Rossz és még rosszabb idei kilátások
A kijevi parlamentben szokatlan körülmények között menesztették március 30-án az egészségügyi és a pénzügyminisztert, majd választották meg az új tárcavezetőket. A rendkívüli ülésen jelen lévő képviselők mindannyian védőmaszkot és gumikesztyűt viseltek. A színpadias megjelenés indokolt volt, a következő napokban felgyorsult a koronavírus-járvány, és azóta rendszeresen rekordokat dönt a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma. Az óvintézkedések betartására Ukrajnában is nagy szükség van. A miniszterek cseréje két olyan területet érint, amely a vírusos hónapokban kulcsfontosságú az ország életében, és a járvány miatt még inkább szembeötlenek a hiányosságai. Az egyik szektor a nyugati színvonaltól messze elmaradó egészségügy, a másik pedig az évek, évtizedek óta vergődő gazdaság. Mindkettőben, de főleg a gazdaságban nagyon rosszak az idei kilátások. Most 7,5 százalékos államháztartási hiánnyal és 4,8 százalékos GDP-csökkenéssel számolnak, s a következő hónapokban csak kedvezőtlen irányba módosulhatnak a számok.
Nemzetközi földéhség