Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Egy csapásra minden megváltozott körülöttünk. Ami volt, az nincs.
A sztár-jövőbelátók nemrég még arról prédikáltak, hogy miután legyőztünk minden éhínséget, háborút és járványt, hogyan válhat az ember istenné. Mint Bábel tornya építése óta annyiszor a világtörténelemben, az ember elhitte, hogy homo deusszá válhat. Aztán jött egy szabad szemmel nem látható ellenség, egy aprócska organizmus, és átalakította a gondolkodásunkat szinte egyik napról a másikra. Egy csapásra minden megváltozott körülöttünk. Ami volt, az nincs. Régi világunk szertefoszlani látszik. Amin korábban késhegyre menő vitákat folytattunk, azonnal érdektelenné vált. Nem fontos már, hogy ki nyeri a Bajnokok Ligáját, nem fontos, hogy Herczeg Ferenc miért került bele az új Nemzeti alaptantervbe, mint ahogy az sem, hogy mi a helyzet a klímavédelemmel. A mindennapok lecsupaszodtak a lét egyszerű kérdéseire.
Nem tudjuk, mikor lesz vége. Nem látjuk azt sem, hogy milyen világ jön, de annyit lehet sejteni, hogy a következő időszak valami más lesz, mint ami eddig volt. Persze nem akarok zsebvátesz lenni. Az „ugye én megmondtam” mentalitásból most Dunát lehet rekeszteni a közösségi médiában. A kérdés nem is az, hogy ki mondta meg előre, hanem az, hogy milyen következtetéseket lehet levonni, és milyen változásokat érdemes életbe léptetni a közösségért.
Michel Houellebecq-nek, a francia irodalom fenegyerekének, a nagy sikerű Behódolás című könyv szerzőjének 2018 őszén ítélték oda az Oswald Spengler-díjat. Az egyébként ritkán nyilatkozó író a brüsszeli díjátadón érdekes beszédet mondott Hogy nem hal ki az ember? címmel. A beszédet a magyar sajtóban a mandiner.hu közölte. Ma is fent van a honlapon, érdemes elolvasni. Houellebecq beszédében hosszan elemzi az evolúció tanulságait. Egyrészt azt állítja, hogy nem az egyedek között van evolúciós küzdelem, hanem a populációk között. Ezzel magyarázza azt, hogy miért is van szükség nemzetekre. Másrészt azt is mondja: nem az a populáció él nagyobb eséllyel túl, amelyik az erőforrásokért folytatott küzdelemben felülmúlja a többi populációt, hanem az, amelyik kilép a versenyből, és jobban tud alkalmazkodni egy új, megváltozott környezethez.