Akik a szabadság szellemét keresték, megtalálhatták nálunk is – Másik János a Mandinernek

2022. augusztus 3. 19:27
Huszonéves srácok rajonganak érte Londonban, ahol júliusban kiadták egy harminchárom évvel ezelőtti lemezét. Interjú a jazz-zenésszel korlátlanságról, zenei közösségekről és alkotói belvilágról.

Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.

Vannak jellegzetesen időtlen karakterek a rocktörténetben. Van magyarázata, miért van ez így?
Lehet, hogy ez esetben a két dolog összefügg: a művészetük nem volt köthető egy korhoz, és ők maguk is mintha kortalanok lettek volna. Volt néhány, számomra is kedvenc figura a rockban, David Bowie vagy Lou Reed, de akár a még mindig működő Rolling Stones is. Persze, az ő esetükben máshogy volt, egészen más rendszerben, miliőben alkottak, de az biztos, hogy nem egyetlen kornak, stílusnak, műfajnak voltak az elkötelezettjei, hanem állandó újítók voltak, a munkáiknak pedig erőteljes üzenetük volt. Talán az én esetemben is így van.

Hetven év – jelent bármit is a kor?
Nem. Én vagyok a legjobban meglepődve, hogy ez így eljött. Huszonöt után az idő váratlanul begyorsul, és három szempillantás alatt ötvenéves lesz az ember, aztán még több, majd jön ez a súlyosnak mondott szám. De én ebből nem sokat érzékelek. Azt mondják, ha szerencsés az ember, akkor innentől kezdve már lassabban múlik az idő. (Nevet)

Másik János 1973-ban az MTV stúdiójában zongorázik <br> Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Ha a pályáját nézem, mindig beugrik egy külföldi párhuzam: John Cale. Kategorizálhatatlan, műfajokon átlépő, több hangszeres, kaméleon művész.
Tulajdonképpen áll a párhuzam. Szeretem, amit Cale csinál. Voltam a Szigeten a koncertjén, és nagyon tetszettek a dalai. Egyszerre volt szimpla és bonyolult, mindenképpen rokon lélek. Igen, ő is foglalkozott kompozíciós zenével is, jazzel, rockkal, és ő is több hangszeren játszik…

Jazz-zenészként kevésbé lepődtem meg a váratlan fordulatokon, Cseh Tamásnak pedig volt egy természetes színpadi érzéke”

Olyan volt neki az előbb említett Lou Reed, mint önnek Cseh Tamás, a Velvet Underground pedig, mint önnek az Európa Kiadó.
Valószínűleg a széles érdeklődés az, ami ezekben az életutakban közös. Tudom, hogy mi tetszett meg nekem, amikor a barátaim kérésére elmentem meghallgatni Cseh Tamást. Nagyon máshonnan jöttem, ugyanebben az évben Szabó Gábor világhírű jazzgitáros televíziós show-jában játszottam Pege Aladárral, Kőszegi Imrével – huszonkét évesen. Tamás művészete megérintett, és a további munkáimra is hatott a Cseh Tamás és Bereményi Géza által mutatott másfajta egyszerűség. Három emblematikus lemezt készítettünk együtt. Ezt az időszakot hívom úgy, hogy a „kreatív triumvirátus” fénykora. A Peepshow-mennyország és az Iguana Bár lemezemen – bár Bálint István írt nagyszerű szövegeket a zenémre – épp az ő hatására már szerepelt saját dalszövegem is, ez volt a Madarak. Később, ezen felbátorodva, jó pár verset is írtam.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés