Gyűlölték és lerombolták a budapesti bérházak kupoláit, tornyait a kommunisták
Azzal, ahogyan az épített örökséggel bánik egy társadalom, bizonyítványt állít ki magáról – mondja a Budapest elveszett kincsei című kötet szerzője.
Hogyan fogunk együtt élni? – tette fel a kérdést a járványhelyzet miatt mostanra halasztott 17. Velencei építészeti biennálé főkurátora. A Magyarországot képviselő Othernity projekt a kérdésre reflektálva merőben új örökségvédelmi koncepció kialakítására tett izgalmas gondolatkísérletet.
Végy tizenkét épületet, keress tizenkét tervezőirodát, majd kérd meg őket az épületek újragondolására. Nagyjából így indult a négy fiatal kurátor, Csóka Attila Róbert, Kovács Dániel, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid által jegyzett Othernity projekt, mely a Ludwig Múzeum szervezésében nyerte el végleges formáját a biennálé magyar pavilonjában. A tizenkét épület – lakóházak, középületek, valamint egy szakrális épület – a szocializmus időszakának Magyarországán épült, konkrétan Budapesten 1960 és 1987 között. Olyan épületekről van szó a Déli pályaudvartól a Domus áruházon, a Planetáriumon és a kelenföldi református egyházközség templomán át a nemrég lebontott várbeli Országos Villamos Teherelosztóig, melyeket az utókor, a honi közízlés többnyire se kiköpni, se lenyelni nem tud. Ezért egyrészt a szocializmus időszakához társuló negatív konnotációk, másrészt bizonyos épületek valóban kétes építészeti értékei vagy leromlott állapota felelősek.
Fontos leszögezni, hogy az Othernity szervezőinek nem az volt a szándékuk, hogy vélt vagy valós értékek mentén válogassanak, inkább az épületek múltja, jelene és jövőbeni hasznosításuk lehetőségei kerültek fókuszba. Kétségtelen tény viszont, hogy a korszak hazai modern építészete már nem feltétlenül ideológiai alapon, inkább a funkcionalitás mentén, nemritkán nyugati hatásokra és lokális hagyományokra alapozva kereste a maga útjait. És itt jöttek képbe azok a közép- és kelet-európai fiatal tervezők – lengyelek, szlovének, csehek, észtek és románok –, akik az Othernity kurátoraihoz hasonlóan életkorilag már nem kötődnek közvetlenül a szocializmus időszakához, viszont félmúltjuk építészeti öröksége kapcsán hasonló kérdésekkel szembesülnek. Az irodák részletes dokumentációt és szabad kezet kaptak az egyes épületek újragondolásához. Voltak, akik totális funkcióváltásban, a régi épület rendeltetésének részleges vagy teljes megtartásában gondolkodtak, s akadtak, akik a valóságban kevéssé kivitelezhető konceptuális terveket készítettek, kizárólag fogalmi térfélen kezdeményezve izgalmas diskurzust. A kiállítás elkülönítve mutatja be a tizenkét épület eredeti és továbbgondolt verzióit.