Az első lövés: kik voltak a Kossuth téri sortűz áldozatai?

2021. december 16. 19:08

Írta: Sal Endre
Az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatait állítja fókuszba Az első lövés című könyv, amely az Országgyűlési Múzeum kutatásai alapján jelent meg, s amelyhez a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) is segítséget nyújtott. Két történész, Feitl Írisz, az Országgyűlési Múzeum kutatásvezetője, a könyv egyik szerkesztője és Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke nyilatkozott a Mandinernek a kötetről.

Hány áldozata volt a Kossuth téri sortűznek? Az elmúlt évtizedekben a hetventől a nyolcszázig terjedtek számok.

FEITL ÍRISZ: Nyolcvannyolc áldozatot és kétszáz sebesültet tudtunk beazonosítani. Alapkutatást végeztünk, tehát a korábbi forrásokat újra ellenőriztük, mellette pedig a mentősnaplók, transzfúziós naplók és a halotti anyakönyvi kivonatok kutatásával jutottunk erre az eredményre. Szinte bizonyos, hogy a végleges számokat sosem tudjuk meg, hiszen például a mentősnaplók több kórházban is eltűntek az évtizedek során, erre tehát nem hagyatkozhattunk, s nehezítette a kutatásainkat az is, hogy több esetben – félve a megtorlástól –

szándékosan más dátummal vagy helyszínel töltötték ki a halotti anyakönyvi kivonatokat.

Harminc olyan személyt találtunk, akikről, bár valószínű, nem tudtuk bebizonyítani, hogy a Kossuth téren haltak meg, tehát őket nem sorolhatjuk minden kétséget kizáróan a sortűz áldozatok közé.

Az új könyv emberi történeteken keresztül is bemutatja a Kossuth téri sortüzet. Fotó: Fortepan/Lovrecz Éva

A kommunisták manipulálták az adatokat?

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Nem csak ők. A családtagok, a rokonok is megtették, mert rettegtek attól, hogy ha a Kossuth téri sortűzzel összefüggésbe kerül a család, akkor az hátrányos helyzetbe hozza őket. Tegyük hozzá, nem alaptalanul. A forradalom leverését követően visszatért az ötvenes évek csengőfrásza, átvitt értelemben „a félelem a fekete autóktól”.

A kádári megtorlás a sztálinizmus eszközrendszerét hozta vissza.

A könyv egyik nagy értéke, hogy arcot ad a sortűz áldozatainak.

Milyen megrendítő, személyes tragédiákkal találkoztak?

FEITL ÍRISZ: Sikerült például felderítenünk Pánczél János történetét. Ő is a vétlen áldozatok között volt. A Kossuth téren halt meg, de a családtagjai heteken át semmit nem tudtak róla, s végül egy temetőben találtak rá a holttestére. Vagy említhetem Tas József tragikus esetét. Ő a Szabadság téren dolgozott, és a békés tüntetés láttán ment ki a Kossuth térre, ahol aztán halálos lövést kapott. Sikerült megtalálnunk a két fiát, ők adtak további információkat és fotókat az édesapjukról. A kutatásaink alapján a sortűz legfiatalabb áldozata egy 13 éves fiú volt, aki a halotti anyakönyvi kivonat szerint is a téren kapott halálos lövést.

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Számomra különösen megrázó a csupán 16 éves Tajti Margit sorsa. Ő Budapesten tanult, társaival együtt 25-én kiment a Kossuth térre, ahol aztán orvul lelőtték. A könyvben látható fényképén egy tiszta tekintetű, kedves fiatal lány néz ránk. Mint ahogy azt is tudni lehet, hogy a Kossuth téri tüntetésen egyetemisták, fiatalok, sőt, családok vettek részt. Ezt azért fontos kiemelni, mert a megtorlás időszakától kezdve a kádári rezsim megpróbálta úgy beállítani a történteket, hogy a Kossuth téren ellenforradalmi fegyveres provokáció történt, ezért robbant ki a lövöldözés. A bolgár-francia történész, Tzvetan Todorov mondta egyszer, hogy a totális diktatúrák, így a

kommunista diktatúra sajátossága is, hogy nemcsak az állampolgárai ellen indít harcot, hanem az emlékezet ellen is.

Így fordulhatott elő, hogy egy brutális vérfürdőt megpróbáltak úgy beállítani, hogy ellenforradalmi provokáció volt.   

Mit hozott az 1956-os forradalom forgatókönyvében a Kossuth téri sortűz? Milyen irányt vett volna a szabadságharc, ha nem történik meg?

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Fordulópont volt. Villámgyorsan elterjedt Budapesten, hogy az ávósok lövik a magyar népet, ami sokkhatásként érte az embereket. Ezután erősödnek meg a nagy forradalmi fegyveres központok városszerte, a sortűz híre vidéken is katalizátorként működött. De, hogy a második kérdésre is válaszoljak: nagy a valószínűsége, hogy ha nem a Kossuth téren, akkor máshol használt volna fegyvert a hatalom, erre ugyanis a politikai szándék már megvolt: október 25-én hajnalban

a pártvezetés megalakította a katonai bizottságot, amelynek előbb a budapesti első titkár, Kovács István, majd a PB-tag miniszterelnök-helyettes, Apró Antal volt a vezetője. Ők kifejezetten gyors, fegyveres leszámolást akartak.

A könyv címe az, hogy Az első lövés. Ki adta le?

FEITL ÍRISZ: Több feltevés létezik. Volt olyan kutatás, amely azt a változatot erősítette, hogy Szerov, a KGB helyszínen tartózkodó elnöke adta ki az utasítást. A mi kutatásaink alapján azt vélelmezzük, hogy a Horváth Miklós által feltárt változat lehet a valós, tehát Szalay Zoltán, a téren tartózkodó orosházi határőr alezredes adta ki a tűzparancsot. Egyébként harminc kormányőr esetében tudtuk bizonyítani, hogy a Parlamentben voltak fegyveres szolgálatban, de közülük később csak Jamrich Mihály személyi anyagában szerepelt, hogy lőtt 25-én, a többiek anyagából teljes mértékben kimaradt. Nem mellékes az sem, hogy a kutatások szerint a partizánszövetségtől is voltak fegyveresek a téren, mi pedig találtunk is arra levéltári adatot, hogy egy egykori partizánt kitüntetésre terjesztettek fel később, mert lőtt a Parlamentnél.

Feitl Írisz (balra) és Földváryné Kiss Réka. Fotó: Ficsor Márton

A levert forradalom után a Kádár-rendszer sokáig ellenforradalmi provokációról beszélt, aztán viszont inkább úgy döntöttek, a tabutémák közé sorolják a Kossuth téri sortüzet. Miért tették?

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: A legképtelenebb ellenforradalmi narratívákat találták ki. Megpróbálták elhitetni az emberekkel, hogy az ávósok csak védekeztek. Ez is a kádári történelemhamisítás része volt. Amikor azonban rájöttek arra, hogy ez nem működik, nem tudtak pereket kreálni, konkrét „ellenforradalmárokat”, felelősöket felmutatni, inkább

teljesen elhallgatták, tabuvá tették a sorttüzet.

Az áldozatokról nem lehetett megemlékezni, a rendszerváltásig egy tudatosan felejtésre ítélt történet volt a sortűz. Nagyon jól tudták, ha egy esemény nem válik a közösségi elbeszélés tárgyává, az nem tud történelemmé formálódni, ha pedig nincs közös történelem, az identitás is gyengül. Pontosan ezt akarták.

FEITL ÍRISZ: Ugyanakkor mégis nagy szolgálatot tettek nekünk, kutatóknak, hiszen így maradhatott fent például Bojár Sándor MTI-fotós sorozata a sortűzről. A legtöbb felvételt elkobozták, valószínűleg megsemmisítették, Bojár fotóit ellenben megjelentették egy belső használatra készült albumban, azzal a felütéssel, hogy ezt tették az ellenforradalmárok. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, de legalább így megmaradtak a fényképek. Nagyon nagy munka volt ez a kötet, köszönöm a szerkesztőtársam, Németh Csaba és a többi kutató munkáját és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága segítségét.

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Egészen döbbenetes, hogy még 1988-ban is születhetett egy cikk Geréb Sándor, korábbi állambiztonsági rendőrtiszt tollából, amelyben ellenforradalmi provokációnak minősítette a vérengzést. Mikor aztán több történész megkérdőjelezte a cikk valóságtartalmát, egy angol kommunista újságíró sietett Geréb segítségére, aki hajlandó volt leírni azt, hogy nem lehet tudni, ki lőtt először, akár provokáció is lehetett. Nevezhetjük ezt akár kegyeletsértésnek is. A legtragikusabb az egészben, hogy azon a bizonyos napon, a Kossuth téren, főleg egyetemisták, fiatalok, családok voltak. Őket mészárolta le a kommunista rezsim. Amit sosem szabad elfelejtenünk. Ezért született ez a kötet is.  

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Cseppünk a tengerben:
A szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve:

A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000
A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000
A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000
A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000
A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000
A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000
A háború után 1953 végéig: 55,039,000
A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000

Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.

Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés