Lebuktatok, fiúk!

2021. július 24. 9:50

Lendvai Ildikó
Népszava
A miniszterelnök az ártatlanságában megsértett szűzlány hangján cáfolta, hogy a népszavazás csak elterelő hadművelet lenne.

„Lebuktatok. Isten bizony, részvéttel vagyok. József Attila is megírta, hogy »Testvér, segítsd a legbukottakat.« Meg hogy »gondolj reánk, kik fel-le futkosunk.«  De tényleg, minek futkostok fel-le, hülye magyarázatokkal, egymásnak is ellentmondva? Három napig tartott, míg egy nyamvadt népszavazást kiötlöttetek, mit mondjak, elég bárgyúra sikeredett. Valami rémlett nektek a közmondásról, miszerint hamarább elérni a hazug népszavazást, mint a sánta Pegazust, és most ez volt a lényeg. Hogy a Pegazust utol ne érjék, ha már a lebukástól így lesántult szegény. De tényleg, fiúk, ezzel az erővel akár be is ismerhetnétek az egészet. Pegasust, Fudant és ki tudja, mit még, amit most éppen dugdosni akartok a népszavazás hajcihője mögött. Hiszen éppen ezzel vallottátok be leginkább, hogy valami bűzlik.

»Gondoljatok a büdös küblire« – szól az idézett József Attila vers is. Hát gondoltatok. Annyira büdös, hogy egész népszavazás kell a szagelszíváshoz. Ezzel a trükkel próbálkoztatok már 2016-ban is. Akkor a kopasz haverjaitok akadályoztak meg egy népszavazást a Választási Irodánál, és hogy le ne bukjatok, másnap ti hirdettétek meg a kvóta-referendumot: legyen inkább arról szó! Kár, hogy az ellenzéki bojkott miatt azt sem sikerült érvényesre kerekíteni. Nem is kérdés, hogy erre az új pocsékságra is bojkott a válasz. Éppen gyermekvédelemből. Csak nem képzelitek, hogy majd asszisztálunk a gyerekeink belekeveréséhez a piti játszmáitokba? Ha falazni akartok egymásnak, tegyétek nélkülünk!

Orbán pénteken előre beárazta a kudarcot: á, nem is számít az érvényesség, ez csak politikai véleménynyilvánítás Brüsszel ellen. (Kösz, hogy szóltál, akkor pláne nem megyek.) Mert Brüsszel háborút indított ellenünk. Ez – mint elhangzott – abból áll, hogy nem átallottak 56 oldalas bírálatot küldeni a melegellenes törvényről. 56 egész oldalt kellene a kormánytagoknak elolvasni! És egyetlen sárga fejecskés szmájli sincs benne segítségként! Már megint ez a liberális gyarmattartó fölényeskedés. Valahogy azt is be kellene venni a népszavazásba, hogy Brüsszel ne csak az óvodába ne jöhessen be, de ne is írhasson nekünk. Vagy csak portósan. A miniszterelnök az ártatlanságában megsértett szűzlány hangján cáfolta, hogy a népszavazás csak elterelő hadművelet lenne. »Azt gondolni, hogy a magyar ember csak egy ügyet tud a fejében tartani, az egy sértő feltételezés.«”

 

Nyitókép: Ficsor Márton

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 132 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Értelmiségi máz alól kibújt a valódi prolinő.
A gyerekek érdekében megtartott népszavazást ócskának, nyamvadtnak, az országot kurvának nevezni ki szokta, mondd, te prolinő?

A ti kommunista rendszeretek hány népszavazást tartott valódi választékkal?

Honnan veszed ezt a hülyeséget?
Kádártól menekülve nekem politikai menedékjogot adtak Nyugaton az 1951-es Genfi Menekültügyi Konvenció alapján, a Nyugat most meg pont azt követeli Orbántól, hogy ő adjon menedéket másoknak. A Nyugat ilyen következetlen vagy kegyetlen? Vagy pont ezért hivatkozol rá, ami az erkölcsi nyomorultságod jele.

Bolond lukból bolond szél. Nagyon lejárt szavatosságú áru. Tragikomikus és primitív.

Egy olyan baráti ország volt a kádárista, , amelynek hadseregében kiképzési tárgyvolt az Idegen hadsereg ismeret, köztük a Nyugat-Német hadsereg ismerete. És amelynek rakétái később irányozva voltak ottani célpontokra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés