Volt egyszer egy Mozgó Világ – negyven éve csapott oda a hatalom az új nemzedéknek

2021. július 15. 15:00
Negyven éve rendült meg a Mozgó Világ, ahová egyszerre írt Csoóri és Esterházy: a rezsim nem volt képes elviselni sem a formáját, sem a tartalmát egy új nemzedék gondolatainak. A humort és a művészetet pedig végképp nem díjazta. Bár a pofon után kapott még egy lehetőséget a szerkesztőség, két év múlva az egész társaságot szétzavarták. Szürke, gyűrött képek következnek az érett Kádár-kor viszonyairól.

„Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy lapunk jövő év februárjától kétnaponta jelenik meg, 56 000-es példányszámban.”

„Helyesbítés. Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy – korábbi tájékoztatónkkal ellentétben – lapunk februártól, csökkent terjedelemben és példányszámban, megszűnik.”

 

1981 júliusában néhány főt érintő szerkesztőségi váltás zajlott a Mozgó Világ havilapnál. Az esemény mai szemmel már nem tűnik világrengetőnek. Végülis egy kis példányszámú réteglap személyi ügyeiről van szó a pártállam idején. A főszerkesztő, Veress Miklós helyébe az addigi helyettes, Kulin Ferenc lépett, továbbá pár rovat élén helycsere történt.

Az eset azonban többről szólt.

Minden felső, központi akaratra történt, előrevetítve az újság két évvel későbbi felszámolását. Sőt halványan a rendszerváltás éles szellemi szembenállásait. A lap ugyanis olyan fórum volt, ahol különféle világszemléletű értelmiségiek lehettek kis időre együtt. Ha nem fojtják el csírájában a kezdeményezésüket – a „szabadság kis köreit” –, akkor talán egységesebb lehetett volna az ellenzék a pártállam ellen, mint Lengyelországban.

A Mozgó Világ a hetvenes évek elején indult kéthavonta jelentkező ifjúsági lapként. A párt a KISZ KB által felügyelt fórummal akart utat találni a beatnemzedékhez, legalábbis ennek iskolázottabb feléhez. E generáció tagjai a világháború táján születtek, s ahogy annyiszor megénekelték, hosszú hajú lázadók voltak. Sokaknál nyilván ez mindössze abban merült ki, hogy „nyugatmajmoló” ruhát és frizurát viselt, és cikinek érezte elénekelni a szovjet himnuszt a vállalati ünnepségen. Mások kritikusan néztek a létező szocializmusra, úgy találták, hogy nem arra és nem abban az irammal haladnak a dolgok, mint kellene.

Budapesti lázadók(1976) (Fortepan / Urbán Tamás)

 

Azonban valódi nemzedékek közötti problémák is léteztek, mert

sok ambiciózus fiatal elől el volt zárva az előmenetel lehetősége.

Frusztrálta őket, hogy a társadalmi mobilitás felülről irányított rendszerében nincs partizános múltnak hívott adujuk. Ne felejtsük el, hogy a hadikommunista tervutasításos rendszert csak 1968-ban váltotta fel az új gazdasági mechanizmus, és a következő évtized elején Biszku Béla és mások vezetésével épp visszarendeződés zajlott.

A Mozgó Világ ebben a közegben kezdte meg a működését. 1975-től irodalmi, művészeti és kritikai lapként prózát, verset, tanulmányokat, glosszát, tárcát közölt, s alaki és tartalmi szempontból színes kiadvány lett. Nevét Illyés Gyula verséből nyerte, aki igazi közéleti tekintély volt.

Minden újságnak megvolt a maga különös fizikai tulajdonsága. A papír mérete, vastagsága, színe, illata és hangja, ha felsóhajtott lapozáskor. A Mozgó Világ kemény és nehéz volt, melynek szinte kattantak a lapjai, ha áthajtotta őket az ember. Ám volt benne valami franciás egyenlősdi, szabadságosdi, valami munkásosdi. A borító durva, félfamentes, szürkés papírból készült, természetesnek és nyersnek hatva a többi fehérített, misztifikált értelmiségi folyóirat közt. A címlap igazán megragadó grafikát tartalmazott. Színes számjegyek voltak láthatók rajta – az előző, az aktuális és a következő hónap sorszáma –, a mozgás és változás érzetét keltve a papír síkján.

Rengeteg harmincas dolgozott az újságnál, de érdekes módon mégsem volt ismert a gimnazisták körében. A tizenéveseknek bikfanyelvű volt, akárcsak a párt tudományos kiadványa, a Társadalmi Szemle.

A Mozgó Világ, miközben generációs hidakat kívánt építeni, ő maga is nemzedéki árokásó lett.

Persze nem lehet az akkoriak szemére vetni, hogy a felnőtt világ felé néztek. Inkább napjaink infantilizmusa a meglepő, amikor mindenki fiatalnak akar látszódni és senki sem kíván felnőni.

Hogy miben állt az ellenzékiség avagy a „kritikaiság” az 1970-1980-as évek fordulóján, azt nehéz megragadni röviden. A börtönt megjárt színésznek elég volt a kamerába néznie, s mindenki értette, hogy mi jár a fejében. A lapokban viszont természetesen nem írhattak olyat, hogy „Marosán elvtárs, légy oly kedves, takarodj!”. A szerzők a világról akartak szólni, a papír pedig túl drága volt az ömlengéshez.

Az egyik írás egy Taorminában letelepedett német báróról szólt képekkel. Az illető a két világháború között homoszexuális hajlamai által vezérelve ottani halászfiúkat fényképezett pénzért. A képek rémségesen művészkedők, giccsesek voltak. Antik romok közt, aprócska tógában lányos fiúk pózolnak, kezükben-hajukban rózsa, alul pedig lóg a micsodájuk. A cikk maga volt a megtestesült rendszerkritika, hiszen felvillantotta, hány és hány ügyben hazudik vagy hallgat a propaganda. Megmutatta, hogy létezik a világban homoszexualitás, hogy létezik meztelen emberi, sőt meztelen férfitest, s hogy a másik kizsákmányolásáról, eszközként való használatáról nemcsak Marxba ágyazottan, de debilis képekkel szintén lehet mesélni.

Az ifjú Esterházy az Egy nehéz nap éjszakája című prózája ugyancsak leszámolásnak tekinthető a pártpropagandával, bár többről szól annál. Ma már ritkán említik ezt az írást, pedig az életmű fontos része. Dokumentarista ábrázolás, egyszerűség és tisztaság jellemzi a párthatározatokról, harcos kormányközleményekről, álságos munkásinterjúkról, kifényesített termelési adatokról, balesetekről és más apróságokról szóló művet, melyet újsághírekből vágott és ragasztott össze az író finom humorral.

A címe a Beatlesre utal, pedig a hírek az ötvenes évekből valók.

Mégis minden szava elfogadható, főképp, hogy ugyan többes szám első személyben szólal meg, de akkor régen ez még nem érződött fejedelmi többesnek.

Kocsis Zoltán zongoraművész a zenei rovatot vezette, s gyakran írt glosszát vagy tárcát közéleti ügyekben a hátsó borítón szereplő legendás A-Z rovatba.

A rovatot Czakó Gábor találta ki és vezette,

s akármiről szólt a havi írás, adott neki valamilyen intellektuális fényt, hogy mindig A betűvel indult és Z betű zárta. Kocsis egy ízben a munkaerkölcsről szólt. Kádárt idézve valami olyasmit írt, hogy a dolgozók késve érkeznek a munkába és háromnegyed órát kavarják még ez után a reggeli kávét, ahelyett, hogy dolgoznának. A párt első emberét idézni megint csak fricska volt épp ebben a lapban. A sokat gyakorló zongoraművész beszólása a középszernek pedig sértésnek számított.

Az egyik szociológiai tanulmány a „CS-lakás koncepciójáról” szólt. Utóbbi sose volt ismert kifejezés. A ötvenes évek lakáshiánya közepette úgy gondolták, hogy több, de kisebb, csökkentett minőségű lakás építésével próbálják enyhíteni a helyzetet, s élettérnek elég lesz az 5x5-ös helyiség konyha és fürdő nélkül. A dolgozó a „nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés” jegyében él. A gyárban dolgozik, a moziban és a strandon szórakozik, így a pihenéshez elég kell legyen a pici szoba, meg az ágy. A tanulmány nem csupán szociológiai gondolatokat villantott fel. Kiderült belőle, hogy a szegényeknek azért nincs igazi lakása,

mert íróasztalok mögött galambszürke öltönyös illetők pont ilyennek képzelik és rajzolják meg az életüket.

Természetesen sokan nem virágnyelven írtak, nem öltöztették tudományos kaftánba a mondanivalót. Szervác József Történelmi tanulmány című, Kroó Gusztáv szobafestő emlékének szentelt versében durván odaszólt: „papa valami elmaradt nagyon/valamit még tisztázni kéne […] és köztük bárhány régi kisnyilas/most ócska rendőrviccet mondogat”. A kor fontos társadalomelméleti fogalma a kontinuitás volt, de arról, hogy a kisnyilasok beépültek a „felszabadulás” utáni rendbe, nem volt szabad beszélni.

Az újság számos konfliktusából az 1980-as „farsangi” szám ügyét érdemes felidézni. Veress Miklós tíz évvel később, a rendszerváltás után, nevetségesnek nevezte az esetet. Azért nem kisebb kurázsira volt szükség a poénkodáshoz, mint a maiaknak.

A KISZ IX. Kongresszusa (1976) (Fortepan / Urbán Tamás)

 

Szóval néhány szerző a szocializmus harminc évéről írta le véleményét, méghozzá igazi stílusbravúrral régi nagyjaink, Ady, Arany, Balassi, Berzsenyi, Bornemissza, Eötvös, Füst Milán, Janus Pannonius, József Attila, Kazinczy, Kemény Zsigmond, Kosztolányi, Mikszáth, Németh László, Petőfi, Veres Péter és Zrínyi modorában. Nem sokkal a megjelenés után hozzáértők „A KISZ Budapesti Bizottsága Agitációs és Propaganda Munkabizottságának állásfoglalása a Mozgó Világ 1980/2. számának »Egykoriak felelnek« című cikkéről” megjelöléssel sokoldalas feljelentést szerkesztettek arról, hogy provokációról van szó, a szerkesztőség eltért a neki szabott iránytól, sőt összemosva Rákosi és Kádár idejét, az egész elmúlt három évtizedet bírálja.

A feljelentők szerint Alexa Károly, Szkárosi Endre, Veress Miklós, Czakó Gábor, Mányoki Endre és Reményi József Tamás írta a szövegeket.

A megtorlás hisztérikusra sikerült: a lapot kitiltották több megyéből, számos találkozót, beszélgetést tiltottak be,

olvasókat (!) rendőri kihallgatásra hívtak be, Veress Miklós nevét pedig nem volt szabad szerepeltetni a könyvhéten, ahogy Csoóri Sándorét sem. Bár az interneten elérhető a dokumentum, némi ízelítőt illik adni belőle, megjelölve a stílus „gazdáját” és a tényleges szerzőt:

„1845 nyarán megkezdém minden előleges terv nélkül írni az ELVESZETT ALKOTMÁNYT... 1848. — jött a politikai rajongás és az általános izgalom, majd jött a csüggedés kora. A forradalom legyőzetése... Végigaludtunk vagy harminc esztendőt.” (Arany, Alexa)

„Ha folytatni akarják eddigi útjukot, én csak szomorú jövőt látok magam előtt...” (Eötvös, Mányoki)

„Tíz esztendő óta jöttünk csak rá még, hogy sokkal többet költünk, mint amennyi pénzünk van.” (Mikszáth, Alexa)

Igen, ennyi. Összehasonlítva a maiak harcaival, valóban nevetségesnek tűnik. Pedig épp fordítva áll: ilyen szűkek voltak a keretek, még ennyi sem volt elviselhető a géppisztollyal sok erdőt megjáró, a városokban milliónyi röplapot szétszóró, minden szovjet elvtársat személyesen ismerő élcsapatnak.

1983 decemberében a szerkesztőség Bibó-számmal kívánt előállni. A hatalom ezt már nem tűrte,

és menesztették Kulin Ferencet is, mire az egész szerkesztőség felállt. Sajtótörténeti kuriózum, hogy a decemberi számot nem más, mint Siklósi Norbert szerkesztette egymagában, régi anyagokból. Siklósi 1958 és 1973 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára, majd a Lapkiadó Vállalat igazgatója volt, és újabb értesülések szerint a KGB-hez is be volt kötve. Őutána P. Szűcs Julianna következett, és ma is ő áll a lap élén.

Különös, de a Mozgó Világról szóló Wikipédia-cikkben 1983 decemberénél véget ér az újság története. Az meg még inkább, hogy a lexikon mindig precíz és mindig szigorú járőrei sem jelzik, hogy a történetből hiányzik az azt követő majd’ negyven év.

 

Nyitókép: A Mozgó Világ szerzői, szerkesztői. A kép bal sarkában Alexa Károly, fölötte szemüvegben Margócsy István, jobbra fölötte Könczöl Csaba. Mellette guggol Szkárosi Endre. Szkárositól jobb felé fönt Csoóri Sándor, mellette Gergely András, jobbra tőle Kulin Ferenc Zalán Tibor vállát fogja. Háttal Ambrus Lajos áll. Kulin Ferenc fölött Pályi András látható, fölötte Esterházy Péter. Zalán Tibor és Kulin Ferenc között Gorondy-Novák Sándor. Forrás: Helle Mária

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ne haragudj, de olvastad te ezeket a lapszámokat?
Magam igen, meg is vannak a mai napig. Félek, hogy a hsz-ednek semmi, de semmi köze nincs a valósághoz.

Bocs, de rendszeresen olvastam akkor a Mozgót, ez úgy marhaság, ahogy van, mármint amit írtál.

Te miről beszélsz? Egyáltalán tudod, hogy miről írsz?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés