Ki ölte meg Sátori Lászlót? – Egy máig tisztázatlan gyilkosság 1921-ből

2021. szeptember 14. 16:55
Noha a civilekkel szembeni erőszak története kevéssé feltárt a területen, sajnos a helyi lakosságot több atrocitás is érte a harcok során az akkori Nyugat-Magyarország területén.

Éppen száz éve fegyveres harcok helyszíne volt a mai osztrák Burgenland, az akkori Nyugat-Magyarország területe. Mint korábbi cikkünkben bemutattuk, ekkor ragadtak fegyvert a magyar kormány által támogatott felkelők, akik megfutamodásra kényszerítették a bevonuló osztrák csendőrséget, sebet ejtve a trianoni békeszerződésen, és hozzájárulva – a velencei tárgyalásokat követő – soproni népszavazáshoz. 

Az erőszakos új urak

Noha a civilekkel szembeni erőszak története kevéssé feltárt a területen, sajnos a helyi lakosságot több atrocitás is érte a harcok során. Ebben az osztrák fél sem volt makulátlan: 1921. szeptember 10-ig Kovács Zsigmond vulkapordányi (Wulkaprodersdorf) esperest, Horváth Máté cinfalvi, Schmidt Károly darufalvi és Varga István zárányi plébánost az osztrák hatóságok letartóztatták, és Bécsben internálták. Az osztrák csendőrök a zárányi plébániát és a szárazvámi (Müllendorf) templomot teljesen feldúlták. A letartóztatott papok közül többeket súlyosan bántalmaztak. Scholtz Ödön ágfalvi evangélikus esperest, nemzetgyűlési képviselőt szintúgy letartóztatták, ám pár nap múlva a magyar külügy tiltakozására elengedték.  

Az osztrák csendőrség által letartóztatott és Bécsújhelyre vitt nem egyházi személyek listája is hosszú: szerepel rajta Keller László kismartoni polgármester, illetve a helyi főjegyző és közjegyző, Rátz Alfréd ruszti (Rust) polgármester, a lajtafalui (Potzneusiedl) bíró, Ágfalva, Cinfalva, Fraknónádasd (Rohrbach), Somfalva és Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin) jegyzői, körjegyzői és segédjegyzői, a vulkapordányi állomásfőnök, de még a szenteleki kocsmáros is.

A nezsideri főjegyzőt állítólag súlyosan összeverték, a Bécsújhelyen internált civileket pedig szintén bántalmazták és kivégzéssel fenyegették. Jellemző, hogy ezekről az esetekről az emigráns baloldali sajtó nem számolt be, lapjain csak a fehérterror eseményeiről írtak. Az osztrák uralom tényleges beköszöntét szintúgy atrocitások, a korábbi köztisztviselők elűzése, magyar érzelmű egyének megverése és plébánosok magyar prédikációinak megfigyeltetése követte. (A fentiekhez lásd a válogatott irodalomban szereplő feldolgozásokat).

Atrocitások a magyar oldalon

Eközben a magyar oldalon is történtek olyan esetek, melyeknek visszhangja még évtizedekkel később is kísértett, bár mára szinte teljesen feledésbe merültek. Ilyen volt például Sátori László hadnagy és Bokor Ferenc hadapródjelölt, illetve egy, a forrásokban több néven – Jós, Potoczky, de legvalószínűbb a Bakonyi – szereplő hadnagy kivégzése. Az ügy szinte teljesen feltáratlan, még a nyugat-magyarországi eseményeket alaposan körüljáró Fogarassy László is épp csak egy lábjegyzetben utal rá.

Az ügy igen zavaros, és a történész csak a különböző lehetőségeket és eltérő megfejtéseket tudja felvázolni, végleges ítéletre nem lehet jutni. Annyi bizonyos, hogy a három felkelőt szeptember 13-án (más forrásokban 14-én vagy 15-én), Felsőpulyán (Oberpullendorf) végezték ki zendülés vádjával. A visszaemlékezők több verziót is előadtak a halálozásokról. Maderspach Viktor felkelőparancsnok, azt állította emlékiratában, hogy Sátorit kommunisták lőtték le, miközben őrség alatt levelezőlapot írt. Ez okos taktika volt: mivel gyilkosokként a misztikus „kommunistákat” nevezte meg, az áldozatot pedig saját hibájából meghalt egyénnek festette le, logikus módon senki sem lehetett felelős magyar oldalon az esetért. 

Zavaros vallomások

Missuray-Krug Lajos volt diákfelkelő visszaemlékezésében azt írta, hogy Budaházy Miklós feljelentésére vonták őket statáriális eljárás alá, és minden bizonnyal hamis tanúvallomások alapján végezték ki őket. Ám még kellemetlenebb információt osztott meg a Bécsi Magyar Újság: a lap szerint a három kivégzett kikeresztelkedett zsidó volt, és azért ölték meg őket, mert tiltakoztak Prónay Pál pogromtervei ellen.

A Bécsi Magyar Újság riportere úgy írta le a történteket, hogy egy budapesti kávéházban lépett oda hozza egy ismert keresztény jogász, és elmesélte, „hogyan gyilkoltak meg Prónayék legújabban három huszárönkéntest”. 

Bécsi Magyar Újság, 1921. október 12.

„A dolog úgy történt, hogy Prónay kiadta a parancsot, hogy a környékbeli zsidók közt pogromot kell rendezni. Három fiatal huszárönkéntesnek, akik szinték a »fölkelők« közé tartoztak, nem volt ínyére a dolog, és megmondották ezt Prónay szemébe. Mire a kormányzó legjobb tisztje kötelesség megtagadása címen főbelövette őket.”

A cikk szerint a beszélő így folytatta: „A huszárok közt volt a fiatal Sátori fiú is, Sátori Ernőnek, a Rimamurányi vezérigazgatójának a fia. Tudja Sátoriék már régen kitértek és nem is számítanak zsidóknak, mindig dzsentrik közt forgolódott a fiatal Sátori is, az apja volt az, aki a Vasipari kiállításon a »Horowitzot« (Horthy) kalauzolta. Na, most aztán megadták neki.”

A cikk abban biztosan nem tévedett, hogy a fiatal Sátori apja, Sátori Ernő a Rimamurányi Rt. elnöke volt, és maga kitért zsidó volt. Az sem teljesen életszerűtlen, hogy a beszélő „Horowitznak” nevezte Horthyt, ez ugyanis a legitimista ellenzéki körökben a kormányzó gyakori gúnyneve volt (mások Horváthnak nevezték). A cikk viszont bizonyosan torzított abban, hogy Prónayt Horthy „legjobb tisztjének” nevezte, ugyanis a különítményes vezetőt voltaképpen éppen a nyugat-magyarországi felkelés első napján, „saját kérésére” bocsátották el a nemzeti hadseregtől.

Az eseményeknek ezen olvasata Héjjas Iván népbírósági perében is előkerült: ekkor egy polgári bejelentő azt kérte a népügyészségtől 1946 januárjában, hogy „(...) szíveskedjék Héjjas Ivántól megkérdezni, hogy a nyugat-magyarországi felkelés idején miért lövette agyon Sátori Lászlót, aki melléje beosztott tiszt volt. Ha nem akarna visszaemlékezni az esetre, úgy szíveskedjenek elébe tárni azt, hogy nevezett tartalékos tisztnek Héjjas azt a parancsot adta, hogy a környékbeli zsidókat lövesse agyon, amit Sátori megtagadott, mert hiszen Sátori maga is zsidó eredetű szülőktől származott.”

Budapest Főváros Levéltára, VII. 5. e. 1949 - 20630. Héjjas-per.

Az olvasó figyelmét nyilván nem kerülheti el, hogy a fenti források – Missuray-Krug, a Bécsi Magyar Újság cikke, illetve a népügyészségre küldött levél, melynek szerzője azonosíthatatlan – három eltérő személyt vádol a gyilkossággal: sorrendben Budaházyt, Prónayt és Héjjast. 

Prónay bevall és tagad

Prónay egyébként 1924-ben a nyugat-magyarországi eseményekre utalva maga sem tagadta Az Ujságnak adott interjújában: „mindenki azt várta, hogy a zsidókérdés pogrommal lesz elintézve”, majd hozzátette, „én rajtam nem múlott, hogy ez nem így történt”. Ehhez azt tette hozzá, hogy szerinte az ő Lajtabánságában egyenlőség volt a nemzetiségek és vallások között.

Az Ujság, 1924. január 23.

Igaz, ő maga ellentmondásos nyilatkozatokat adott ki, 1931-ben az Egyenlőség nevű zsidó újság felháborodottan szemlézte interjúját, melyben így fogalmazott: „Még csak antiszemita sem voltam, én mindig az embert néztem, és épp úgy utáltam a rothadt keresztényeket, mint ahogyan szerettem a tisztességes zsidókat”. Máshol hozzátette: „Én sohasem a zsidókat büntettem, előttem nem volt bűn az, hogy valaki zsidó. Én bennük a vitéz katonát is mindig megbecsültem. Én csak bűnösök ellen jártam el, és sokkal több nemzsidó terroristát, tolvajt, rablót akaszttattam, mint zsidót.” Az Egyenlőség válaszában felidézte azon, fehérterrornak áldozatul esettek történetét, akik nem voltak korábban kommunisták, mégis megölték őket.

Örök talány?

Mi tehát a bizonyítható a megannyi atrocitás-történetből és ellentmondásos emlékezésből? A Világ riportere szerint – aki ott volt Sátori exhumálásán – Sátorit szemből, míg két társát hátulról lőtték le. 

„Szerencsére még Felsőpulyán lelték ugyanazokat az embereket, akik a három hősi halált halt katonát elföldelték. Mikor feltárták a sírt, megkezdődött az agnoszkálás. Sátori Lászlót könnyű volt felismerni, mert a felső fogsorában különös ismertető jele volt: egy nagy arany plomb, s azonkívül ő volt a három hősi katonatiszt közül az egyetlen, aki szemtől-szembe kapta a lövést. A homloka közepén hatolt be a gyilkos revolvergolyó, másik két társa hátulról kapta a lövéseket, menekülés közben…”

Világ, 1921. november 6.

Az ügyben utólag nem lehet teljes igazságot tenni, ám annyi bizonyos, hogy a magyar sajtó úgy számolt be Sátori haláláról, mintha a harcokban esett volna el. Így az egyébként mérsékelten ellenzéki Budapesti Hirlap 1921. október 18-i cikke: 

Sátori László tartalékos huszárhadnagyot, aki mint a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója kelt Nyugatmagyarország védelmére és szeptember 15-én Felsőpulyán hősi halált halt, vasárnap délelőtt impozáns részvéttel temették el a kerepesi úti temetőben.”

Budapesti Hirlap, 1921. november 8.

Amikor Prónay egy 1924-es perében felmerült az ügyészség részéről Sátori ügye, a tárgyalásvezető nem engedte feltenni a kérdést.  A Máriássy Félix által rendezett, 1969-es Imposztorok című filmben a Lajtabánság fennállása alatt végzik ki Apostolics Béla joghallgatót, akinek zsidó származására utalnak. Ez a valóságban Sátori személyével azonosítaná a karaktert, őt azonban nem a Lajtabánság idején végezték ki, hanem még szeptemberben.

Fontos kiemelni: a magyar fél természetesen nem valamifajta népkarakterológiai defekt okán követett el atrocitásokat, hanem azért, mert a fegyveres magyar és osztrák jelenlét jellegét és környezetét tekintve is teljesen eltérő volt. A magyar oldalon nem alkalmazhattak reguláris erőket, ezért az irreguláris csapatokhoz nyúltak, amelyeknek magját a feladat jellegéből fakadóan szélsőjobboldali, kipróbált harcosok adták. Az osztrák oldal ezzel szemben nem használhatott sem szabadcsapatokat, sem reguláris erőket: csakis – gyakran baloldali érzelmű – rendvédelmi szervekkel vehették birtokba a területet. A helyi lakosság ráadásul szimpatizált az osztrákokkal, így előnytelen lett volna atrocitásokat elkövetni ellenük. Ausztria a térség leendő birtokosa, Magyarország a térség átadója volt. Előbbinek volt veszteni valója, utóbbi már így is jóformán mindent elveszített.

Válogatott irodalom:

Benkéné Jenőffy Zsuzsanna: A győri egyházmegye papságának helyzete az Ausztriához csatolt területen 1918-1922 között. Egyháztörténeti Szemle, 2013/4, 60-83.

Botlik József: Az őrvidéki magyarság sorsa, 1922-1945. Vasszilvágy, Magyar Nyugat, 2011.

Schmidt Péter: A Burgenlandi Apostoli Adminisztráció keletkezése (1918-1922). A Győri Egyházmegyei Levéltár forrásai. In: Omnis creatura significans. Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára. Szerk. Tüskés Anna. Esztergom, CentrArt, 2009. 407-410.

_

Nyitókép: Sopron 1920, Fortepan/Vargha Zsuzsa

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés