Belső vizsgálatot rendelt el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Völner-ügy miatt

2022. január 18. 17:03
A folyamatban lévő büntetőeljárás érdekeire figyelemmel bővebb tájékoztatást nem adtak.

A Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is bejelentette, vizsgálatot indít a Völner-ügyben kibukott egyetemi vizsgák miatt. 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Rektori Hivatala a kedden kiadott közleményében azt írja, a nyomozati anyagban szereplő telefonbeszélgetésekről az egyetem vezetése és oktatói a sajtóból értesültek. Siettek leszögezni, hogy a vizsgáztatás menete, a feleletek értékelése az egyetem valamennyi karán, így a Jog- és Államtudományi Karon is szigorú rend szerint zajlik.

„Az Egyetem kiáll valamennyi tisztességes, a vonatkozó szabályokat mindenkoron tiszteletben tartó oktatója és hallgatója mellett, az oktatás és az értékelés (vizsgáztatás) során született eredmények tisztaságát nem kérdőjelezi meg” – áll a közleményben. Tekintettel azonban arra, hogy a vizsgáztatás menetének megsértésére vonatkozóan a nyomozati anyagban szereplő információk alapján gyanú merült fel, az egyetem belső vizsgálatot indít. Mint írták, a folyamatban lévő büntetőeljárás érdekeire figyelemmel ennél bővebb tájékoztatást nem tudnak adni.

 

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés