„Sorozatok vették át a vallás szerepét” – Kötter Tamás a Vikingek című regényéről

2022. július 6. 7:26
Olyan nőkről és férfiakról szól, akiket a média beléjük ültetett vágyai hajszolnak és tesznek boldogtalanná – mondja az író az új könyvéről. Interjúnk!

Az idei könyvhétre jelent meg Kötter Tamás író, ügyvéd, közéleti véleményformáló legújabb kötete, a Vikingek. Ahogy már egy előző beszélgetésben érintettük, a könyv témáját tekintve korunk egyik „mentális, szociális betegségét”, a sorozatfüggőséget érinti, hogy ez milyen hatást gyakorol az egyénre. A szerző akkor elmondta, hogy a regényben „multiknál dolgozó felső középosztálybeli emberek a főszereplők, akik a transzcendenst már nem tudják megélni, olvasni nem olvasnak, de mégis igazodási pontokat keresnek és szórakozást: a Netflixben találják meg. Két, egymás mellé költöző család áll a középpontban. A férfiak elkezdik nézni a Vikingek című sorozatot, ami mindkettejük életét végzetesen megváltoztatja.”

Beszéltünk a regény mögöttt filozófiáról is.

Nagyon sokaknak leszűkült az élete, nem csak a covid miatt,

már előtte is: könyveket egyre ritkábban, egyre kevesebben olvasnak – fejtegette az író. Hozzátette: „Szembejön velünk a történelemhamisítás, ami már a könyveknél is megvolt, de mivel a sorozatok a filmkultúra része, mivel populárisabb és nem igényel különösebb erőfeszítést a befogadása –, ezért még nagyobb hatást gyakorol az emberek magánéletére, vágyaira, reményeire.”

A sokak által várt könyv megjelenése kapcsán tettünk fel újabb kérdéseket az írónak, amivel még mélyebbre merülünk a jelenkorban a tudatipar „csúcstermékeivel”, a sorozatokkal és minden egyébbel kapcsolatban.

***

Honnan jött a könyv ötlete?

A vikingek iránti érdeklődésemet egy kedves barátommal folytatott beszélgetésem váltotta ki. Az illető egy ártatlan reggelizés közben hívta fel a figyelmemet a vikingek kiolthatatlan életkedvére, szokásaira és nem utolsósorban a nőkkel való sajátos kapcsolatukra (odacsapják őket a falhoz) és egyben alkotott lesújtó véleményt a monogám keresztény értékrendünkről, legalábbis a szexuális életünk terén illette azt kritikával. Nagy benyomást tett rám ez a beszélgetés,

rögtön megláttam benne az írói lehetőséget,

és nem kellett sok hozzá, már el is készült a Vikingek című novellám.

Később amikor azon törtem a fejem, hogy milyen témában írjak egy új regényt, egyszerűen visszanyúltam ehhez a novellához, ami egyben egy hosszabb történet cselekményvázaként is jól működött. Itt már valóban alá kellett merülni a sorozat világába, illetve tanulmányoznom kellett a vikingek életét, szokásait, értékrendjüket és minden mást, amit ezekről a vad, gyakran kiszámíthatatlan, minden ármányra képes, de ugyanakkor nagyon is szerethető északi népekről tudnia illik az embernek, már ha éppen egy nagyon is a mában játszódó, kortárs problémákat feldolgozó regény hátteréül választja őket az ember.

Önnek személy szerint tetszett a Vikingek című sorozat?

Kizárólag „szakmai” okokból kezdtem bele a sorozatba, de aztán,

ha mérsékelten is, megkedveltem.

Ami nem tetszett benne, az a hanyagság, ami átjárta az egész filmet és jellemző a hasonló alkotásokra: a szereplők védőfelszerelése inkább a Mad Max világát idézi, mint a viking harcosokét, a sisakviselet hiánya szembetűnő (ki volt az az őrült, főleg ha vezér vagy vagyonos harcos – amúgy a legszegényebb is így tett –, aki nem védte a legsebezhetőbb testrészét, a fejet?), hogy a korhoz nem illő fegyverekről (a számszeríj például csak a kereszteshadjáratokat követően jelent meg Európában) és a harminc, negyven emberrel megvívott csatajelenetekről már ne is beszéljünk.  Ez így nem volt jó.

És mivel

sok embert a könyvek helyett már kizárólag a sorozatok „tanítanak”,

végső soron történelemhamisításról is beszélhetünk. Ez pedig káros! Ahogy az is káros, sőt ijesztő jelenség, hogy a „nyugati” civilizáció nem egy országában beszüntették a nemzeti történelem tanítását és valamiféle egyetemes kultúrhalandzsával pótolják az emberi közösségek számára a közös nyelv mellett a legfontosabb identitásteremtő erőt. A párhuzamos  társadalmakban és valóságokban élő kultúrák esetében ez már szinte természetesnek mondható.

Mégis, fel kell tennünk a kérdést: hova vezet ez? Hát milyen hősei, eszményei, példaképei lesznek az ilyen társadalmaknak? Kihez nyúlnak nehéz helyzetekben? George Floydhoz, egy bűnözőhöz?

Greta Thunberghez, egy a zöldipar által mesterségesen megkreált, egy évtizednyi szavatosságú (korábban egy brazil lány játszotta ugyanezt a szerepet), gazdasági ideológiai célokhoz kötött gyermekmessiáshoz? Az ANTIFA, BLM mozgalmáraihoz, akik semmiben sem különböznek a Vörös Gárda vagy az SA utcai terroristáitól? Komolyan versenyezhetnek ezek Jean d’ Arc vagy éppen Hunyadi ethoszával? Nem.   

A regényben újra és újra megvillan egyfajta politikai, gondolkodásbeli hitvallás. A kortárs neoliberális – vagy nevezzük bárhogy–  mainstream erős kritikája előre megfontoltan kerül a sorok közé, vagy egyszerűen adják magukat a gondolatok írás közben, ahogy a történet és a karakterek kibomlanak?

Egyszerűen elkerülhetetlen volt, hogy ne reflektáljak a korra vagy ahogy Kassák mondta: „Éljünk ami időnkben!” Ahogy minden kornak, úgy a globalizmus korának is megvan az uralkodó világnézete, ami esetünkben egy neomarxizmussal nyakon öntött ultraliberalizmusban érhető tetten. Mivel a liberalizmus önzésre és a pénz imádatára épül, ezért újra és újra társadalmi válságokba torkollik, amelyeket képtelen kezelni, és amelyek olyan szörnyűségeket termelnek ki, mint a kommunizmus, a nemzeti szocializmus és most a woke kapitalizmus. Ezeknek

a válságoknak és „társadalmi betegségeknek” súlyos szimptómái vannak,

amelyekre egy kortárs írónak kötelessége reflektálni.

Korunk középosztályát, a Michel Houellebecq gondolatával élve, az „embertelen szervezetekben robotoló rabokat”, olyan veszélyes gondolatok szorongatják munkájuk és magánéletük során, mint például az ultraliberalizmus, a politikai korrektség lelki, szellemi spanyolcsizmája, a genderelmélet, a kultúrmazochizmus, a kisebbségek valamennyi formájához való tartozás vak dicsőítése, a globalizáció, a csúfság esztétikája, az azonnali kielégülés hajszolása, az eltúlzott multikulturalizmus, a metoo mozgalom Ssztálini időket idéző koncepciós perei és a technokrata gondolkodás sablonos üressége.

Kikről szól a könyv, tágabb értelemben véve?

Azokról a nőkről és férfiakról, akiknél a nemzet, a vérség, a hagyományok, a vallás és a mindezt egyesítő kultúra üressé váló tereit, különféle csatornák sorozatai, esetükben a Vikingek váltja fel.

Nőkről és férfiakról, akiket a média beléjük ültetett vágyai hajszolnak és tesznek boldogtalanná.

Az a réteg, az a generáció, akit beszippantott a Netflix-világ és a kortárs, korlátlan vágykielégítést középpontba állító gondolkodás, ön szerint végleg elveszett? Vagy van remény?

A remény az egyetlen dolog, amit megmaradt az embernek és az emberiségnek, úgyhogy sosem szabad senkiről sem lemondani, de a helyzet kétségkívül eléggé kétségbeejtő. Végtelen ürességet árasztanak az európai és benne a magyar középosztály, az általam csak laptopkapitalistának elkeresztelt, kisebb nagyobb pénzszivattyúkat működtető nagyvállalati ember életének valós és szimbolikus terei: hideg, technokrata módon berendezett otthonaik, a korábban részletezett ideológia vallási szentélyévé váló munkahelyeik. Teljesen elidegenedtek a lokalitástól (felhőemberek), annak kultúrájától és úgy nagyjából mindentől, amit valóban érdemes humanizmusnak nevezni.

Olyan szörnyű „kultuszok” terjednek, mint a pride tematikus nap, hét, hónap, miközben ugyanezek a „vallási központok” – értsd: nagyvállalatok–  és templomok – értsd: központokként funkcionáló irodaházak – soha, még csak egy nyomorult köremail formájában sem emlékeznek meg a lokalitás, vagyis Magyarország és a magyarság fontos, nemzetegyesítő eseményeiről,

számukra március 15., augusztus 20. vagy éppen október 23. maximum egy wellness hosszú hétvége,

vagy annak számunkra kiemelkedően fontos szülöttjéről, Szent Istvántól a pesti srácig. És persze ugyanez a felhőből nyert uniformizáció terjed a lelki, szellemi és érzelmi életükben: minden kritika nélkül alávetik magukat a nemzetközi, globalista kultúra divattrendjeinek, nem olvasnak. Összességében ők mindig a divatost fogják választani, szemben az örökérvényű igazságokkal.    

Ragnar Lodbrok, a Vikingek című filmsorozat fő karaktere (Travis Fimmel)

 

Egyfajta személytelenség járja át a regényt, lényegében minden szereplő élete üres vagy értéktelen. Ez a nyugati, magyar felsőközéposztály valósága?

Nem, ez így ebben a formájában nem állja meg a helyét. Hiszen valamennyi szereplő, ahogy mi magunk is az életünkben, tudatosan vagy tudattalanul, de a teljességre törekszünk. Nem vagyunk robotok, élő, érző emberi lények vagyunk. Tudom, hogy terjed az animalizmus a világban, de fenntartom az embernek azt a kizárólagos „jogát” és lehetőségét, hogy ezt az öntudatlan, múlt és jövő nélküli állatoktól és növényektől hemzsegő bolygót érzelmekkel, érzésekkel töltse fel.

Gondoljanak bele a kedves olvasók, az ember nélkül szellemileg, érzelmileg üres lenne ez a bolygó.

A mi életünk, sikereink, boldogságunk vagy éppen kudarcaink és szenvedéseink töltik meg érzelmekkel a hideg világűrt.

A szereplőim ugyanígy keresik a teljességet, az élet teljességét, a boldogságot, a nyugalmat, a szeretetet, a biztonságot, a megbecsülést csak gyakran rossz helyen teszik ezt vagy rossz válaszokat adnak az élet nagy kérdéseire. Végülis ez a konfliktus veleje, ez hordozza magában a drámát, ami nélkül egyetlen írás sem nevezheti magát prózai műnek.   

A könyvet olvasva óhatatlanul felmerül: mennyi önéletrajzi elem került a szövegbe?

Vitray Tamás gyerekkoromban azt mondta, „Csak ülök és mesélek”; én pedig „Csak ülök és hallgatok”. Szinte már mindenki tudja, de azért újra elmondom, hogy civilben ügyvéd vagyok, s ebből a hivatásból kifolyólag sok érdekes emberrel és sorssal kerülök kapcsolatba. És az emberek szeretnek mesélni, és persze azt is szeretik, ha a mese róluk szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének életrajzi elemek a regényben – ez egy író esetében szinte megkerülhetetlen.

Mit gondol, mi a kötet legnagyobb erőssége?

Amit Kassák is mondott a költészetéről: „kegyetlenül igazságszagú”.

Kötter Tamás (fotó: Ficsor Márton)

 

Legfőképpen kinek ajánlja a könyvet olvasásra, azon túl, hogy mindenkinek?

Jó kérdés. Hiszen egy írót az olvasók tesznek íróvá; ha van, akit érdekel a mondanivalója és ezért időt, pénz és energiát áldoz a gondolataira, miközben szórakozást – mert ez az irodalom célja, a szórakoztatás – remél tőle. Remélem, hogy aki kézbe veszi ezt a regényt, majd nem gondolja úgy, hogy mindezeket hiába áldozta szerény alkotásomra. De, nem megkerülve a kérdést, legfőképpen – ha egyáltalán szabad ilyen kivételt tenni –, ahogy majd minden könyvemet, úgy ezt is

az embertelen szervezetekben robotoló raboknak ajánlom, hátha megmozdul valami bennük.  

Nem azt várom el tőlük, hogy gyújtsák fel a második otthonukat: az irodaházat, de legalább deszakralizálják azokat ezeket a „pogány templomokat” azzal, hogy nem fogadják el a tudatipar látható és láthatatlan központjaiban előre csomagolt, mélyfagyasztott és aztán kellő időben az ilyen vagy olyan héten, hónapban felolvasztott sekélyes ideológiáját, amely egyszerre csúfolja meg Istent és a tudományt. Azt viszont elvárom tőlük, hogy szeressék Magyarországot, mert ahhoz, hogy megértsük a szülőhazánkat – már ha van erre igény – nem elég, ha elmegyünk egy délutánra – ahogy ezt a liberális elit tette az áprilisi választásokkor – egy napra, egy hétre vagy akár egy teljes nyárra vidékre, ahhoz elsősorban szeretnünk kell, és ha szeretik, higgyék el, meg is fogják érteni. Ezért mondom én, hogy szeressétek a hazátokat, mert az az otthonotok. 

 

Interjúfotók: Ficsor Márton

Összesen 117 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés