Köves Slomó a Jerusalem Postban: Brüsszelben és Párizsban támadnak és ölnek zsidókat, nem Magyarországon

2022. augusztus 8. 8:40
A rabbi a befolyásos jeruzsálemi lapban kritizálta a magyar kormány antiszemitizmusával kapcsolatban elhangzott vádakat.

Az antiszemita érzelmű lakosság és az antiszemita támadások száma fordítottan arányos, tűnik ki a Tett és Védelem Alapítvány folyamatban lévő kutatásából. Köves Slomó rabbi reagált Ira Forman július 21-én, a The Jerusalem Postban megjelent írására, amelyben

Forman lekicsinyelte az Európai Zsidó Szövetség (EJA) egy tanulmányát, és féligazságok és hazugságok felhasználásával igyekezett Orbán Viktor miniszterelnököt antiszemitaként beállítani.

Forman korábban 1996 és 2010 között egy a Demokrata Pártot támogató zsidó szervezet vezetője volt, majd 2013-tól 2017-ig között az USA Külügyminisztériumának az antiszemitizmus figyelésével és az ellene folytatott harccal megbízott küldötte.

Obama és az antiszemitizmus elleni „küzdelem”

Az európai zsidók nehezen felejtik el ezeket az éveket, amikor néhány év alatt Brüsszelben és Párizsban kegyetlen támadásokra kerül sor békés zsidók ellen, írja most az izraeli lapban Köves Slomó. Hozzátette: 2016-ban a Holokauszt emléknapon az akkori elnök, Barack Obama beszédében nagy sikerekről számolt be az antiszemitizmus elleni küzdelemben, aminek a csúcspontja az volt, hogy Székesfehérváron

megakadályozták, hogy Hóman Bálintnak, a harmincas évek egy harmadrangú politikusának, oktatási miniszternek szobrot állítsanak. Meglepő, hogy miért nem volt képes az USA hasonlóan sikeres nyomást gyakorolni Franciaországban és Belgiumban,

ahol a zsidók napról napra életveszélynek voltak kitéve, írja. Hangsúlyozta: felmerül a kérdés, ezzel a problémával miért nem foglalkoztak. Feltehetően Ira Forman antiszemitizmus elleni különmegbízottal az antiszemitizmus elleni küzdelem volt a politikai agenda eszköze, nem pedig fordítva, véli a The Jerusalem Postban Köves Slomó.

Érdekes: kevesebb antiszemita érzelem, több gyűlöletcselekmény a nyugati országokban

Megírták: a Forman által elfogultsággal vádolt tanulmány szerzője a brit székhelyű Institute for Jewish Policy Research (JPR) vezető kutatója, Daniel Staetsky, aki megkísérelt magyarázatot találni egy feltűnőellentmondásra, és létrehozni egy átfogó európai antiszemitizmus-indexet.

Az ellentmondás pedig a következő: Az Európai Tett és Védelem alapítvány 2017 és 2019 között egy átfogó közvélemény-kutatást végzett az antiszemitizmusról Kovács András, a CEU professzorának vezetésével. A felmérés több érdekes felfedezéshez vezetett, az egyik, hogy azokban az államokban, ahol kevesebb ember osztja az antiszemita nézeteket, több gyűlöletcselekményre kerül sor (Franciaország: 15 százalék – 2020-ban 339 eset,

Németország: 17 százalék – 1909 eset), mint ott, ahol az antiszemita érzelmek elterjedtebbek (Magyarország: 42 százalék – 30 eset,

Románia: 38 százalék – 14 eset).

Címlapfotó: Földházi Árpád 

Összesen 107 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

E lista szerint az ismert történelem során a zsidókat 1,030 helyről utasították ki. De miért?

COMPLETE LIST OF JEWISH EXPULSIONS (1,030)
Posted on May 2, 2018, September 15, 2018 by lordmolyneaux
https://lordmolyneaux.wordpres..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés