Marco Rossi elnézést kért az észtek elleni kő-papír-ollózásért

2023. március 26. 14:40
„Azért kérek én elnézést, mert mindenért én vagyok az első számú felelős, ami a pályán történik” – fogalmazott a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A bolgárok elleni, hétfői Eb-selejtezőt megelőzően Telkiben sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott – számolt be az NSO.

Először Szoboszlai Dominik csapatkapitány válaszolt az újságírói kérdésekre, majd Marco Rossi szövetségi kapitány. Szoboszlai Dominik először is arról beszélt, mire számítanak az Eb-selejtezőkön az ellenfelektől.  

Rossi elmondta, hogy „Hamis kilencessel és centerrel is jó játékra vagyunk képesek, mindkettőre alkalmas a csapat, mindkét opció talonban van, egyiket sem vetjük el”. Hozzátette: „A kő-papír-ollózás kapcsán itt az alkalom, hogy elnézést kérjek a történtekért.

Azért kérek én elnézést, mert mindenért én vagyok az első számú felelős, ami a pályán történik”.

„Az előfordulhat, hogy Dominik mint első számú, kijelölt tizenegyesrúgó megbeszéli a fiúkkal, s lemond erről a lehetőségről (akár Schäfer András javára is), de ezt nem olyan módon kell megtenni, ahogy pénteken történt. Ezt megbeszéltük, többször ilyen nem fog előfordulni” – szögezte le a szövetségi kapitány. 

 

***

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azok bunkók ahhoz, hogy felfogják, mit csináltak.
Szoboszlai csapatkapitányként eleve egy vicc.

Szóval mától nem profik és nem képviselnek nemzeti válogatottat. Szerintem is így rendben lenne. Csinálhatnak pipiskét a homokba.

Aztán, Rossi még jóváhagyja a kis szögletet is? Ő is amatőr lett?

Szerintem a kő-papír-olló vagány volt, láttam ilyen helyzetben már olyat, hogy játékosok egymás kezéből tépték ki a labdát, az a kínos. Nem lett volna szabad kihagyni. Amúgy meg rúgja, aki ki van jelölve.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés