Abortusz, jog, filozófia és természettudományok – a modernkor sötétsége

Az alkotmányjog és a jogbölcselet egyre fontosabb szerepet kap a mindennapjainkban is, ennek legélesebb példája a most újból fellángolt abortuszvita. Alapját az szolgáltatta, hogy a 29/2022. (IX. 12.) belügyminiszteri rendelet kötelezővé tette a magzati életfunkciók bemutatását a terhességmegszakításra készülő édesanyáknak.

A filozófiai, jogbölcseleti, társadalmi és alkotmányjogi érvelés is rendkívül sokrétű, ahogy azt láthatjuk, a közbeszéd mégis a szélsőségekre hivatkozva szeret érvelni, nem egyszer kizárva a vita lehetőségét is. A miniszteri rendelet valós akadályt nem gördít a terhességmegszakítás elé, pusztán egy újabb szempontot igyekszik felhozni.

Magyarországon 1956. június 4-től legális az abortusz,

Hazánkban igen megengedő abortusztörvény van hatályban, annak ellenére, hogy az Alaptörvény II. cikke kimondja: „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”.

Hamis a kiindulópontok a vitában?

Napjaink vitáit tekintve a legnagyobb problémát az jelenti, hogy

Mindezzel pedig politikai vitát generálunk egy olyan kérdésben, ahol annak nem lenne primátusa. Amennyiben azonban ténylegesen szeretnénk látni a problémát, akkor a kérdés pusztán annyiban merül ki, hogy a magzat esetében egy emberi életről beszélünk-e, hiszen amennyiben igen, akkor az abortusz az emberölés szintjén helyezkedik el. 

Az emberi élet védelme egyértelműnek mutatkozik akár a nemzetközi egyezményeket és szerződéseket, akár a hazai jogforrásokat nézzük, így az Emberi Jogok Európai Egyezménye (2. cikk), az Alapjogi Charta (1-2. cikk) és az Alaptörvény (II. cikk) is az emberi élet sérthetetlensége mellett áll ki. Ennek eldöntése elsősorban az orvostudomány feladata, és az elmúlt évtizedek eredményei egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a magzat emberi életnek minősül, ami nemzetközi és hazai szakirodalom szerint is kirajzolódni látszik, így például a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalása nyomán is. 

Nagyon sokszor láthatjuk, hogy a vita nem abból áll, hogy a magzat életi mivoltát vitatjuk meg, hanem az önrendelkezés szempontjait vizsgáljuk, és azokat hangoztatjuk. Az abortusz megengedhetősége azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e bizonyítani azt, hogy a magzat egy emberi élet. Amennyiben elfogadjuk, hogy a magzat egy élő ember, attól kezdve az alkotmányjogi probléma is pofonegyszerűvé válik, hiszen nincs olyan demokratikus jogállami berendezkedés, amely az önrendelkezési jogot az élethez való jog elé helyezné.

Mit mond a jog?

 Amennyiben az alapjogok kollózióját figyeljük meg egy-egy szabályozás esetében, akkor minden esetben a szükségességi-arányossági tesztet kell elvégeznie a jogalkotónak és kivételes esetben az Alkotmánybíróságnak is, amely magába foglalja a legitim cél, az alkalmasság, a szükségesség és az arányosság tesztjét. A szükségességi-arányossági tesztnek jelen módosítás a szakma döntő többsége szerint megfelel. Sok helyen olvashatjuk, hogy a mostani módosítás alkotmányellenes, de ha figyelmesebben olvassuk el ezeket, akkor

hiszen az nem törvényben, hanem rendeletben történt meg.

Ennek lényege az, hogy az Alaptörvény I. cikkének (3) bekezdése alapján alapjogokra vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat meg. A  távolabbi összefüggésű részletszabályokat és technikai szabályokat ugyanakkor lehet származékos jogalkotói jogkörben, akár miniszteri rendeletben is szabályozni, így az alkotmányos kérdés elsősorban azt érinti, hogy ezen szabályozás minek tekintendő.

A formai kérdés valóban viták alapját képezheti, ugyanakkor ez azt jelenti, hogy ezen érvelések egyike sem elsősorban tartalmi alapon támadja a szabályozást, hiszen a legtöbb jogi elemzés megállapítja, hogy ezen az alapon igen nehezen lehetne az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alaptörvény-ellenesnek nyilvánítani az adott rendeletet. Ugyanakkor természetesen valójában csaknem minden kérdés távolabbi összefüggésben áll az alapjogokkal, így viták alapját képezi a jogszabályi szint, ahol szabályozni kell a kérdést. Ennek ellenére természetesen nem lehet biztos predikciókat mondani, hiszen az Alkotmánybíróság esetről esetre dönt, de valószínűleg egy normakontroll esetében az eljáró tanács is a szabályozás formai helyessége mellett döntene. Természetesen azonban nem kérdés, hogy

Természetesen ennek ellenére a jogbiztonság fontos részét képezik a jogalkotási szabályok, így jelen esetben is érdemes vitákat folytatni, hogy valóban lehet-e a kérdést miniszteri rendeletben szabályozni. Mindezek ellenére helytelen alaptörvény-ellenességre hivatkozniuk azoknak, akik tartalmilag kifogásolják a szabályozást, hiszen az esetleges hibája elsősorban formai.

Az érvelések nagyon sokszor futnak ki arra, hogy férfiak miért szólnak bele egyáltalán ebbe a témába, ami több szempontból is megkérdőjelezhető érvelés, és mérsékelt tudásról árulkodik a jogállami berendezkedésről. Mielőtt belemennénk a logikai problémákba, rögzíteni szükséges, hogy a közvetlen és közvetett demokratikus legitimációval rendelkező országgyűlés, kormány, vagy éppen miniszter szabályozza a terhességmegszakítással kapcsolatos szabályozásokat. A jogállami berendezkedés miatt nyilvánvalóan mindenki képviseltetve van, így nemre való tekintet nélkül a demokratikus felhatalmazással rendelkező személyek fognak döntést hozni az alkotmányos kereteken belül. Ezen kívül korlátozott demokratikus elköteleződésre vall az, ha a társadalom egy szegmensét ki akarjuk zárni a társadalmi vitából... 

Kihagyni a férfit?

De térjünk rá a jogi és logikai problémákra részletesebben is. A terhességmegszakításnak mindig három fő szereplője van: az anya, az apa és a gyermek. Természetesen a gyermek helyzete a legszörnyűbb mindig, hiszen az ő sorsa az abortusz eredményeképpen a halál. Az apáról ugyanakkor nagyon kevésszer esik szó az abortusz esetében annak ellenére, hogy a fogantatás egyértelműen nem történhet meg nélküle.

 A tudomány jelenlegi állása szerint csupán egy férfi és egy nő, tehát két különböző nemű személy képes arra, hogy gyermeke foganjon. Azonban a fogantatást követően a kétszemélyes státusz egyszemélyesre redukálódik, ugyanis a nő az, aki a továbbiakban dönthet arról, hogy a gyermeket világra hozza-e, vagy a terhességmegszakítás útjára lép. Ha az első felvetést választja, akkor a születés után ismét kétszemélyessé válik a kötelezettség körében kialakult szülői státusz, ugyanis a férfinak polgári jogi kötelezettségei lépnek életbe annak érdekében, hogy a gyermekét támogatásban részesítse, akár kívánta világra jöttét, akár nem. Az abortuszhoz való apai hozzájárulás kérdése ezért számos jogi és nem különben morális és társadalmi problémát vet fel.

Két jelentős különbség van a leendő anyák és apák között. Az első nyilvánvalóan az, hogy az anya hordja ki a magzatot. A másik pedig az, hogy a leendő anyának jogában áll az abortusz mellett dönteni, és az anyai döntés szükséges ahhoz, hogy egy férfi apává váljon, hiszen a leendő apa tulajdonképpen a fogantatás előtti pillanat után már nem tehet semmit. Véleményem szerint

Magyarország és a világ számos országa előírja az alapjogok indokolatlan korlátozásának tilalmát, mégis az abortusz kérdésben nem csak korlátozásról, hanem ténylegesen az apai jogok kiüresítéséről beszélhetünk. A magyar és más nemzeti jogok rendkívüli részletességgel írják le, hogy mit tehet a nő, mikor dönthet az abortusz mellett, és milyen szolgáltatások igénybevételével segítheti elő végleges döntésének előmozdítását. A családi jognak nem szabadna ennyire diszkriminatívan érvényesülnie a férfiakkal szemben. Ahogy a jog, úgy a tudomány és a mindennapi élet az apaságot valamiért nem tekinti ugyanolyan fontosnak, mint az anyaságot. Azonban az apaság állapota épp olyan fontos és érzelmekkel töltött, hogy egy ilyen egész életet meghatározó döntésről nem csak tudjon, de befolyásolni is legyen lehetősége.

Demagóg érvelések

Külön érdekes jelenség, hogy a viták homlokterében milyen nagy szerepet kapott a szélsőségek kihangsúlyozása és a mérhetetlen demagógia. Az érvelések döntő többségében az jön elő, hogy mi történik akkor, ha a terhesség bűncselekmény eredménye, vagy éppen veszélyezteti az anya életét. Ezen érvek felhozói egyszerű érvelési hibába esnek, hiszen egy részprobléma felvetésével akarják igazolni álláspontjukat a probléma egészét illetően. Az érvelés helytelensége akkor bukik ki, amikor meglátjuk, hogy a terhességmegszakítások arányai hogyan oszlanak meg. Ma Magyarországon terhességmegszakítást 1992. évi LXXIX. törvény alapján négy esetben lehet végezni: erőszak, a gyermek rendellenessége, az anya életének veszélyeztetése és válsághelyzet esetén. Az elmúlt évtizedek Központi Statisztikai Hivatal által közreadott statisztikáit vizsgálva figyelmesek lehetünk arra, hogy átlagosan

Mindig is kiemelten érdeklődtem a természettudományok iránt, mert a természettudományos bizonyítás nem olyan, mint a jogi vagy társadalomtudományi levezetés, hiszen sokkal kevesebb az esetlegesség benne. Jelen esetben a számok azt mutatják, hogy a terhességmegszakítások 97,2 százaléka válsághelyzetre hivatkozva történik meg, nem pedig azokra a  hangzatos érvekben emlegetett esetekre, amikor a „nagybácsi megerőszakolta a 15 éves unokahúgát”. A válsághelyzet azonban gyakorlatilag bármi lehet, így valós akadály semmilyen esetben nem gördül (az első trimeszter előtt) a gyermek elvetetése elé. 

Milyen lesz a jövő?

Mindezek mellett azonban elmondhatjuk, hogy az abortuszok számának csökkentését más eszközökkel is szükséges ösztönözni, így a megfelelő időben történő szexuális felvilágosítás és az állandó tájékoztatás is részét kell képezze a helyzet megváltoztatásának. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a „sötét középkort” nem a terhességmegszakítások számának lecsökkentése fogja elhozni, hanem

és elfeledkeznek az emberi élet szentségéről és mindenek felett álló mivoltáról.

Az emberi élet értéke nem lehet ideológiai, politikai és társadalmi csatározások és spekulációk célpontja, hiszen ebből fakad minden más emberi jog, ez adja meg az alapját világunk jogi és erkölcsi rendjének. Az élet mindenhatóságának elismeréséhez nem kell vallásosnak lenni, sem egy ideológiai irányzat elkötelezettjének, egyetlen egy dolog kell hozzá: