Covidálló kapcsolatok a Kárpát-medencében

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

„Ez egy teszt volt, amelyen sikeresen átmentünk” – fogalmaz lapunknak a járvány kapcsán Jónás László, a Design Terminal (DT) szakmai vezetője. 2020 nem volt könnyű év az államtitkárság és a közép-európai innovációs ügynökség együttműködésében futó programoknak, hiszen mind a személyes érintkezésen, a formális képzések melletti mentoráláson és informális eszmecserén alapultak.

A külhoni gazdaságfejlesztés elsőbbséget élvez az államtitkárságnál: ahogy Potápi Árpád János a Mandinernek összegzi, az utóbbi tizenegy év nemzetpolitikájában a jogi és szimbolikus alapok – mint az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetése vagy éppen az alaptörvény módosítása – mellett

„Felméréseink szerint a magyar vállalkozások 92 százalékban helyi magyar embereket alkalmaznak, s ahány embert alkalmaznak, annyi magyar család helybeni megélhetését teszi lehetővé egy-egy vállalkozó” – sommázza Potápi. Az államtitkárság programjait tematikus évek is meghatározzák, ilyen volt például a külhoni magyar fiatal vállalkozók vagy a családi vállalkozások éve.

S hogy miért pont a kapcsolatépítés került az államtitkárság és a DT együttműködése fókuszába? Potápi Árpád János azzal indokolja, hogy 2015-ben, amikor a „hagyományos” nemzetpolitikai területek – oktatás, kultúra, identitáserősítés – mellett beindultak a határon túli gazdaságfejlesztési programok elsősorban a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében, szükségszerű volt a profilváltás. Az államtitkárság munkájának alapja a kapcsolati beágyazottság a külhoni régiókban, ezért jött képbe 2016-ban a DT mint szakmai partner. „Hihetetlen, de sokszor még egy-egy régió belső kapcsolatrendszere is itt alakult ki, előfordult, hogy két ugyanabból a régióból származó vállalkozó a mi mezőkövesdi találkozónkon ismerkedett meg” – illusztrálja a helyzetet Hajnal Virág államtitkársági főosztályvezető.

A mentorképzés 2019-ben indult, szintén a DT-vel közösen, amely addig anyaországi mentorokat vitt a határon túli közös­ségekhez. Mint Jónás László elmondja, öt év után mertek belevágni abba, hogy

Először kísérleti jelleggel a Vajdaságban indították el a programot. Jónás arra is kimondottan büszke, hogy öt év alatt nem morzsolódtak le a vállalkozók, a mai napig lelkesen járnak a képzésekre, találkozókra. A járvány miatt persze most nehezebb: „Bár a tudást át tudjuk adni online is, a személyes kapcsolat, az érzelmi bevontság, ami a lényegét adta a programnak, hiányzik – jegyzi meg. – Nagy öröm látni, hogy az öt év alatt felépített kapcsolati rendszer működik anélkül is, hogy az államtitkárság és a DT fogná a vállalkozók kezét. Mentorok és mentoráltak maguktól is közösen dolgoznak, azaz jól vizsgázott a program.” A képzés erdélyi kiterjesztését most még intenzívebb előkészületek előzik meg.

A találkozók Hajnal Virág szerint arra is jók voltak, hogy egymással kevéssé kommunikáló csoportok igényeit, kompetenciáit megismerve összeköthessék őket. Ha mondjuk a tanárok egymással konferenciáznak a netes oktatás nehézségeiről, lehet, hogy karnyújtásnyira ott lenne a vállalkozó, aki tud rájuk megoldást.

– hangsúlyozza a főosztályvezető; emellett számtalan értékes emberi kapcsolat is kialakul itt, valódi közösséggé, szinte családdá formálva mindezt a praktikus szint fölött. Olykor szó szerint, mint annak a vajdasági és erdélyi fiatalembernek az esetében is, akik nemcsak barátokká váltak, de később egymás gyerekeinek keresztapjává is – teszi hozzá.

Nehéz választani a sok kedves projekt közül, de kérdésünkre Potápi Árpád János a beregszászi Kiscsikó éttermet említi, ahol egyszer a vonzó ételköltemények ellenére sikerült böjtös napot tartania – véletlenül csütörtökön. Megemlíti még a joviális Hancsik Józsefet, aki a muravidéki Dobronakon üzemelteti présház-tanya-fogadóját azzal a két jelmondattal, hogy „itt ennyi, innyi köll”, és „ha tizenötmillió magyar együtt gondolkodik, nincs gondunk”.

Jónás László a Réel Chocolate csokoládémanufaktúrát emeli ki, amelyet egy házaspár álmodott meg, s amelynek világszínvonalú termékei bárhol sikert aratnának, ők mégis Zentán készítik. A DT szakmai vezetője felhívja a figyelmet a mentoráltak szakmai alázatára is.

Hajnal Virág az egyik korondi vállalkozót hozza szóba, aki az úgynevezett lassú turizmusban utazik,

és fenn tudja tartani a családját abból, amit szeret végezni. Közösségszolgálati oldalról pedig előkerül egy felvidéki marketingvállalkozó, Marcinkó Adrián, aki a mentorálásokon felbuzdulva saját kis akadémiát alapított helyi fiatalok felkarolására.

Hajnal Virág szerint különleges, hogy itt a vállalkozók nem versenytársként tekintenek a másikra, hanem egymást segítve, egymással üzleti kapcsolatokat építve, a Kárpát-­medencei magyar vállalkozók együttműködésében látják sikerük kulcsát.

***

Nemzetben gondolkodni

A külhoni magyarok támogatásának akadnak kritikusai is, ezek a hangok a covidjárvány idején, például a védőfelszerelés-­adományok kapcsán fel is erősödtek. Potápi Árpád János kérdésünkre azt feleli, hogy aki nemzetben gondolkodik, arra nem hatnak az elsősorban irigységre apelláló nézetek. Hozzáteszi: amellett, hogy egy forint külhonban elköltött gazdaságfejlesztési támogatás legalább két forinttal növeli meg a Kárpát-­medence GDP-ben mért gazdasági teljesítményét, még az sem igaz, hogy a támogatottak ne fizetnének adót Magyarországon, hiszen éppen a magyarországi gazdaságba való bekapcsolásuk által hozzájárulnak a nemzetgazdaság erősödéséhez, ami kiemelten fontos ahhoz, hogy egységes Kárpát-medencei gazdasági térről beszélhessünk. Jónás László hozzáfűzi: van ennek gazdaságstratégiai része is, hiszen éppen a járvány alatti lezárás és a rövidülő ellátási lánc mutatta meg, hogy a Kárpát-medence biztosítani tudja hazánk önellátását.

Címlapképen: Potápi Árpád János, Hajnal Virág és Jónás László. Fotó: DESIGN TERMINAL