Az újmarxista baloldalról

A napjainkban egyre nagyobb teret elhódító, a politikai spektrum bal oldalából egyre nagyobb szeletet kihasító újmarxista irányzat alapvetően három fronton fejti ki „áldásos” hatását. A hagyományos nemi szerepeket felszámolni akaró genderideológia felől, a faji ellentéteket identitásháborúvá erősítő woke mozgalom örvén s a beszélt nyelv tartalmait felülíró politikai korrektség segítségével. Ennek tudatában érdemes feltenni a kérdést: vajon nem a 20. század elnyomó ideológiáinak egyike éledt újra 21. századi formában?

A totalitarizmus lényegét Hannah Arendt fogalmazta meg legtalálóbban: „Egy totalitárius uralom tökéletes alattvalója nem egy meggyőződéses náci vagy kommunista, hanem az olyan átlagember, aki számára a valóság és a képzelet, az igazság és a hazugság közötti különbség nem létezik többé.” Ezt kell hát tetten érnünk!

Arendt olvasatában az elnyomás gyakorlatának alapja az a meggyőződés, hogy ezek az eszmerendszerek szinte kivétel nélkül a tökéletes vagy az elképzelhető legjobb világot ígérik. A totalitárius eszmék sajátja, hogy magukat a világ összes igazságtalanságára megoldásként javasolják. Egyben azt állítják, hogy ők képviselik az emberi értelem és társadalom-­
szervezés legfejlettebb, mindenre választ adó nézetét, saját elveik érvényesülését pedig egyenesen a történelem céljaként tételezik.

Pusztán a józan ész segítségével is könnyű belátni, hogy egész egyszerűen nem létezhet olyan ideológia vagy nézetrendszer, amelyik a fenti kritériumoknak megfelel. A minket körülvevő világ annyira sokszínű, hogy még egyes részleteiben sem lehet tökéletesen megismerni. Ezért legyen szó bármilyen elnyomó nézetről, a valóság tagadása mindig is lényegi részét képezi majd. Hiszen a valóság által az ideológia „hibái” minduntalan megmutatkoznak. E hibákat pedig úgy igyekeznek elleplezni, hogy a valóságot akarják az elmélethez, nem pedig az elméletet a valósághoz igazítani.