Leleplező cikket közölt a POLITICO a brüsszeli korrupciós botrány újabb érintettjéről. Henrik Hololei, az Európai Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóságának (DG MOVE) főigazgatójáról nemrég derült ki: rendszeresen utazott ingyen business classon a Qatar Airways járatain, miközben főigazgatósága éppen a katari légitársaság európai piacra lépésének feltételeiről tárgyalt.
Hololei 2016 és 2021 között, azaz a tárgyalások ideje alatt hatszor utazott a katari légitársasággal ingyen,
ebből négy utazást vagy közvetlenül, vagy egy katari légiipari szövetségen keresztül közvetetten a katari állam fizetett.
(Egy hónapra előre ma 3716,83 euró egy business class-jegy oda vissza Brüsszelből Dohába, ez jelenlegi árfolyamon kicsivel több, mint 1,4 millió forint.)
A főigazgató a POLITICO megkeresésére nem kívánt nyilatkozni, a Bizottság egy szóvivője azonban úgy fogalmazott, hogy az utak mindegyike „jóváhagyásra került, és a vonatkozó szabályokkal összhangban került lebonyolításra”, ennek keretében a potenciális összeférhetetlenségeket is „alaposan megvizsgálták és kizárták”. Ugyanezen szóvivő hangsúlyozta, hogy Hololei „soha nem volt része” az EU és Katar közötti légiipari tárgyalásoknak –
ami izgalmas kijelentés annak tudatában, hogy a megállapodást konkrétan az általa vezetett főigazgatóság tárgyalta le.
Az EU és Katar tárgyalásainak eredményeképpen a katari légitársaságok – köztük a Hololeit gyakran szállító Qatar Airways – leszállási jogot nyertek a legtöbb uniós repülőtéren, azaz megnyílt előttük a 450 millió fős európaipiac. Eközben az európai légitársaságok viszonossági alapon szintén megkapták ugyanezeket a jogokat Katarban, de ezáltal csak Katar hárommilliós piacához férnek hozzá, igaz, a dohai repülőtér gyakran használt átszállási pont Európa és Ázsia nagyvárosai között.
Az Európai Parlament tekintélyét jócskán megtépázó brüsszeli korrupciós botrány – az európai sajtónyelvben ismeretes nevén Katargate – kirobbanása után az Európai Parlament demonstratíve beszüntetett minden munkát az EU-Katar légiközlekedési egyezményen.
Ez ugyanakkor a világon semmiféle relevanciával nem bír, mert az egyezmény de facto már hatályban van;
az EP-nek mindössze egy megerősítő zárószavazást kellene csak lebonyolítania azután, hogy a tagállamok egy többéves folyamatban egyenként ratifikálták az egyezményt. Ennek azonban az egyezmény hatályossága szempontjából semmilyen jelentősége nincs.