Exodus Americana – 2021-ben véget ér Amerika iraki háborúja

2021. augusztus 4. 12:00
Hivatalosan már 2011 decemberében megtörtént az iraki katonai misszió lezárása, de az utolsó amerikai harcoló alakulatok 2021 végén távoznak csak Irakból. Joe Biden elnök lesz Amerika két „furcsa” háborújának, az afganisztáninak és az irakinak a lezárója; Amerika tehát kivonul, mégpedig felemás eredményekkel, és egy cseppet sem megnyugtató politikai-katonai valóságot hagy maga után a térségben.

Hadd kezdjem egy személyes történettel: 2003. március 20-án hajnalban a budapesti Petőfi laktanyában kicsit korábban fújtak ébresztőt, és az ügyeletes már a folyosón jelezte, hogy új napra ébredtünk, Amerika és szövetségesei bombázzák Bagdadot, elkezdődött egy háború, melyben NATO-tagként mi is érintettek vagyunk. Egy leszereléshez közeledő század tagjaiként sorköteles társaimmal az azt megelőző hónapokban teljesített katonai szolgálatot megkerülhetetlen kötelezettségként, esetleg kényszerű, nem is olyan rossz kalandként fogtuk fel, de semmiképpen sem veszélyforrásként. Aznap reggel azonban volt bennünk egy furcsa félsz: amikor a parancsnokaink közölték, hogy innentől gumibotos, de várhatóan fegyveres őrséget kell ellátnunk a kijelölt katonai objektumoknál, lefagytunk; egyikünk sem gondolt arra, hogy az elkummantgatott kiképzés után egyszer még éles helyzetben lőfegyverrel kell bánnunk.

Május elején úgy szereltünk le, hogy az iraki invázió fő harci cselekményeit George W. Bush néhány nappal előtte befejezettnek nyilvánította. Az amerikai elnök május elsejei beszéde azonban

úgy vonult be a történelembe, mint az elbizakodottság, a hamis realitásérzék, a rossz időzítés negatív példája.

Bush ugyanis egy megnyert háborúról beszélt, arról, hogy Szaddám Huszein rezsimjét megbuktatták, hogy egy zsarnoki rendszer már nem tud tömegpusztító fegyvereket kiszolgáltatni az országban berendezkedő terrorszervezeteknek, hogy az al-Kaida hálózatát megroppantották.

Iraki beavatkozás – destabilizációt okozó stabilizációs kísérlet

A valóság azonban az volt, hogy a másfél hónapig tartó szárazföldi harcokat az amerikaiak vezette koalíció megnyerte ugyan, de az országban felgyülemlett etnikai, vallási, regionális és egyéb ellentétek polgárháborúba torkolltak; a háború csak ezzel vette kezdetét, és egészen 2011 végéig tartott – sőt, a szíriai-iraki színtéren megjelenő szunnita terrorszervezet, az Iszlám Állam (ISIS) megjelenésével 2014 és 2017 között is tombolt.

George W. Bush elnök 2003. május elsején az USS Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozó fedélzetén bejelenti, hogy Irakban befejeződtek a hadműveletek

Szaddám Huszein sorsa az invázió után azonnal megpecsételődött, a kormányzó Baasz párt funkcionáriusait eltávolították a hatalom minden szintjéről, a szintén a szunnita kormánypárt befolyása alatt működő iraki hadsereget feloszlatták –

a rezsim leépítésének ezen lépései azonban új viszályok magjait vetették el:

a szövetségesek segédletével létrejött új politikai rendszerben a síita többség képviselői kerültek kormányra, és az új vezetés szisztematikusan elkezdte megnyirbálni a szunnita kisebbség jogait; a hadsereg hiányát síita milíciák töltötték ki, míg a szélnek eresztett baaszista szunnita tisztek csatlakoztak a formálódó szunnita felkeléshez, amelyet az al-Kaida, majd később az Iszlám Állam is generált, támogatott, illetve meg is lovagolt.

A Bush-deklarációt gyengítette az is, hogy utólag igazolást nyert:

a 2003-as katonai beavatkozás casus belli-je megalapozatlan volt.

Szaddám Huszein rendszere nem halmozott fel tömegpusztító nukleáris, vegyi és biológiai fegyvereket, és később sem találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy az iraki rezsim kapcsolatban állt volna vagy összejátszott volna az al-Kaida térségben tevékenykedő csoportjaival. A szövetségesek hadművelete a nemzetközi jog mércéje alapján is gyenge lábakon állt: az invázió nemzetközi (ENSZ-) felhatalmazás nélkül indult meg, és a világszervezet később is fenntartotta értékelését, miszerint a beavatkozás illegális volt, az utána következő helyzet pedig megszállásnak minősült.

Bush elnök 2003-ban arról beszélt, hogy az iraki demokrácia megteremtése hosszú időbe fog telni, de minden erőfeszítést megér, Amerika és szövetségesei pedig addig maradnak Irakban, míg „ezt a munkát el nem végezték”, így amikor távoznak, egy szabad Irakot hagynak majd maguk mögött. Bush kései utódja, Joe Biden 2021 végén úgy hozatja haza az utolsó harcoló alakulatokat Irakból, hogy

a munkát nem tudták teljesen elvégezni, Irak nem lett olyan szabad ország, ahogy Bush gondolta.

 

Háború a terror ellen – többfrontos küzdelem

Amerikát 2001. szeptember 11-én súlyos, példátlan támadás érte, ráadásul a saját államterületének a szívében. Az al-Kaida a ‘90-es évek közepétől kóstolgatta Washingtont, az 1998-as terrorakciók után Bill Clinton elnök már léphetett volna,

az amerikai közvélemény azonban csak a saját otthonát ért terror hatására változott meg

úgy, hogy a kormányzatnak akár egy háború megindítására is meglegyen a társadalmi támogatottsága.

Az amerikai hadsereg brit támogatással és az afgán Északi Szövetség segítségével októberben indította meg afganisztáni hadműveletét, miután a közép-keleti országot kormányzó tálibok visszautasították Washington Oszama bin Laden kiadására és az al-Kaida tagjainak kiutasítására vonatkozó követelését. Gyors katonai sikerekkel még karácsony előtt megdöntötték a tálib kormányzatot, az iszlamisták azonban egy évvel később újraszervezték a felkelést. A katonai tevékenységek koordinálására felállt egy nemzetközi békefenntartó erő, az ISAF, amelynek vezetését 2003 után a NATO vette át.

Az amerikai hadsereg 2003. március 20-án hajnalban légicsapásokat mért az iraki fővárosra, ezzel megkezdődött az iraki katonai beavatkozás

2003-tól az amerikai hadviselés súlypontja egy időre áttevődött Irakba. A Szaddám-rezsim megdöntése George W. Bush 2000-es megválasztása óta folyamatosan napirenden volt, a 9/11-es terrortámadás után pedig az elnök több tanácsadója a tálibok mellett Irak párhuzamos megtámadását szorgalmazta.

Bush azonban ENSZ-felhatalmazást szeretett volna, 2002-ben a világszervezet közgyűlése előtt formálisan is kérte ezt.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kompromisszumos 1441-es határozata végül arra kötelezte Irakot, hogy engedje be a nemzetközi fegyverzetellenőröket, és szerelje le az általuk veszélyesnek ítélt fegyverzetet. Az ellenőrök végül nem találtak veszélyes fegyvereket, eközben azonban az amerikai kongresszus felhatalmazást adott az elnöknek egy katonai beavatkozásra, az amerikai titkosszolgálati információk pedig abba az irányba mutattak, hogy az irakiak elrejtették titkos fegyverarzenáljukat a fegyverellenőrök elől. 2003 kora tavaszán az iraki kormányzat brit politikusokon keresztül még megpróbálta megelőzni a katonai konfrontációt, Amerika azonban márciusra már elhatározta magát a beavatkozás mellett.

Ahogy Afganisztánban, úgy Irakban is a modern haditechnikával végrehajtott gyors támadás másfél hónap alatt katonai győzelmet aratott, de

már 2003 végére, 2004 elejére kialakult egy gerilla harcmodorra átálló felkelés Irak középső területén,

az úgynevezett „szunnita háromszög” tartományaiban.

2005-ben választást tartottak Irakban, amelynek eredményeként létrejött az átmeneti kormány, majd ősszel népszavazáson fogadták el az ország új alkotmányát – mégis, a szunnita-síita, síita-amerikai, szunnita-amerikai fegyveres konfliktusok miatt Irak 2006-ban véres polgárháborúba süllyedt.

Az iraki háborúba más közel-keleti szereplők is bekapcsolódtak, és ez tovább bonyolította a helyzetet.

A terepen megjelentek az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének tagjai és velük az iráni fegyverek is az iraki síita milíciáknál, Törökország pedig célzott támadásokat hajtott végre észak-iraki kurd célpontok ellen a kurd szeparatisták elleni önvédelemre hivatkozva.

Iraki rendőr néz egy felrobbantott személygépkocsit egy pokolgépes merényletet követően Bagdadban 2006 februárjában

A 2006-os/2007-es év volt a mélypont: az amerikai hadsereg szétfeszült, két fronton is válságos helyzetbe került, Irak mellett Afganisztánban is fellángolt ekkor az iszlamista felkelés. Bush elnök ezért 2007 elején 20 ezer amerikai katonát vezényelt Irakba, két évvel később pedig az új elnök, Barack Obama is arra kényszerült, hogy újabb harcoló alakulatokat küldjön Afganisztánba is.

2011 lett végül a fordulat éve:

az afgán fronton lélektani fordulópontot jelentett Oszama bin Laden likvidálása, míg Irakban december közepéig lezajlott az amerikai csapatkivonás, és ezzel hivatalosan véget ért a katonai misszió – a követségek, konzulátusok védelmére azonban 25 ezer amerikai katona még hátramaradt az országban.

2014 nyarán azonban a vallási villongások közepette megjelent egy új terrorszervezet, az Iszlám Állam – az ellene szervezett nemzetközi koalíció élén Amerika 2017-ig kulcsfontosságú hadműveleteket irányított a közel-keleti térség stabilitásának megtartásáért. Obama elnök 2014-ben még egy 2016-os afganisztáni kivonulást tervezett, utódja, Donald Trump azonban az ISIS és a tálibok miatt már nem mert céldátumot kitűzni.  

A kétfrontos háború exit-stratégiája 2020 elején dőlt el: januárban

az iraki parlament nem hagyott mozgásteret az amerikaiaknak, az összes külföldi katona távozásáról határozott,

míg februárban az afgán háború lezárására egy békemegállapodás köttetett az amerikai kormányzat és a tálibok között. Ez utóbbi értelmében az új elnök, Joe Biden egy szerencsétlen vállalást tett: az amerikai nemzeti trauma (09/11) huszadik évfordulóját nevezte meg az afganisztáni kivonulás céldátumaként, majd egy hete bejelentette, hogy Irakból az év végéig kivonják az összes amerikai harcoló egységet.

Károk és eredmények

A háborúk veszteségei elképesztőek:

7000 amerikai katona vesztette életét a harcokban, mintegy 30 ezer társuk lett később a lelki traumák miatt öngyilkos,

a szövetséges erők kötelékében szolgáló katonák körében több százezerre tehető a sebesültek, míg 250 ezerre a helyi civil halálos áldozatok száma.

A harcok két évtizede alatt öt millió afgán kényszerült elhagyni az otthonát, közülük három millióan belföldön, két millióan külföldön, többségükben Pakisztánban és Iránban tartózkodnak; emellett jelenleg mintegy kilenc millió belső vagy külső iraki migráns él Irakban otthonától távol, vagy a környező országokban, illetve az elmúlt 5-6 évben különböző európai országokban. A legutóbbi migrációs fejlemény, hogy Belarusz politikai okokból (az uniós szankciókra adott válaszlépésként) „zöld folyosót” létesített az iraki menekültek számára, vagyis az EU határára, a litván határra utaztatja a területére érkező migránsokat.

Az anyagi költségeket is megemlítve: a húsz éve tartó, Háború a terror ellen nevű katonai kampány (fajsúlyosan az elhúzódó afgán és iraki háborúk) mintegy

hatezer milliárd dollárba (körülbelül 50 évi magyar költségvetésnek megfelelő összegbe) kerültek

az amerikai adófizetőknek.

Nyilvános zuhany Bagdadban tavaly júliusban – nem lehet tudni, mikor jön el az enyhülés a háború pusztította országban

Afganisztán és Irak polgári infrastruktúrái részben elpusztultak, több évtizedre visszavetve a fejlődést. Felmérések szerint a két ország lakosságának nagy része a 20, illetve 18 éve tartó háborús helyzet következtében súlyos mentális károsodásokat szenvedett,

két generáció nőtt fel úgy, hogy az öldöklést a mindennapi élet tartozékaként tapasztalta meg,

és felmérhetetlen az érintett társadalmak egészségügyi állapotában okozott kár is az ivóvíz- és élelmiszerhiányból, az orvosi ellátás hiányában kezeletlenül maradt betegségek következtében is.

A mérleg másik oldala, hogy az amerikai beavatkozás mindkét országban megdöntötte a helyi lakosság nagy részét megfélemlítés, jogfosztás alatt tartó rezsimeket,

megteremtette a demokratikus politikai rendszerek, intézmények kiépítésének a feltételeit.

Ekképp választásokat tudtak rendezni mind Irakban, mind Afganisztánban, megerősödtek az állami struktúrák, a közrendet és jogrendet szavatolni tudó kormányzati intézmények. A nemzetközi segélyezés révén kórházak, iskolák épültek, megkezdődhetett a háború által lerombolt infrastruktúrák újjáépítése.

Amerika felemás eredményeket ért el katonai vonatkozásban, de

elsődleges célját elérte: a két országban lerombolta az iszlamista terrorszervezetek hátországát,

az adott államok politikai elitjével pedig közvetlen kapcsolatban áll. A (közel)jövő azonban nyitott: az amerikai kivonulás mindenképpen valamilyen hatalmi vákuumot hagy maga után, amelyet valamilyen erők be fognak tölteni. Afganisztánban már látható, hogy az amerikai jelenlét eltűnésével a központi kormányzat gyengült, az afgán körzeteket egymás után hajtják ellenőrzésük alá a tálibok. Irak (és Szíria) esetében Amerika regionális ellenfeleinek – elsősorban Oroszország és Irán – befolyása megerősödött; hogy mennyire, annak szondája lehet az első, „megszálló erőktől” mentes parlamenti választás októberben.

--

Nyitókép: Amerikai katona őrködik egy lángoló katonai jármű előtt Bagdadban 2003. július elsején egy merényletet követően

fotó: MTI

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bombázni könnyű. Tárgyalni és építeni nehéz.

A legjobb a kép az egész korszakról, amikor Colin Powell bemutatott egy kapszulát az ENSZ-ben, amivel a nemlétező iraki tömegpusztító fegyvereket akarta bizonyítani (az egész világ röhögése közepette).

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés