Így lopják mostanában a roma pénzeket

2021. július 29. 8:59

Hadházy Ákos
Facebook
Azóta a polgármestertől jelentős pressziót szenvednek el, a "csendben maradók" viszont krumpli adományt kaptak.

„Mintegy 200 milliót fordíthatnak a falvak a romák oktatására és „közösségépítő rendezvényekre”. Ezek nagyon nagy pénzek, ha tudjuk, hogy például Kisvaszaron kb. 60 ember vett rész ezeken az oktatásokon és programokon (~3 millió/fő tehát a projekt). Rengeteg jelzést kaptam különböző településekről, hogy ezek a projekt elemek csak papíron valósulnak meg. Azonban nagyon ritka, eddig nem is volt olyan, hogy ezt névvel, arccal vállalják a résztvevők, vagy ez más módon bizonyítható lenne. A videó azonban egy ilyen esetet mutat be. Kikértem továbbá a hivataltól a most lezárt projekt dokumentumait és sok halasztás után meg is kaptam.

Ezek alapján a következők állíthatók többek között, néhány ténnyel alátámasztva, hogy ezt a projektet egyszerűen ellopták:
- A kisvaszari romák névvel, arccal, büntetőjogi felelősségük tudatában állítják, hogy az „oktatások”, rendezvények többségét a valóságban nem tartották meg, csak a jelenléti íveket íratták alá velük. (bár azóta a polgármestertől jelentős pressziót szenvednek el, a „csendben maradók” viszont krumpli adományt kaptak;
- elmondásuk szerint ugyanaz volt a helyzet a papíron extrém sok „táncházzal” és hangszeres órával, főzőcskével is;
- erre az előre nem bejelentett látogatásomkor bizonyítékot is találtam: miután a polgármester a közérdekű adatigénylésre azt írta, hogy az „oktatások” már régen lezajlottak és csak a projektzárás van vissza, a látogatásomkor éppen zajlott egy utólagos „kertészeti óra” négy fő részvétellel a 15 helyett;
- A „kertészeti oktatónál” ott volt egy táncház „jelenléti íve” is, amelyen több nevet ugyanaz a kézírás „írt alá”;
- a „képzések” közül többnek egészen bizarr tartalma volt, pl. elvileg összesen 54 ALKALOMMAL TARTOTTAK „SZERESD ÖNMAGADAT”- ÖNBIZALOMERŐSÍTŐ HAJÁPOLÁS, KÉZÁPOLÁS, BŐRÁPOLÁS tréninget;
- a 200 milliós projekt VÁLLALT EREDMÉNYE AZ VOLT, HOGY 15 EMBER MINIMUM 3 HÓNAP MUNKÁHOZ JUT. 16-AN JUTOTTAK 3-24 HÓ MUNKÁHOZ DE EBBŐL 14 FŐ KÖZMUNKÁS!
- A 200 millióból 75 millió (!) a projektből fizetett emberek munkabérére ment. Volt projektmenedzser, pénzügyi vezető, szakmai vezető, esélyegyenlőségi és környezetvédelmi munkatárs, programkoordinátor, szakmai asszisztens, közösségépítő (és külön) közösségi koordinátor, startasszisztens (?!!), SZEMIR koordinátor(?!), képzési koordinátor, kettő képzési asszisztens, pénzügyi referens és beszerzési koordinátor. Fenti személyek 0,5-8 millió forinthoz jutottak így.
- vettek 7 laptopot és kettő(!), 145 ezer forintos nyomtatót;
- összesen 8 MILLIÓT FIZETTEK TANULMÁNYOKRA A ZÁRKÁNYI(!!) SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETNEK (pl piackutatás, szükségletkutatás, megval. tanulmány). Zákány és Kisvaszar távolsága 130 km, nehéz elképzelni egy hátrányos helyzetű emberekből álló szociális szövetkezetet egy kis faluban, amelynek profilja ilyen tanulmányok elkészítése. A videón is látható, hogy a polgármester meg sem kísérli ezt megmagyarázni.
- 8 milliót fizettek ki egy egyéni vállalkozónak „egészségügyi szolgáltatások elérésének javítására”;
- 7 milliót a nem megtartott táncházakra, főzésekre
- az „egyéni fejlesztési tervek” elkészítéséért komikusan sok munkaórát számoltak el, elvileg összesen 12-szer keresték fel az egyes személyeket (külön elszámolták például a „kapcsolatfelvétel, szerződéskötést” majd külön napon személyesen adták át a meghívót a projekttájékoztató napra, majd külön kimentek a lakcímkártya másolatot pótolni(!), majd megint külön családtagok adatait pótolni, majd KÜLÖN napon beszélték meg a fejlesztési tervet és külön napon ismét megbeszélték és aláírták.
- A 180 millióból összesen 15 milliót kaptak a romák az oktatás alatt „megélhetési támogatásként”. 

A fenti tények miatt az OLAF-hoz fordulok és feljelentést is teszek.”

Nyitókép: Hadházy Ákos Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A saját országát jelentgeti fel a külföldnek/kínálja föl tálcán nekik.
Szarházy, így biztosan elnyered a magyarok szimpátiáját, ne félj!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés