Engedelmeskedjetek püspökötöknek, mert szent: Márton Áron élete

2022. január 7. 7:00

Írta: Sal Endre
„Háromszéken ágyúöntő Gábor Áron, Udvarhelyen mesemondó Tamási Áron, Csíkországunk új püspöke Márton Áron, székely fajunk büszkesége mind a három” – énekelték Székelyföld-szerte, miután 1939. február 12-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban püspökké szentelték Márton Áront. A püspök életéről a Magyar Hősök című kötetben részletesebben is olvashatnak.

Márton Áron 1896. augusztus 28-án született a székelyföldi Csíkszentdomokoson, szülei földművesek voltak. 1915. június 15-én jelentkezett katonai szolgálatra, az olasz frontra vezényelték, ahol többször megsebesült, harcolt a Doberdó-fennsíkon is. Édesanyja a frontra induló fiának egy rózsafüzért ajándékozott. Évtizedekkel később az idős főpásztor ezt a pillanatot felidézve így emlékezett: „Az mentett meg engem.”

1924-ben szentelték pappá. Lelkipásztori munkáját Ditróban és Gyergyószentmiklóson kezdte, majd több állomás után 1936-tól a kolozsvári Szent Mihály-templom megbízott plébánosa lett.

1938 karácsonyán XI. Piusz pápa kinevezte gyulafehérvári püspökké.

A második bécsi döntést követően a püspök egyházmegyéjének nagyobbik része visszakerült az anyaországhoz, ő azonban Gyulafehérváron maradt, így is osztozva a román fennhatóság alatt maradt Dél-Erdély kisebbségi magyarságának sorsában. A nehézségek, nélkülözés és szenvedés ellenére helytállásra buzdította híveit, miközben saját példájával is igyekezett erőt adni nekik. Amikor 1944 májusában Észak-Erdélyben is megkezdődött a zsidó lakosság deportálása, a püspök felemelte szavát az üldöztetést szenvedők érdekében.

Május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban így figyelmeztette frissen felszentelt papjait: „…amikor a vihar ítéletes zúgásában népek reszketnek jövő sorsuk miatt, akkor Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon, és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze.” Éles hangú levélben tiltakozott a magyar hatóságoknál a deportálások miatt: „…emberi, keresztény és magyar kötelességemnek tartom, hogy visszaindulásom előtt az illetékes hatósági tényezőket szeretettel és Isten nevében kérjem, hogy az embertelenséget akadályozzák meg, vagy ha erre nem képesek, ne működjenek több ezer ember elpusztítására irányuló cselekményben közre.” A levél nyilvánosságra hozatala után Kolozsvár rendőrkapitánya kiutasította a püspököt a városból.

A II. világháborút követően Márton Áron több alkalommal nyilvánosan is állást foglalt Erdély Magyarországhoz tartozása mellett. Miután 1948-ban a román kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött szerződést, a püspöki kar nevében tiltakozó levelet fogalmazott meg a miniszterelnökhöz, és határozottan állást foglalt az egyházi iskolák államosításával szemben is. Amikor 1949. május 15-én megkezdte öthetes Csík megyei bérmaútját, személye már évek óta a hatalom célkeresztjében állt.

A falvakban a székelyek testükkel védték püspöküket,

szabályos őrséget alakítottak, faluról falura kísérték, így akadályozva meg, hogy a Securitate emberei a közelébe férkőzzenek. A következő hónapban a katolikus főpásztort Bukarestbe hívatták a kultuszminiszterhez, s útja végzetesnek bizonyult: Tövis felé menet csellel letartóztatták.

Már két éve raboskodott, amikor összeesküvés bűntettéért 10 év fegyházra és 5 év közügyektől való eltiltásra, hazaárulásért életfogytiglani kényszermunkára, valamint 25 év kényszermunkára és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélték. Előbb Nagyenyeden, majd pedig a máramarosszigeti börtönben raboskodott. 1955-ben – immáron Bukarestben – felfüggesztették a börtönbüntetését, és visszatérhetett Gyulafehérvárra. 1957-ben aztán házi őrizetbe helyezték, amely többszöri meghosszabbítást követően végül tíz éven át tartott. Amikor Márton 1971 őszén Rómába látogatott, VI. Pál pápa magánkihallgatáson fogadta, amelynek végén az egyházfő így szólt a püspökükre várakozó erdélyiekhez: „Engedelmeskedjetek püspökötöknek, mert szent.” Márton ekkor már másodjára kérte felmentését, amit még négy alkalom követett: a Szentszék egyik esetben sem fogadta el a lemondását.

Betegsége azonban egyre inkább elhatalmasodott rajta.

Utolsó lemondását 1980. március 17-én adta át a Gyulafehérvárra látogató Luigi Poggi nunciusnak. Ezt II. János Pál pápa – aki „az Úr legigazabb szolgájának” nevezte a püspököt – immáron elfogadta. Márton Áron 1980. szeptember 29-én hunyt el Gyulafehérváron. Temetése napján Erdély-szerte szóltak a harangok. 1992-ben elkezdődött a boldoggá avatási eljárása, amelynek egyházmegyei szakasza 1996-ban zárult le. A püspöknek – akinek munkásságát a Securitate közel nyolcvanezer lapnyi terjedelemben dolgozta fel – a deportálások elleni 1944-es kiállása miatt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1999. december 27-én a Világ Igaza kitüntetést adományozta. Márton Áron élete minden pillanatával példát állított elénk. Nem feledhetjük!

***

A Nemzet Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner gondozásában megjelent Magyar hősök kötetben további olyan kivételes emberek élettörténetéről olvashat, akik akár az életüket is kockára tették honfitársaikért, hazájukért. 

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A legboldogabb nép az, amelyből ilyen emberek születnek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés