Reflexiók egy reflexióra

„Mihancsik Zsófia kivételesen nem tájékozódott alaposan: az MSZP nem utasította el Gyurcsány »párt-reform kezdeményezéseit«. (Mondhatnám azt is, hogy ilyen kezdeményezések valójában nem voltak, sem Gyurcsány ötéves pártelnöksége idején, sem később, de ez egy másik kérdés.) Az MSZP vezetése támogatta a pártszavazást, és amikor az végül eredménytelen lett, akkor is azt javasolta, hogy a Demokratikus Koalíció felvetéseit vegyék figyelembe az MSZP modernizációjára vonatkozó javaslatoknál.

Nem akarok Mihancsik Zsófia minden egyoldalú és téves következtetésével vitatkozni, egyet viszont semmiképpen nem tudok szó nélkül hagyni.  Az MSZP elnöke, vezetői, tagjai és szimpatizánsai több alkalommal is, egyértelműen és egybehangzóan kinyilvánították, hogy ki fognak állni a koncepciós eljárás alá vont Gyurcsány Ferenc mellett. A Választmány határozatának szövegét csak nagyon mesterkélten és erőszakosan lehet úgy félreérteni, hogy a szolidaritás csak a »párt-alattvalóság« (már a szószerkezet is kétségbeejtő…) határáig terjed. Én sokkal inkább a morális megtisztulás irányába mutató, pozitív üzenetet olvasom ki abból a szövegrészből, hogy a törvénysértőkkel az MSZP nem vállal közösséget. Zuschlag és társai után épp itt volt az ideje ennek a distinkciónak: az ártatlannal igen, a bűnössel nem vállalunk szolidaritást.

Gyurcsány Ferencet én kormányfőként és pártelnökként támogattam is, bíráltam is, ez utóbbit mindig az ő jelenlétében. Viszont mindig elvtársamnak tekintettem, és tekintem ma is. Méltányolom és vitathatatlannak tartom emberi és politikai kvalitásait, őszinte és mély elkötelezettségét a szociáldemokrata értékek, a demokrácia és a haladás iránt. Ám rapszodikus, öntörvényű és kiszámíthatatlan, s a politikában, amely döntően csapatjáték, ez nem nagyon tolerálható.”