A csinovnyik élete

„Az utóbbi időben azonban felgyorsult a nemzeti együttműködés rendszerének felépítése, és olvasóim nagyjából elképzelhetik, mekkora súllyal esett latba a természet védelme, ha valamelyik hülye hűbéres legelőt, kastélyt vagy elkerülő utat akart, nem beszélve a Kossuth tér rekonstrukciójáról, hogy a Parlamentben és előtte is visszaálljon a negyvenes évek esztétikus, egységes és emlékezetes állapota.

Illés Zoltánt kifogásaival együtt úgy söpörték le az asztalról, mintha ott sem lett volna, ráadásul mindezt mosolyogva kellett elviselnie, mert minden mocskos törvényt megszavazott, minden szemétségben részt vett, egy volt ő a sok közül, most pedig egyszerűen csak kussnak szólították. Tudta, persze, hogy megérdemli, egykori liberális barátaihoz mégsem mehetett panaszkodni, környezetvédő ismerősei is vidáman köptek egyet, ha meglátták, így nem maradt más, mint az idegbeteg ordítozás a parlamentben, hiszen ha a becsülete elfogyott, szakértelmére senki sem tart már számot, szava annyi van, hogy rendelhet az országgyűlés büféjében A vagy B menüt ebédre, súlya nagyjából tizenhét deka, szóval sem levegő, sem megbecsülés, akkor csupán a hatalom maradt és a fizetés. A fizetésért pedig élni kell a hatalommal, leugatni az ellenzékieket, akik azt képviselik, amit ő egykoron, amitől csak még fájóbb a dolog.

Illés azonban nem szerzett gyakorlatot ebben, nem járt a kötelező bunkósági tréningekre, mert elvolt a zöldségeivel, így most éles helyzetben csak improvizálni tud, előszedi gyermekkori emlékeit, tolja fullban a kretént, otthonról hozott suttyósága nem illeszkedik tökéletesen a Fidesz kommunikációjába, de még beletanulhat.”