Kabaréba illő Karácsony Gergely szerencsétlenkedése az M3-as metróval

2023. március 20. 19:25

Fidesz Budapest
Facebook
Tipikus baloldali példa: elképesztő pénzeket költöttek valamire, ami továbbra sem használható rendesen.

„Hiába ígérte korábban többször is a baloldali főpolgármester, hogy márciusban a teljes vonalon átadják a felújított metróvonalat, Karácsony Gergelynek ezt mégsem sikerült megvalósítania: a Nagyvárad téren és a Lehel téren továbbra sem állnak meg a szerelvények. Állítólag még két hónapot várni kell, hogy befejezzék a felújításukat.

A légkondicionáló berendezések felszerelése pedig tervben sincs, pedig a baloldali főpolgármester még a kampánya idején szaunának használta a metrót és hőmérővel közlekedett rajta.

Karácsony Gergely mégis folyamatosan büszkélkedik vele, hogy készen van. Pedig az sem sikerült neki, hogy időben befejezze azt, amit elődje megterveztetett és elkezdett. A szerencsétlenkedése miatt azonban az M3 metró felújítása is csak drágább lett, pedig a költségek 90%-át az Európai Unió és a magyar kormány fizette.

Tipikus baloldali példa: elképesztő pénzeket költöttek valamire, ami továbbra sem használható rendesen...”

A BKK esete az M3-mas metróval: még át sincs adva, de már tudják, mikor kell majd ismét felújítani

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Még szerencse, hogy ezzel szemben Paks 2 időben elkészült az eredeti áron és már termeli is az áramot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés