A magyar demokrácia hiányáról a napokban értekező Kornai János nem mindig volt ilyen rossz véleménnyel a hazai viszonyokról. A közgazdász 1948-ban komoly perspektívát látott a szocializmusban, ahogy azt egy Szabad Népben megjelent írásában is megfogalmazza.
„Tempora mutantur, et nos mutamur in illis” – „Változnak az idők, és azokban változunk mi is.”
Magyarország sohasem volt tartósan demokrácia – számoltunk be Kornai János közgazdász-professzor kijelentéséről. A 93 éves Kornai a HVG-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy „Magyarország a demokráciák és a diktatúrák közötti középső, igen vegyes összetételű csoportba tartozik. Világos kritériumok szerint határolódik el azoktól az országoktól, amelyek demokráciák, és más, ugyancsak világos kritériumok szerint azoktól, amelyek diktatúrák.” Mint kifejti, ennek a középső csoportnak nem sikerült szemléletes és pontos nevet találni: bár az »autokrácia« névvel próbálkozott, de nem vált be, mert a rendszerelemzés más dimenziójában már le van foglalva.
Szerinte „Magyarország sohasem volt tartósan demokrácia, mint mondjuk az Amerikai Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia, de a reményt nem szabad feladni. Nem is beszélhetünk visszatérésről, legfeljebb betérésről. Logikusan gondolkodva, szigorú racionalitás alapján azt kell feltételeznem, nincs remény arra, hogy Magyarország a közeli jövőben demokrácia lesz. De a saját lelkem mechanizmusába beépült, hogy a reményt sohasem szabad feladni” – fogalmazott. Kornai azonban nem ma kezdte a közéleti megmondást: a Wikipédián fellelhető
Az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével meg is találtuk egy 1948. július 18-i írását, amelyben egyebek mellett a világháború utáni francia és magyar fejlődést hasonlította össze, konklúzióként megfogalmazva egy – azóta a történelem által megcáfolt – igazságot: „a magyar út a népi demokrácia útja, a felemelkedés útja. A francia út, a Marshall-terves országok útja: a nyomor útja”.
Nyilván a népi demokráciát, mint politikai struktúrát a történelemtudomány és a politológia sem tartja demokratikus berendezkedésnek a rendszerváltozások óta, így – eltekintve a szó anakronisztikus jelentésétől – önmagában nincs ellentmondás Kornai 1948-as és 2021-es szavai között, azonban érdemes végigolvasni a közgazdász 1948-as elemzését.
A cikk egy ismeretlen munkásember szavaival kezdődik, aki a háború előtt Franciaországban dolgozott, és arról mesél, hogy a háború után eltűnt a különbség a gall és a magyar proletár életszínvonala között. A nép egyszerű gyermekének észrevételét, a változás okait a gazdasági újságíró Kornai így elemzi:
„A jelenség végső magyarázata közismert: Magyarország ma népi demokrácia, amely a szocializmus építésének útjára lépett.”
A cikk ezután összehasonlítja a két modellt: a népi demokráciákat, és a „Marshall-országokat”
A Marshall-terv egy nemzetközi segélyprogram volt a második világháború után, amely George Marshall amerikai külügyminiszterről kapta a nevét, aki 1947. június 5-én átfogó segélyprogramot hirdetett meg minden olyan háború sújtotta európai ország számára, amely az újjáépítésben hajlandó volt az Amerikai Egyesült Államokkal együttműködni. A szovjet érdekszférába tartozó közép-kelet-európai országok ideológiai okokból elzárkóztak az együttműködéstől, a nyugat-európaiak viszont nem: a tervben részt vevő 17 európai ország összesen 14 milliárd dollárnyi segélyt kapott – elsősorban amerikai áru formájában.
Ez ugyan nem tűnik soknak a 6 éves pusztítástól megviselt országok számára, de érdemes felidézni, hogy akkoriban egy uncia arany 38 amerikai dollár volt, ami ma 1615, tehát az 1946-os érték 42-szerese. Vagyis az akkori 14 az a 2011 évi áron számolva kb. 600 milliárd USD-t jelentett a nyugati országoknak, akik éltek is a lehetőséggel, és részben ennek köszönhetően talpra álltak, hogy aztán a további évtizedek fejlődése megvesse az alapját az Európai Gazdasági Közösségnek is. Az összehasonlítás szerint míg a francia dolgozóknak sztrájkolni kell a béremelés eléréséért, Magyarországon a munkások mellett áll az államhatalom: „A Magyar Dolgozók Pártja — írja programunk — a dolgozó nép életszín-vonalának állandó és rendszeresem emeléséért küzd. De nálunk a béremelésnek már nem a tőkés szab határt, hanem a termelés színvonala.
Az árcsökkentés kérdésében már nem korlátlan úr a tőkés: a termelt áruk önköltségén múlik ez elsősorban. Ezért a küzdelem középpontjában — a még meglévő kizsákmányoló elemek korlátozásán, a spekuláció kísérleteinek visszaverésén túl — az áll, hogy emeljük a termelést, csökkentsük az önköltséget.” Kornai feltűnő vehemenciával érvelt a külföldi kölcsönök ellen. Szerinte a francia tőkésosztály, amelyet az egyik területen az amerikaiak kiszorítanak, másutt
Az írásban – egy Marx-idézet mellett – egy „törvény” is olvasható. „Igaz, általános törvény, hogy a szocialista vagy a szocializmus felé tartó gazdaság gyorsabban fejlődik, mint a kapitalista" – írja a közgazdász, aki így zárja cikkét: „A magyar út a népi demokrácia útja, a felemelkedés útja. A francia út, a Marshall-terves országok útja: a nyomor útja.”
Nyitóképünk illusztráció
Az osztrák hatóságok tiltották és tűrték is, a román kommunisták tűrték, de akadályozták a megemlékezéseket. Rákosi és Kádár felhasználták az aradi vértanúk emlékét, de az inkább ellenük dolgozott. A kivégzéseket éltető tradicionalisták pedig mindig is szubkultúra voltak.
A korrupcióellenes ügynökségek beszántása óta áll a bál, az elnök képtelen megzabolázni ellenfeleit és riválisait.
A német kancellár és a francia elnök szerint Európát kívülről és belülről is soha nem látott fenyegetések érik.
A történész szerint hiába „udvarol” Puzsér, a Tiszának „teljes megadás kell, teljes önfeladás, teljes behódolás kell”.
A Civil Választási Bizottság elnöke súlyos állításokat tett arról, hogy a Tisza Párt jelöltállítási folyamata csak bő egy hónap múlva kezdődik majd.
Egy német elemző szerint 2029-ben a jobboldali párt társelnöke lehet a kancellár.
„Nyilván nem ettől lesz gól, vagy nem gól, de ha már a szabályokról beszélünk, akkor legyünk szabályosak.”
Ők lemondtak a magyar érdekről.
