Nagyapámmal kapcsolatban nem számít az idő

Kicsi gyermekeim már pontosan tudják, reggel-este mit csöpögtetek a teájukba, hogy egészségesek legyenek: a Jóska dédnagypapa cseppjeit! Azt is tudják, hogy őt is meglátogattuk ősszel a kisvárdai temetőben, mert a dédnagypapa már „az angyalkákkal lakik”. Még csak két és fél évesek, Jóska dédnagypapa, az én drága nagyapám, dr. Béres József február 7-én lenne százéves. Többet gondolok-e rá most, a kerek évforduló kapcsán? Nem hiszem. Amúgy is gyakran gondolok rá, velem, bennem él, pedig már tizennégy éve nincsen velünk. De nagyapámmal kapcsolatban nem számít az idő. Most épp arra gondolok, miközben az ikrek a teát isszák, vajon ha kicsit nagyobbak lesznek, mit és hogyan fogok nekik mesélni róla. 

Persze, könnyű dolgom van, gondolhatnánk, hiszen különleges, küzdelmes életét annyi minden őrzi: múzeumok, könyvek, dokumentumfilmek, az internet, színdarab és most már játékfilm is. Elmesélhetem csodálatos történeteit; hogy a gondviselés hogyan rendezte, egyengette mindig a sorsát; hogy hogyan lett egyszerű agrármérnökből országos hírű feltaláló; hogy hogyan hurcolta meg a politikai rendszer, amelyben dolgozott, és milyen rögös út vezetett a Béres Csepp felfedezésétől a Széchenyi-díjig. Felidézhetem életének megannyi tanítását, amely tartást ad, utat mutat kusza világunkban: ha segíteni tudsz a másik emberen, akkor azt megtenni kötelességed; legyél hű a hazádhoz; gyógyíts anélkül, hogy ártanál; küzdj az igazadért… Mennyi mindenre példa az ő élete! De hogyan lehet ezt továbbadni?