A kommunisták bűnei ilyen téren mérhetetlenek,
de az emberek szakralitáshoz való viszonya még közelebb állt az Eliot által leírtakhoz.
Molnár hozzátette, hogy a brit politikusok ekkor „halál unalmasak” voltak, viszont a költőik – C. S. Lewis, Tolkien – inspiratívak voltak. Magyarországon ma fordítva van, a politikusok ma bátrabbak, mint a gondolkodók. a kritikusabb nézeteket felvállalják a politikusok, de az értelmiség mintha óvatos lenne.
Eliot felvállalta, hogy könyvelőként élt kezdetben, és vállalta ezt a munkát az akadémiai állás helyett, hogy szabadon gondolkodhasson. Eliot eközben elitista volt, ami nem lógott ki a kor hangulatából. Alexis de Tocqueville állapította meg, hogy Amerika középszerű, mindenkinek van valamennyi pénze, de nem sok, tud írni és olvasni, de nem jól. Eliot a középszerrel szemben fogalmazza meg a kritikát. Ebből nem biztos, hogy van kiút, és biztosan nem az állam fogja megoldani a problémát.
L. Simon szerint viszont alapvetően nem a demokráciával, hanem annak kultúrára való hatásával volt problémája. Ráadásul ő még ezt a tömegdemokrácia korszakának elején írta, és a tömegkommunikációs robbanás még meg sem történt. Az internetet még el sem tudta képzelni. Ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni, mert a jelenség visszafordíthatatlan. Kérdéses, hogy mennyire a demokratikus keretrendszer által létrehozott kommunikációs rendszer az, amely a konzervatívoknak nem felel meg. L. Simon szerint az egyetlen megoldás, hogy értékeket adunk át gyermekeinknek.