Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

Az államtitkár abban fogadott, hogy Karácsony Gergely elindul az előválasztáson.

„Még tavaly szeptemberben fogadtam Tenczer Gáborral, a Telex újságírójával egy üveg pezsgőben, pár héttel ezelőtt kiderült, nyertem” – tette közzé a Facebook-oldalán Fürjes Balázs. Az államtitkár a témával kapcsolatban feltette a kérdést:
„Elgondolkodtak már azon, milyen minőségű lenne az a munka, ami, ahogy a főpolgármester mondja, púp a hátára, amihez semmi kedve, amit egyetlen porcikája sem kíván? Önök milyen lelkesen és eredményesen végzik a nemszeretem feladatokat? Vagy azokat csak úgy ímmel-ámmal végezzük el?”

A politikus megköszönte a nyereményt, és kifejezte reményét, hogy a jövőben „hátha lesz mit ünnepelni”. Ezt az Európa-bajnokság miatt írta, hiszen kedden fog játszani a magyar válogatott a portugálokkal, majd június 19-án a franciákkal. „A magyar csapat az elmúlt 2 évben sorra okozta nekünk a kellemes meglepetéseket – bárcsak tudnák ezt folytatni a fiúk!” – zárta bejegyzését Fürjes.