha megrendezik az olimpiát, az állami döntéshozók kényszerhelyzetbe kerülnek, és több pénz marad Budapesten. Olyan beruházások lennének a fővárosban, amelyek egyébként nem, vagy csak sokkal később valósulnának meg.

Mint mondta, az olimpia megrendezéséről tartandó népszavazás ellen elvileg semmilyen kifogása nincs, ugyanakkor a kezdeményezés időpontját nehezen tartja indokolhatónak. A másfél évvel az olimpiai pályázatról szóló döntés után kezdeményezett népszavazás mögött ugyanis aligha áll valós aggodalom. „A népszavazással semmi bajom, de a kezdeményezők részéről egy ki nem mondott motivációt sejtek mögötte” – fogalmazott Tarlós István.

Hozzátette: az olimpiarendezés költségeit nem egyedül Magyarországnak kellene vállalnia, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság „óriási összegekkel járulna hozzá”.

Tarlós István beszélt a toronyházak kérdéséről is, amivel elmondása szerint régóta foglalkozik a főváros. Kijelentette: noha nem szereti a toronyházakat, mégis egyetért azokkal az építészekkel – köztük Finta József Kossuth-díjas építésszel –, akik szerint toronyházakra minden nagyvárosban szükség van, mert „azok jelek”.

A kérdés csak az, hogy hol és mennyi legyen belőlük. Ismertetése szerint „a szakma politikailag és érzelmileg nem elfogult” képviselői egyetértenek abban, hogy Budapesten két körzetben lehetne toronyházat építeni: az Árpád híd pesti hídfőjének környékén, illetve a Csepel-sziget északi részének „tágabb értelemben vett környezetében, amibe besorolható a Kopaszi-gát”. Tehát a toronyház alapjában nincs rossz helyen. Más kérdés – tette hozzá –, hogy a terület nagyon közel van a Dunához, de azért sem a főváros, sem a kormány nem tartozik felelősséggel, hogy a talajmechanikai viszonyok mit engednek meg, ez már tervezői felelősség.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. február 02. 20:43
"...A főpolgármester hangsúlyozta, a vidéki lobbi nagyon erős, de ha megrendezik az olimpiát, az állami döntéshozók kényszerhelyzetbe kerülnek, és több pénz marad Budapesten..." - mondja. Ez csak annyit jelent, hogy miután a dolog totális üzleti bukta lenne, Budapest relatíve kisebb veszteséget szenvedne el, mint a vidék. De mégis fővárosban látványosabb lenne néhány lepusztuló sportlétesítmény, melybe hálni jár Orbán lelke, aki az egészet a nyakunkba varrta, és addigra testi valójában már az adriai kis szigetén időzik.
GV0917
2017. február 02. 11:06
Még nincs is projekt.. De a mocsár szélén a kis piócák már hemzsegnek. Az ifjú NADÁLYOK-mert persze, ők is vérszívók, de a MOMA veteránok mellett ők az élgárda! A MOMO.A rendszerváltás utáni TÁPOSOK és Pampers-fiókák.Hangjuk az van. Egy vidéki hozzá akart szólni és egy tisztes polgári foglalkozást űző Bitófavirág ezzel torkolta le:Te bunkó, ez kizárólag BUDAPEST (a Nagy Vízfej)- mellesleg a lélekszámukat tekintve nagyon sokan jöttek, jönnek újonnan-VIDÉKRŐL. A Jobbikos lengyel nagyfejedelem vármegyéjéből. Ők nem tűrik a szegregációt. Ők akarnak végre kirekesztők lenni! Csak fehíreknek lehet? Igy lett a budapesti OLYMPIA harccá- "Bellum omnia, contra omnes."
Bicska Maxi
2017. február 01. 22:37
kb. meg voltam elégedve tarlóssal, de a hazudozást nem csípem . 2 éve ellenezte a kis szenilis vagy amnéziás esetleg alzheimer kóros. főpolgi egy mentálisan beteg ember ne legyen!
Morgen
2017. február 01. 22:08
Szerintem meglennénk toronyházak nélkül. Van már több olyan +jel+, amire büszkék lehetünk, soha, sehol nem fog olyan parlament és Lánchíd épülni , amilyen nekünk van. Toronyháza bárkinek lehet, de amit a mi építészeink ránk hagytak, olyan már sohasem lesz sehol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!