FIFA: Két zártkapus meccset és pénzbüntetést kapott a magyar szövetség

2021. szeptember 21. 16:52
A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság a rasszista esetek súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.

Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.

A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.

A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének,

amikor a szeptember 2-i, 4-0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen a vendégcsapat játékosai rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai összecsapását október 9-én az albánok ellen vívja.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 148 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ebből a térdelés fütyülése és poharak dobálása más meccseken is előfordult, ahol ezeket sem a FIFA sem az UEFA nem büntette. A rasszista rigmus új. Erre eddig senki nem mutatott kézzelfogható bizonyítékot, stadionszinten biztosan nem volt hallható. Néhány ember esetleges bekiabálását pedig kétes, hogy bizonyítani lehetne. Feltűnő, hogy valamiféle majomgesztus,amire a Sky mutatott be egyetlen elég kérdéses példát viszont nem szerepel a leírásban.

Térdet hajtok a FIFA bölcsessége előtt. Ja, nem.

Hülye vagy.Nem kell foglalkozni a fekete focistákkal, nálunk is játszik fekete, a Négó Lajos. A válogatottunknak a térdelés helyett valami hasonlóan képmutató dolgot kellene csinálnia: például égő gyertyát kellene magasba emelnie a holokauszt áldozatokért. Akinek nem tetszik, rohadt antiszemita, a meccsek kapcsán meg írhatnánk a rettenetes brit antiszemitizmusról.

Remélem az angol-magyar is zártkapus lesz.

Ha a pályán kinyilvánítanak egy politikai véleményt, ami nem oda való, akkor miért nem hangozhat el a lelátóról az ellenvélemény?

A meccs közbeni reakciók pedig bárhogyan magyarázhatók.

Tehát ki az, akinek, ha nem tetszik egy kormány, akkor a sportba is átviszi a politikát, és a sportolókat szívatja meg? Miért a válogatott lesz céltábla? Azért, mert egy belügynek minősülő törvény ellen nem tudnak értelmes és főleg jogos érveket felhozni. Toporzékolva dühöngenek az eredménytelenség miatt, mert mert velünk ellentétben ők benyalnak egy marginális kisebbség lobbijának.

Te pedig ezt rendben lévőnek tartod.

Ne légy nevetséges! Nincs akkor elfogadottsága nyugaton a BLM által megfordított fehér ellenes rassizmusnak, az LMBTQ-nak a gendernek. Csak annyi, amekkora látszólagos tömegbázisa volt a kádári korban az erőszakkal fenntartott szocialista eszméknek.

11 éve eredménytelenek Orbánnal szemben és ez még egy darabig így lesz. A pénzpiacok ideológia mentesen adják a pénzt az EU-s helyreállítási hitelek - és nem támogatások - helyett, ezzel hatástalanná válik a legfőbb zsarolás. Marad a mesebeli, megfoghatatlan, meg nem fogalmazott jogállami gumicsont.

Kérdésedre: a bUEFA lassan két hónapja nem képes döntést hozni az ügyben. Ellenünk két héten belül meghozták a döntést. Korábban büntettek minket himnuszfütyülésért, de miután azt az EB-n az angolok és mások is csinálták, most azzal nem foglalkoznak. Az olasz szurkolók brutális összeveréséről meg a jelek szerint úgy gondolkodnak, hogy ha nem történt rasszizmus,akkor semmi baj.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés