A Chili még mindig mar – RHCP: Unlimited Love

2022. május 5. 20:49

Puzsér Róbert
Index
Akárhogy is: amint Frusciante a gitárhoz nyúl, a chili-hangzás visszatér.

„A Red Hot Chili Peppers a rock and roll utolsó világszenzációja. Ha a tagok heroinozási hajlamán múlik, a Nirvanával együtt megsemmisülnek, és a rockzene lombozatának ez a legmagasabb koronája kihal. Pedig a Chili Peppers az első hat évében nem úgy tűnt, mint ami egy nap a műfaj halhatatlanjává válik, de csak az értük civilben rajongó gitáros-dalszerző, John Frusciante csatlakozásáig. A legnarcisztikusabb és legmegjátszósabb RHCP-észosztókon kívül mindenki kétféle Chili-albumot tart számon: a Frusciante részvételével készült lemezeket meg a többit. 

Egy Red Hot Chili Peppers-lemez megjelenése tehát nem feltétlenül nagy szám, az volt 1989-től 1991-ig, az volt 1999-től 2006-ig, és az mostantól,

John Frusciante ugyanis tagságának második szüneteltetése után harmadszor is csatlakozott az együtteshez. Az Unlimited Love című album ennek megfelelően nem pusztán egy Red Hot Chili Peppers-lemez, hanem a mirákulum hatodik megnyilvánulása, az érdeklődés iránta pedig ennek megfelelően mindent elsöprő.

Miután John Frusciante szólóban elkészítette minden idők talán legkiválóbb pszichedelikus rockalbumát The Empyrean címmel, és teljesítette a Stadium Arcadium World Tour fellépéseit, bejelentette második távozását a zenekarból. Pótlása jó barátjával, Josh Klinghofferrel pedig sokkal jobban sikerült, mint a kilencvenes években a Dave Navarróval előadott rossz emlékű kísérlet: a Klinghoffer részvételével gyártott két lemez hallgatható, néhol érdekes, és egyértelműen minőségi munka, de természetesen a közelébe nem ér a Frusciante-korszakok bármelyik albumának.

A Red Hot Chili Peppersnek John Frusciante olyan dalokat szerzett, amelyek a rockzene történetének mérföldkövei – ha az utolsó mérföldeken is. A tízes skálán értékelve az Otherside, a Don’t Forget Me és a Zephyr Song tízes, az Under the Bridge, a Scar Tissue, a Savior, a Dani California és a Snow kilenc és feles, a Parallel Universe, a Californication, a By the Way meg a Fortune Faded kilences, a Give It Away, a Get On Top, az Easily, az I Like Dirt és a Readymade nyolc és feles, a Road Trippin’, a Can’t Stop és a Tell Me Baby pedig nyolcas értéket vesz fel – ez persze szubjektív, évtizedek során formálódott rajongói álláspont. Egy mindenesetre holtbiztos: a Red Hot Chili Peppersszel összemérhetően soha egyetlen zenekar nem ötvözte a funkzenét a rockzenével, amihez hozzájárul, hogy a szövegíró-frontember Anthony Kiedis olykor énekel, máskor rappel, és mindkettőt meggyőzően teszi, az összhatás Frusciante részvétele nyomán ráadásul pszichedelikus jelleggel is gazdagszik, a zenekar sikerének faktora továbbá Kiedis különös képessége arra, hogy egy nemzedék élményét kifejezze. Semmi kétség: az ezredfordulót követő évtizedben az RHCP a legnagyobbakhoz – a Rolling Stoneshoz, a Dire Straitshez, az AC/DC-hez, a Led Zeppelinhez, a Queenhez, a Pink Floydhoz – vált mérhetővé, nagy szerencséje a nemzedékemnek, hogy ennyire megkéstek: a ma is lemezeket szerző, aktív zenekarok közt alig akad hozzájuk fogható.

A Red Hot Chili Peppers kapcsán a tízes években számos egykori rajongó elkönyvelte, hogy már a múlté, úgyhogy az általános izgalom most nem pusztán egy új lemeznek, hanem Frusciante hazatérésének, a halhatatlan felállás rekonstrukciójának szól, az egyre fokozódó elragadtatás pedig nem alaptalan, az Unlimited Love ugyanis kiváló – nem az eltelt évek ellenére és nem az újraegyesülés örömére, hanem abszolút értelemben.

A nyitódal, a Black Summer nem több mint nívósan abszolvált házi feladat, és mert tárgya a klímaaktivizmus, ezen nem is kell csodálkozni: a politizáló dalok nem minden együttesnek állnak jól, és azok kezében, akik valaha idétlenségből kezdtek zenélni, ritkán a pátosz a legélesebb fegyver – az ügy mindenesetre jó.

Akárhogy is: amint Frusciante a gitárhoz nyúl, a chili-hangzás visszatér.

A Here Ever After aztán meghozza a mindent elsöprő funkrockérzést: ez a dal a formáció bármelyik lemezéről kimagasodna, stílusában a Can’t Stopot idézi, nívójában még jobb is, Frusciante szólója meg maga a hátgerincen csigolyáról csigolyára felkúszó borzongás. Az Aquatic Mouth Dance funkjazz-hangzásával jó hangulatú és szórakoztató, de nem kiemelkedő. A Not the One dallamán andalogva a hallgató a lemez első balladáját élvezheti – személy szerint rühellem a rockballadákat, de ez a mezőnyében még tolerálható mértékig nyálas, Frusciante gitárja meg olyan éteri hangon szólal meg benne, amitől az egyszeri hallgató nem is tudta, hogy rajta van. A Poster Childnak nem csak a funk szerelmesei nem fognak bírni ellenállni, mert úgy frankó, ahogy van, a zenekar hőskorát idézi. Vagy ez még a zenekar hőskora? The Great Apes lírából épülő és kemény zúzássá fokozódó elragadó rock and roll. Az It’s Only Naturalt nagyon jó hallgatni, mert mesterien míves munka Frusciante nem evilági gitárjátékával. A She’s a Lover élvezetes, fülbemászó rocksláger, nem több, nem kevesebb. A These Are the Ways érzelmes húrokról a lemez legzajosabb, keményrockba hajló zúzásává hergelődik – elsőrangú. A Whatchu Thinkin’ eszméletlenül nagy, rendkívüli és fantasztikus: az a fajtájú és minőségű Chili, ami halhatatlanná tette őket – arra meg, ahogy átcsap funkból rockba, védjegyet kellene varratni. A Bastards of Light a lemez legrapszodikusabb és legkísérletibb dala: a melódia szövetébe annyira eltérő stílusú, hangszerelésű és energiájú részlet illeszkedik, ami önelidegenítővé teszi az élményt – a szervetlen fúzió valahogy mégis működik. A White Braids & Pillow Chair olyan ellenállhatatlanul szépséges, hogy a cinikus hallgatók szíve belesajdul – ez legyen az ő titkuk –, a lelkileg egészségeseknek meg a könnye is kifakad, amikor az elragadóan melankolikus dal, ahelyett hogy lezárulna, katartikus feloldásba torkollik, mint folyam az óceánba. A One Way Traffic nem veszi komolyan a Chili Pepperst, és hát sokan ezért is szeretik őket, eléggé önfeledt, de semmi különös, valamiért vissza kell térnie annak, hogy »hey oh«. A Veronica briliáns: a Frusciante-Chili bármelyik lemezének emlékezetes darabja lenne, szövegével Kiedis egyrészt összegzi, másrészt újrafogalmazza a hippizmust, és megvonja 1968 mérlegét. A Let ‘Em Cry megint a legjobb értelemben vett Chili: az a fajta lírikus funk, amire ugrálni ugyanolyan jó, mint szexelni, sétálni vagy autót vezetni az éjszakában – elképesztően penge. A Heavy Wing az album relatív csúcspontja: grandiózus és felemelő rocksong – minden idők akármelyik zenekara elvétve ütötte meg ezt a színvonalat. A lemez a Tangelo című édes-bús merengéssel zárul, amely a korábban elhangzott balladánál eggyel szikárabb, de azért ehhez sem kell síkosító. 

Összegezve: a Frusciante-féle Chili Peppersnek ez a lemeze pont ugyanolyan halhatatlan lesz, mint az előző öt, mert ugyanolyan imádnivaló – ha nem épp jobb egyiknél vagy másiknál. Az Unlimited Love odamar, és el is dönti a kérdést: Frusciante nagyon is helyesen tette, hogy tíz éven át szüneteltette a tagságát, mert az elképzelhető legjobb formában tért vissza – az elmúlt évtizedek szólólemezeinek tanúsága szerint annyira sokoldalúan alkot, hogy portfóliójában még az elektronikus zene is helyet kapott, és úgy tűnik, épp

Azért tud ilyen nagyszerűen visszatérni, mert a saját művészi útkeresésére és önkiteljesítésére törekszik, ahelyett hogy a nagyszínpadok reflektorfényében darálná le magát.

Frusciante újabb és újabb csatlakozásakor az együttes minden alkalommal hatalmas lendületet vesz, arról nem is beszélve, hogy akik így beosztják az alkotóerejüket, ezzel a minőséggel több nemzedék élményévé válhatnak. A Red Hot Chili Peppers újra a régi, és tovább őrzi a rock and roll évről évre egyre halványabban pislákoló tüzét.”

Nyitókép: YouTube / Red Hot Chili Peppers

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés