Lassan egy éve, hogy az új típusú koronavírus felforgatta az életünket. A tavaszi váratlan válság után a második hullámban még súlyosabb helyzet alakult ki, mostanra a járvány jelentős egészségügyi, demográfiai és gazdasági károkat okozott. A kezdetektől világos volt, hogy a negatív spirálból akkor tudunk kikerülni, ha meglesz a hatékony védőoltás – elindult tehát a csodavárás, na meg a verseny a szereplők között. Ha valaki esetleg abban bízott, hogy az oltóanyag kifejlesztése zárójelbe teheti a rivalizálást a nemzetállamok, a nemzetközi szervezetek, a vállalatok vagy a tudományos közösségek között, csalódnia kellett.
Az Európai Unió vezetése már 2020 tavaszán széles körben hirdette: mindenáron meg kell akadályozni, hogy felüsse a fejét a „vakcinanacionalizmus” , vagyis a nemzetállamok nem tehetik versengés tárgyává a koronavírus elleni oltóanyag beszerzését. Ennek megfelelően az Európai Bizottság szorgalmazta, hogy a tagállamok ne tárgyaljanak önállóan az oltáson dolgozó vállalatokkal, és törekedett arra, hogy központi kézben tartsa a folyamatot. Vagyis vállalta, hogy biztosítja valamennyi országnak az oltóanyag beszerzését és elosztását igazságosan és verseny nélkül.
Eközben Brüsszel nem vette figyelembe, hogy a szolidaritás üzenete már a járvány első hullámában sem talált mindenhol kedvező fogadtatásra. Burkoltan több ország vezetője is megfogalmazta, hogy a nagyobb és erősebb tagállamok gátlástalanul felvásároltak mások által korábban lekötött védőfelszereléseket, egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközöket, sőt a kezdeti pánik időszakában attól sem riadtak vissza, hogy egyszerűen elkobozzák a területükön áthaladó, nem általuk rendelt és kifizetett szállítmányokat.