Baerbock néni jó feminista akart lenni – úgyhogy gyorsan be is hozott Németországba pár száz radikális iszlamistát

2023. április 2. 21:00

Francesca Rivafinoli
Mandiner
Ez már önmagában is kellően szürreális lehetne Európa vezető állama részéről, de mint kiderült, vannak ott ám pikánsabb részletek is. Kapaszkodjanak.

Pedig ő csak jót akart. Annalena Baerbock nőtársával, Nancy Faeser belügyminiszterrel együtt úgy képzelte el, hogy havonta körülbelül 1000 „különösen védelemre szoruló” afgán jogvédőt és egyéb értelmiségit, illetve veszélyeztetett nőt és LMBTQI+ személyt szállítanak családtagjaikkal együtt Németországba, a táliboktól biztos távolságra – csak hát ki gondolta volna, hogy a programban való részvételre suttyomban iszlamisták is bejelentkeznek. De nem is csak úgy módjával, be-beszivárogva: a pakisztáni német nagykövet becslése szerint a tavaly év végén indult projekt keretében nagyjából 50 százalékban nem ám üldözött bírók és ügyészek települnek át a német állam költségén Európába,

hanem korániskolákat végzett saríaszakértők.

Történt ugyanis, hogy a programban részt vevő afgánok kiválasztását a német kormány egy laza mozdulattal átengedte különféle (tételesen fel nem sorolt, részben titokban közreműködő) nem kormányzati szervezeteknek, köztük a Nagy Filantróp által támogatott orbánfób „Pro Asyl”-nak és a Mission Lifeline nevű, alapvetően a Földközi-tengeren működő NGO-nak – utóbbi épp most hirdetett meg két vonatkozó állást, amelyekre bármely, a német mellett dari vagy pastu nyelven jól beszélő nembináris, nő vagy férfi jelentkezhet (ebben a sorrendben), aki kvázi-hatóságként szeretne kérelmeket előkészíteni és feldolgozni.

A német állampolgárság, a minimális jogi képzettség, illetve a büntetlen előélet nem szerepel a feltételek között.

Az egyik (meg nem nevezett) közreműködő szervezet mindenesetre 700 állítólagos afganisztáni jogász veszélyeztetettségéről állított ki gyanúsan egyforma igazolásokat – vannak köztük férfiak, akik akár tíz családtaggal együtt készülnek Németországba, nők, akik annyira nyugatorientált jogvédők, hogy még a személyazonosításhoz sem hajlandók felfedni burkával fedett arcukat, de akad tálib kapcsolatokkal rendelkező molla is; informátorok konkrétan is beszámoltak arról, hogy az igazolásokat pénzért adják-veszik. A nagykövet ezért február végén már kétségbeesetten sürgetett azonnali lépéseket, amit a konzervatív-liberális Cicero meg is szellőztetett; így már csupán egy hónapot kellett várni, hogy a zöld külügyminisztérium – 1000 további afgán (köztük a becslések alapján akár 500 illetéktelen csaló) beutaztatása után – most „néhány napra” felfüggessze az egész programot. Nagyjából egyébként azzal egyidejűleg, hogy a baden-württembergi (CDU-t preferáló) Ludwigsburg mellett lakosok és környezetvédők együttesen tiltakoztak egy újabb, bő ezerfős befogadóközpont megépítése ellen, amelyhez a zöld külpolitika kedvéért 22 hektáron betonoznák le a települések közötti, szabadidős és mezőgazdasági célokra használt zöldfolyosót (ez kábé a Városliget egynegyedének felel meg).

Mindez már önmagában kellően szürreális lehetne Európa vezető állama részéről, de vannak ott ám pikánsabb részletek is. Egy 2014 óta Németországban megtűrt afgán férfi a program keretében azzal kereste meg a német hatóságokat, hogy 14 éves kisöccse, Mohammad, akinek szeme a bombázások alatt megsebesült, teljes kiszolgáltatottságban, papírok nélkül tengődik Pakisztánban és nem jut gyógyszerekhez. Klasszikusan az a típusú történet, amilyet egy átlagos budapesti járókelő is kétkedve szokott hallgatni a mégoly szerencsétlen koldustól; a német külügyminisztérium azonban nem ilyen rút cinikus, hanem rögvest indítványozta a vízum kibocsátását. Igen ám, de a pakisztáni követségről odaszóltak, hogy

ennek a Mohammad gyereknek eléggé hamis az útlevele,

továbbá frissen mosott márkás nyugati cuccokban jár, semmi nyoma semmiféle szemsérülésnek és hajléktalanságnak, emellett pakisztáni akcentussal beszél, és nagyjából 17 és 20 körülinek néz ki. Amire a jogállami külügyminisztérium a következőképpen reagált: lárifári, tessék kiadni neki azt a vízumot. (A kérelmező rendben le is rótta érte a díjat, hamis bankjegyekkel.)

Durva egyszeri eset lenne, ha egyszeri lenne – beszámolók szerint azonban a külügyminisztérium a nem kormányzati szervezetekkel közösen folyamatosan szutyongatja a követségeket, hogy gyorsan és „nagyvonalúan” dolgozzák fel a vízumkérelmeket.

Allah növessze hosszúra az iszlámábádi német nagykövet szakállát, aki ennek ellenére máig sem volt hajlandó végrehajtani a kormányzati utasítást: ha eggyel kevésbé vinné ezt a magyaros tempót, és kicsit is képzettebb lenne ideológiailag, a furfangos kicsi Mohammadka már valamely német településen szokna bele az all-inclusive ellátásba (esetleg tanulva a német nyelvet, hogy jövőre már ő is elbírálhassa az újabb jövevények kérelmeit),

az iszlamisták bereptetése pedig zavartalanul folytatódna tovább, Annalena legnagyobb büszkeségére.

Azzal nincs különösebb baj, hogy a teljesen átgondolatlan program sértheti a német nők és lányok érdekeit és biztonságát – meg lett mondva a választóknak, hogy mindegy, mit gondolnak külügyminiszterük tevékenységéről. Az viszont kérdéses, mennyiben felel meg a feminista külpolitika elveinek és céljainak, hogy a leszbikus jogvédőkkel egy gépen utaztatnak be – árukapcsolással – iszlám szélsőségeseket. Mázli, hogy 62 éves fehér férfiként legalább az illetékes nagykövet igyekszik megvédeni a német feministáktól a kiszolgáltatott afgán nőket.

 

(Nyitókép: Bodo Schackow/AFP)

 

***

 

Összesen 209 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én még Sargentinit fogalmaztam meg így: tökéletesen beválna a szerepére, ha nem az EP-ben próbálna meg a saját értelmezése szerint jótékonykodni, hanem egy holland településen, mondjuk könyvtárosként. Szervezhetne felolvasóesteket, süthetne süteményeket, gyűjthetne ruhát a rászorulók részére, szóval csupa olyan dolgot végezhetne, amivel tényleg a közösség hasznára van.
Kvótanőként jóval magasabbra került, mint amire a képességei alkalmassá teszik, így képtelen átlátni, hogy valóban helyes-e az, amiről azt mondják neki, így csupa káros dolgot művel, ráadásul a pozíciója miatt sokkal nagyobb hatásfokkal.
És ez igaz az összes jóemberkedő kvótapolitikusra, nemcsak a nőkre. Mondjuk a férfiak meg barkácsszakköröket szervezhetnének.

Ilyen az, amikor az eredményhez akarják igazítani kiindulást.

Mondjuk a Jóisten óvjon meg minket a tehetségtelen, ám elszánt és karrierista nőktől, mint amilyen Clinton. Ő már kamaszkorától kezdve aktivista volt, és láthatóan mindig az volt a célja, hogy még magasabbra jusson.

Mondják azt, hogy nembináris pástuk, akiket ki akarnak toloncolni Magyarországról...

Hagyd rá, dehogy a védencei, ő is rasszista, mint minden balos, csak ezzel az okádással próbálja lehúzni a saját szintjére a vitát arról, amiről Rivafinoli írt.
(feltűnt már, hogy a balosok "ellenvéleménye" szinte mindig személyeskedés a cikk írójával szemben, ahelyett, hogy az állításait próbálnák megcáfolni?)

Nagy a jó Isten állatkertje és nincs rajta kerítés...

És Baerbock a Zöld párt _realista_ szárnyából jött. Milyen lehet a többi?

"potenciális terroristák is jöhetnek 50%-ban ebben a humanitárius akcióban"

"plusz családtagok" - szóval az ezernek akár a tízszerese is jöhetett, kukazsákos fényképekkel igazolva a személyazonosságukat. Legrosszabb esetben 95% is lehetett az az 50%...

Tampermonkey: https://www.tampermonkey.net/ és szűrő script: https://greasyfork.org/en/scri..

Ezeket az embereket, akár pénzért hülyék, akár maguktól, a reakciók éltetik.
Ha csak a hozzá hasonlók reagálnak, akkor hamar ráunnak.

Ez fura, mert pont te vagy az, aki egy eredeti forrásos cikknél rákeresel, és ha máshol mást írnak, akkor egyből mutogatsz, hogy tessék, hát hazudtak ebben a cikkben, nem is így van.
Most meg felteszed, hogy Rivafinoli egyetlen forrása a cicerós volt, és annak alapkán mondasz ítéletet.
Oké.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés